L. Ildikó, aki az alábbi kérdést megfogalmazta, azt gondolja, hogy számunkra teljesen egyértelmű vagy érdektelen kérdést tesz fel. Részben igaza van, de a magyar dz és dzs hangok, ha nem is úgy, ahogy kérdezi, rendkívül érdekesek, és szerepük a magyar hangok rendszerében egyáltalán nem egyértelmű.

Olvasónk téved, a kérdéssel már foglalkoztunk.

Olyan kérdésem lenne, ami Önöknek valószínűleg annyira egyértelmű (vagy nem érdekes), hogy oldalukon nincs egyetlen cikk sem róla. Ez a dz és dzs betű jelenléte a magyar ábécében. Míg például az olaszok felvállalják sajátságaikat (hogy nincs j és k betű), amit a németek pár betű törlésével megtagadnak (ä és ß), úgy a magyar ábécé, hajlamos úgy tűnik „belé nem illő” betűk befogadására. Attól még használhatnánk a q-t és társait, ha ezen a fontos helyen nem szerepeltetnénk... Miért kell megfelelnünk és magyarítanunk idegen szavakat és ezért lealacsonyítani a magyar ábécét? Mindig úgy éreztem, valaki úgy akart hírnevet szerezni nyelvészeti területen, hogy szenvedést okozott ezzel a két szörnyedvénnyel a magyarul beszélőknek, persze főleg az iskolákban nyelvtant, helyesírást tanulóknak.

A cikk a hirdetés után folytatódik

Hát először is, az olasszal és a némettel kapcsolatban nem nyilatkoznék, de ezek a kérdés szempontjából nem is fontosak. Ami a magyart illeti, ha jól értem, úgy küszöbölné ki a dz és a dzs betűket, hogy egyszerűen törölné az ábécéből (a q-val együtt), de a használatuk ellen nincs kifogása. Szerintem furcsa lenne, ha olyan betűket is használnánk, amelyek nincsenek benne az ábécében. Másrészt a jelek szerint azt tekinti az általa nem kedvelt dz és dzs forrásának, hogy „magyarítunk idegen szavakat” – ezt nem is egészen értem, hiszen az lenne a logikus, hogy éppen azért használnánk idegen hangokat, mert nem magyarítunk bizonyos idegen szavakat. Az is lehet, hogy Ildikó az idegen szavak helyesírására gondol, és jobbnak találná, ha például menedzser helyett manager-t írnánk. Erről sincs véleményem, nekem mindegy, hogy írjuk, de gondolom, lennének olyanok, akik fájlalnák a magyar írás fonetikus (ejtéstükröző) jellegének csorbulását.

Igazából a dz és a dzs hangok (és a nekik megfelelő betűk) egyáltalán nem csak idegen szavak átvételéből származnak. Hiszen dz-vel ott van a rengeteg -dzik végű ige, mint a kérődzik vagy a hibádzik, meg a bodza (szláv eredetű, de régi), az edz (a -z valószínűleg képző volt, de ez is igen régi), a madzag (ismeretlen eredetű, nagyon régi) meg a pedz (szintén nem világos az eredete, és szintén régi). És dzs-vel ott van a bandzsa (nem világos az eredete, valószínűleg belső fejlemény, talán a kancsal ikerítéséből?), a halandzsa (magyar alkotású szó), és rengeteg olyan régi átvétel, amitől ma már senki se akarna komolyan megszabadulni (pl. lándzsa, bridzs, dodzsem, dzsámi, dzseki, dzsem, dzsentri, dzsóker, dzsungel és így tovább.

Lehet azonban, hogy Ildikó kérdése másra irányul: mi szükség van a dz és dzs betűkre, ha ezek betűkapcsolatként is felfoghatók lennének? A dz és a dzs ugyanis ugyanazokat a hangokat jelölik, amelyek egy d és egy z, illetve zs egymás utáni kiejtésekor hallhatók. Például a vadzab szóban ejthetünk ugyanolyan dz-t, mint a madzag-ban, a nádzsalu szóban pedig ugyanolyan zs-t, mint a tádzsik szóban.

A dz-vel és a dzs-vel azonban nem hangkapcsolatokat, hanem önálló beszédhangokat jelölünk, a c, illetve a cs zöngés párjait. Ezek a hangok ún. affrikáták, ami azt jelenti, hogy a hang útjának elzáródása után a felpattanás nem teljes (nem közvetlenül magánhangzó vagy csend követi), hanem egy zörejes hanghoz vezet. A dz-ben és a dzs-ben a zár ugyanolyan, mint a d zárja, az utána következő zörej pedig ugyanolyan, mint a z, illetve a zs. De ettől még ezeket nem tekintjük két hangból álló sorozatok. Ezért indokolt lehet az ábécében önálló (többjegyű) betűkként feltüntetni őket.

Van azonban egy óriási különbség a zöngétlen c és a cs meg a zöngés dz és dzs között. A c-nek és a cs-nek kétségtelenül létezik rövid és hosszú változata. A magyar nyelv fonotaktikája szerint (vagyis aszerint, hogy milyen hangsorozatok létezhetnek a magyar nyelvben) hosszú mássalhangzó két magánhangzó között és a szó végén fordulhat elő (de nem fordulhat elő szó elején és mássalhangzó mellett). Tehát van ruccan és loccsan (két magánhangzó között) és strucc meg meccs (szó végén), de nincs cc- vagy ccs- kezdetű szó, és mindig rövid a c és cs, ha mássalhangzók mellett állnak: stru[c]tól, me[cs]től. Viszont a dz meg a dzs döntően még azokban a helyzetekben is hosszú, ahol akár röviden is lehetne ejteni: mene[ddzs]er, nem pedig *mene[dzs]er, és me[ddz]oforte, nem pedig *me[dz]oforte (két magánhangzó között); bri[ddzs], nem pedig *bri[dzs], és e[ddz], nem pedig *e[dz]. Vagyis a dz és a dzs lényegében csak hosszú lehet: amikor mégis röviden ejtjük, az általában azért van, mert szó elején vagy mássalhangzó mellett állnak, és ilyen helyzetben csak rövid lehet a mássalhangzó: dzsembori és Dzurinda; findzsa és brindza.

Ha pedig a dz és a dzs csak hosszú lehet, akkor mégiscsak Ildikónak lehet igaza. Kilógnak akkor a magyar ábécéből, hiszen ott nincs más olyan betű, ami csak hosszú lehet! És ha valóban csak hosszúak lehetnek ezek, akkor pontosan úgy viselkednek, mint azok a hangok, amelyeket hangkapcsolatok összeolvadásának tekinthetünk: lát + ja > lá[tty]a, nem pedig *lá[ty]a; had + sereg > ha[ccs]ereg, nem pedig *ha[cs]ereg. Eszerint teljesen logikus lenne, ha minden dz és dzs hangot, az eredetüktől függetlenül, hangsornak tekintenénk, és ezeket a betűket kihagynánk az ábécéből.

Csakhogy... Megszokhattuk, hogy a nyelvészetben mindig van egy „csakhogy”. Amit a hosszúságról mondtam, teljesen igaz a dz-re (lehet, hogy csak véletlenül, mert ha a -dzik végű igéket leszámítjuk, akkor a dz jelentősen ritkább a dzs-nél). A dzs-re azonban nem teljesen igaz. Van például fri[dzs]ider (nem pedig *fri[ddzs]ider), amelyben magánhangzók között mégiscsak rövid dzs-t ejtünk. (A bugyuta akadémiai helyesírás, amely hagyományőrzésből ezt zs-vel rendeli írni, ebből a szempontból nem számít.) És van gá[dzs]ó (nem pedig gá[ddzs]ó), bü[dzs]é (nem pedig *bü[ddzs]é) meg tiné[dzs]er (nem pedig *tiné[ddzs]er). Szóval létezik rövid dzs magánhangzók között, és valószínűleg szó végén sem ejtenénk hosszan, ha idegen szót vennénk át (ilyet nem találtam, de én a package szót, ha magyar szövegben használom, peki[dzs]-nek mondom, nem pedig peki[ddzs]-nek). Szóval lehet, hogy a dz indokolatlanul van az ábécében, de a dzs indokoltan.

Akkor már csak az a kérdés, hogy a helyesírásban miért nincs rövid dzs és hosszú ddzs...

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS) Az összes hozzászólás megjelenítése Az összes hozzászólás megjelenítése