A mindennapokból ismerősek az ilyen és ehhez hasonló mondatok: „A rendőrség tüzetes vizsgálatot tartott a kórházban”, „Az adóbevallás elkészítése előtt, kérjük, tüzetesen olvassa el a mellékelt tájékoztatót”. A tüzetesen kifejezés mindenki számára érthető, valami olyasmit jelent, hogy ’alaposan, behatóan, körültekintően’. De ez a kifejezés nem használható bármilyen szövegkörnyezetben; olyan – vélhetően – nem fordul elő, hogy azt mondanánk otthon: „Most jó tüzetesen kiporszívóztam a szőnyeget”. A hétköznapi használaton túlmenően ráadásul a korai magyar nyelvészeti terminológiában is előfordul ez a kifejezés: Brassai Sámuel a mondat felépítésével kapcsolatosan beszél a tüzetes részről; ez a mondat kifejtő, új információt hordozó része (ma kommentnek szokás nevezni).

A szó ugyan nem túl gyakori, mégis minden elemében ismerős. De míg sok magyar képzett szónál evidens, hogy milyen szótőből hoztuk létre, itt rejtély, hogy miből is származhat. A tüzetesen végéről levághatjuk az -en toldalékot, és akkor megkapjuk a tüzetes melléknevet. Ez is olyan mellékneves az -es végződés miatt (kellemes, beteges). Menjünk tovább, vágjuk le ezt a képzőt is: tüzet? Ilyen szó ma nincs, de végülis találunk benne ismerős szóelemet. Honnan származik hát ez a kifejezés? Köze lenne a tűzéshez? Vagy talán magához a tű szóhoz? Egyelőre csak annyi kapcsolatot látunk, hogy amikor meg akarjuk találni a tűt a szénakazalban, akkor azt jó tüzetesen át kell vizsgálni, hogy megtaláljuk.

A cikk a hirdetés után folytatódik

A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára (TESZ.) szerint a tüzetes melléknév a tűz igével áll összefüggésben, ami a tövik igéből származik. Ennek az első írásos előfordulását a 15. századból datálja a TESZ. És – úgy látszik – nem volt valami nagy karrierje az írott magyar nyelvben, ugyanis csak a 17. század elejéig volt használatos. Pedig ősi örökség a finnugor korból, származékai megtalálhatók több rokon nyelvben, többek közt a manysiban és a hantiban is. Az eredeti szó jelentése feltehetőleg ’lök, taszít’ volt. természetesen nem tűnt el azért nyomtalanul a tövik, belőle származik a tövis, a tű, a tüske és maga a tűz ige.

A tűz ige legkorábbi írásos nyoma a TESZ. szerint 1508-ból származik. A tövikből úgy alakult ki a tűz, hogy a tövik tövéhez járult a -z gyakorítóképző. Ehhez hasonlóan jött létre még a húz, a nyúz, a néz; ezeknek a tövei ma már önállóan nem léteznek. De találunk olyan hasonló képzésű szavakat is, amelyeknek ma is él a tövük, ilyenek például a hordoz és a vonz. Mivel a tűz esetében az alap szótő elavult, a nyelvérzék később ezt a szót a tű főnévvel kapcsolta össze.

És tűz igéből lett a tüzetesen, de mikor és hogyan? A TESZ. adatai szerint a tüzetes első előfordulása 1843-ból való. Korabeli alakváltozatai voltak még a tüzöttesen és a tüzettesen. Jelentése már ekkor ugyanaz volt, ami ma: ’részletesen, behatóan’. A furcsa képződmény természetesen nyelvújítási származékszó. Megalkotásában és megszilárdításában jelentős szerepe volt Kossuth Lajosnak. A tűz igéből kétféle módon is megpróbálták levezetni: 1. A befejezett melléknévi igenévi alakból (tűzött) a fokozó szerepű -s melléknévképzővel, mint például a kopott befejezett melléknévi igenévből a kopottas. 2. A -t képzős főnevekből (amilyen például a főzt) -s melléknévképzővel, akárcsak a csodálatos, a kívánatos vagy a rettenetes. A szó összeeszkábálásakor a nyelvújítók még azt a jelentést szánták neki, hogy ’célul kitűzött’. Ebben a jelentésében azonban egyáltalán nem terjedt el. Hiába: az ember tervez, a nyelv végez.