nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Univerzális nyelvtan
Üzenet a világűrbe

Negyven éve, 1972. március 2-án indították útjára az amerikai Pioneer-10 űrszondát, az első ember alkotta szerkezetet, amely elhagyta a Naprendszert.

MTI | 2012. március 1.
|  

A Pioneer-programot, miként úttörő jelentésű neve is mutatja, a Földtől távolabbi térségek kutatására indította az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA. Az első űrszondák a Holdat, majd a Napot vizsgálták, a tízes sorszámúnak már a Jupiter és holdjainak vizsgálatát tűzték ki célul. A küldetést eredetileg két évre tervezték.

A 2,9 méter hosszú, 2,7 méter széles, 270 kg tömegű Pioneer-10 volt az első szerkezet, amely áthatolt a Marson túli aszteroidaövezeten. 1973 végén mindössze 130 ezer kilométerről vizsgálta a Naprendszer legnagyobb bolygóját, megmérte a Jupiter mágneses terét, légkörét, és több mint 300 nagyfelbontású felvételt készített. (Az űrszonda ikertestvére, a Pioneer-11 a Szaturnusznál végzett el hasonló feladatokat.)

Jupiter
Jupiter
(Forrás: Wikimedia Commons / NASA)

A Pioneer-10 bolygóközi környezet tanulmányozására szolgáló műszerekkel is rendelkezett, így további hasznos adatokkal szolgált az interplanetáris mágneses mezőkről, a napszél tulajdonságairól, az itt található igen ritka hidrogénről és porszemcsékről, a kozmikus sugárzásról. Az űrszonda berendezéseit négy, radioaktív plutónium által működtetett generátor tartja üzemben, amelyek a sugárzás energiáját alakítják át elektromos árammá.

Az űreszköz pályáját úgy alakították ki, hogy a Jupitertől elbúcsúzva a Naprendszer határa felé vehesse útját. Végtelen utazásának következő állomását 1983 júniusa jelentette, amikor a Neptunuszon túlhaladva maga mögött hagyta a Naprendszer bolygóit. Már milliárd kilométerekre járt, amikor 1997-ben a NASA hivatalosan is befejezettnek nyilvánította a missziót. A Pioneer-10 mégsem tűnt el a végtelen űrben, többször is jelt adott magáról, mígnem 2003-ban végleg megszakadt vele a kapcsolat. A kis szerkezet ekkor már óránként 44 ezer kilométeres sebességgel száguldott és 12,21 milliárd kilométerre járt a Földtől – egy üzenetváltás 22 és fél órába telt.

A Pioner-10-t felkészítették arra, hogy üzenetet vigyen az emberiségről ismeretlen világoknak. Fedélzetén Carl Sagan csillagász által tervezett, arannyal bevont alumíniumból készült, gravírozott lemezt helyeztek el, amely az emberiségről közöl alapinformációkat. A tábla bal felső sarkában a semleges hidrogénatom két energiaszintje közötti hiperfinom átmenet sematikus rajza található. Jobboldalt a férfi és a női test rajza látható, mögöttük a szonda méretarányos egyszerűsített ábrája, ennek alapján meghatározható a két emberi alak magassága. A tábla középső részére került kép a Nap viszonylagos helyzetének meghatározására szolgál, az alsó sávban a Naprendszer sematikus rajza szerepel az űrszonda pályájával.

Univerzális üzenet
Univerzális üzenet
(Forrás: Wikimedia Commons / Mysid; tervezte: Carl Sagan)

A Pioneer-10 nincs egyedül a végtelenségben, kistestvérei – a Pioneer-11, a Voyager-1 és a Voyager-2 - szintén a kozmoszt róják. A szondának ugyanakkor még így is több mint harmincezer évbe telik, amíg eléri a legközelebbi útjába eső égitestet, a Ross 248 jelű csillagot, és kétmillió évbe, mire a Bika csillagkép közelébe jut.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
6 Ed'igen 2012. március 2. 23:05

@kalamajka1: Akkor lehet igazad, ha azt feltételezzük ezekről a külső megfigyelőkről, hogy elég hülyék ahhoz, hogy fel sem merüljön bennük annak gondolata, hogy nincsen fejlődés a Földön. Nemcsak azt értik meg tehát, hogy a lovagok háborúznak, hanem azt is, hogy mire elér az üzenetük felénk, addig már 2500-ban leszünk, és addigra már nem lovagok száguldoznak majd a mezőkön...

5 Pesta 2012. március 2. 22:44

Azért sincs értelme, mert a „földönkívüliek" efféle „kutatása" a tudományos-fantasztikum lapjaira illik, nem a tudományéra. Vagy úgy is mondhatjuk, hogy áltudományos korlátoltság az ilyesmi.

4 kalamajka1 2012. március 2. 21:09

Szerintem azért sincs értelme ezzel a témával túl sokat foglalkozni, mert a távolságok borzalmasan nagyok.

Tegyük fel, hogy 60 fényévnyire tőlünk van egy szuperkultúra, aki erős nagyításban meg tudná figyelni azt, hogy mi történik a földön. Ők most 2012-ben a II. világháború Földjét látnák, és valószínüleg semmi kedvük nem lenne velünk kapcsolatot kezdeményezni.

Egy 500 fényévnyire lévő kúltúra kiválóan megfigyelhezné a középkori lovagi háborúkat, ami szintén nem túl sok kedvet adna nekik a kapcsolatfelvétel irányába: túl primitívnek tartanák a Földön élő embereket.

3 arafuraferi 2012. március 2. 16:54

Szerintem nem kéne erőltetni a SETI-t se nagyon, még ráfaraghatunk.

2 arafuraferi 2012. március 2. 16:53

Hát nem tudom, hogy ha UFO lennék, hirtelen mit gondolnék erről az ábráról, ha meglátnám először. De biztos nem sok jót.:-)

1 arafuraferi 2012. március 2. 16:47

Eléri? 30 billió kilométert azért nem neveznék elérésnek.

Ennyi erővel már akkor mi is az Alfa Centaurival süttetjük a hasunkat, hiszen csak 40 billió kilométerre vagyunk tőle.:-)

Voyager2, na az megközelíti 16 billió kilométerre 40 ezer év múlva.

Információ
X