A törökök 1526. augusztus 29-én Mohácsnál döntő győzelmet arattak, a védtelenül maradt budai várat azonban csak kifosztották és felgyújtották. A csatában elesett II. Lajos halála után előbb Szapolyai Jánost, majd a Habsburg-házi I. Ferdinándot is királlyá választották: a trónért folytatott viaskodásuk tovább gyengítette a törököknek amúgy is kiszolgáltatott országot. A magára hagyott, védekezésre képtelen Buda 1529. szeptember 8-án rövid ostrom után újból török kézre került, de a szultán néhány héttel később átadta Szapolyai Jánosnak.

A két ellenfél 1538-ban Váradon titokban békét kötött, ennek értelmében Szapolyai halála után a korona Ferdinándra szállt volna. Szapolyainak azonban 1540-ben fia született (a későbbi János Zsigmond erdélyi fejedelem), akit I. János néhány héttel később bekövetkezett halála után hívei – az isztambuli porta jóváhagyásával – királlyá választottak. A szerződés megszegése után Ferdinánd mintegy 30 ezres sereget küldött Buda elfoglalására, generálisa, Wilhelm von Roggendorf 1541 májusában vette ostrom alá a várat. Nem sokkal később Szulejmán szultán is megindult Isztambulból, hogy úgymond megvédje János Zsigmond érdekeit. A Fráter György vezette védők egészen augusztusig kitartottak, sőt a török előhadak megérkezése után, augusztus közepén kitörtek a várból, és tönkreverték Roggendorfot.

A szultán a fősereggel augusztus 26-án a már felszabadított vár alá érkezett meg: hadai szoros gyűrűbe fogták, és a környéket feldúlták. Szulejmán úgy döntött, hogy 1526 és 1529 után harmadszor már nem adja ki Budát kezéből, és bevétele érdekében cselhez folyamodott.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Magához kérette az özvegy Izabella királynét, a csecsemő királyt és annak gyámjait, Fráter Györgyöt és Török Bálintot, továbbá a magyar főurakat és a budai magisztrátust, hogy megtanácskozza velük Magyarország sorsát. A meghívást ugyan gyanakvással fogadták, de eleget kellett neki tenniük, így 1541. augusztus 29-én, a mohácsi csata 15. évfordulóján díszes menet indult a török uralkodó sátrához. A szívélyes fogadtatás után a terített asztalhoz invitálták őket. Mindeközben a vár megtekintése ürügyén egyre több janicsár szivárgott be Budára, és foglalta el a kulcsfontosságú pontokat. Az őrség egy részét levágták, egy része elmenekült, így a törökök szinte kardcsapás nélkül jutottak a vár birtokába. A hír hallatán a szultán az urakat hazabocsátotta, de Török Bálintot visszatartotta – a legenda szerint ekkor hangzott el a híres szólás: „Ne siess uram, hátra van még a fekete leves ” (mármint a kávé). Őt a szultán magával vitte Isztambulba, ahol a Jedikula börtön foglyaként halt meg.

A következő napokban a hódítók berendezkedtek a várban, Budát – illetve most már Budint – augusztus 31-én a török birodalom részének, vilajet székhelyének nyilvánították. A szultán szeptember 2-án vonult be ünnepélyesen, és a dzsámivá alakított Nagyboldogasszony templomban (a Mátyás templomban) hálaadó istentiszteletet tartottak. Az ország nem sokkal később három részre szakadt: a török hódoltságra, a Habsburgok uralma alatt álló királyi Magyarországra és az Erdélyi Fejedelemségre, ahová János Zsigmondot parancsolták a törökök.

Buda fölött 145 évig lengett a lófarkas lobogó, csak 1686-ban sikerült visszafoglalása.