nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Tüntettek az új iskolaigazgató ellen

Mintegy négyszázan – diákok, szülők, illetve tanárok – demonstráltak szerda este Szigetszentmiklóson, tiltakozva az ellen, hogy Mede Norbertet bízták meg ideiglenesen a Batthyány Kázmér Gimnázium igazgatói teendőinek ellátásával.

MTI | 2012. április 12.
|  

A jelentős médiaérdeklődés mellett tartott tüntetésen a diákok, szülők és tanárok mellett megjelent az iskola alapítója, Koós Ferenc és jelen voltak egykori növendékek is. A felvonulók fáklyák mellett transzparensekkel érkeztek, melyeken többi között az iskola jelmondata, a „Fidelitate et fortitudine” (’hűséggel és bátorsággal’) felirat mellett Reményik Sándor „Ne hagyjátok a templomot, A templomot s az iskolát!” versidézete is olvasható volt.

A szülői tanács által szervezett demonstráción az iskola, valamint a polgármesteri hivatal előtt tartott beszédében Hoffer Barnabás, a tanács tagja, az iskolaszék elnöke kiemelte: az iskola közössége korábban és most is kiáll a kiemelkedő színvonalú oktatási intézmény mellett, és nem engedi, hogy – mint mondta – az ország 20. legjobb középiskolája „zsákmányszerzés célpontja legyen”.

Az iskola elől a polgármesteri hivatal elé vonulók többek között Szabó József polgármesternek (Fidesz), Hoffman Pál KDNP-s országgyűlési képviselőnek, valamint Tarnai Richárd kormánymegbízottnak kívánták eljuttatni tiltakozásukat, valamint az összegyűlt mintegy háromszáz aláírást.

A hivatal előtti demonstráción közben megjelent Czita Zoltán, a gimnázium korábbi megbízott igazgatója is, akit tapssal köszöntettek a felvonulók.

Hoffer Barnabás az MTI-nek arról számolt be, hogy szerdán, a tavaszi szünetet követő első tanítási napon igazgatói utasításra rövidített, harmincperces órákat tartottak. Elmondta azt is: a 23 tanár által április 4-én bejelentett lemondás jelképes gesztus volt, üzenet az új vezetőnek. A pedagógusok továbbra is „maximálisan ellátják feladatukat”, így az osztályfőnöki teendőket és a munkaközösség-vezetést is.

A szigetszentmiklósi gimnázium élére a Pest Megyei Intézményfenntartó Központ (PMIK) Mede Norbertet nevezte ki ideiglenesen április 3-ával;  megbízása július 31-ig, az új pályázat eredményes elbírálásáig szól. Azért döntöttek így, mert a korábbi igazgatói pályázat kiírását érvénytelenítették. Mint a PMIK vezetője, Horváth Péter az MTI-vel korábban tudatta, a posztra ketten pályáztak: Czita Zoltán, aki tizenegy éve igazgatóhelyettesként, egy éve megbízott igazgatóként vezette az intézményt, valamint Mede Norbert, aki a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karán szerzett történelem szakos tanári, illetve magyar nyelv és irodalom szakos bölcsész és tanári diplomát, valamint 12 év szakmai gyakorlattal rendelkezik. Horváth Péter múlt szerdai közleményében kiemelte: a jogszabályoknak mindenben megfelelő döntés született.

Múlt szerdán a gimnázium 23 pedagógusa lemondott osztályfőnöki, illetve munkaközösség-vezetői tisztségéről, arra hivatkozva, lehetetlennek tartják az együttműködést az újonnan megbízott igazgatóval. A gimnázium szülői tanácsa ugyancsak múlt szerdai nyílt levelében többi között azt írta: Czita Zoltán pályázatát a tanárok közül negyvenen javasolták egy vélemény ellenében, a szülők tanácsa egyhangúlag, az iskolaszék pedig 4:1 arányban támogatta.

A stop.hu szintén múlt szerdán arról írt, hogy Czita Zoltán szerint a megbízott igazgató erős fideszes kötődésű, és a szóbeszéd szerint a városban élő Kövér család egyik jó barátja. Az Országgyűlés sajtószolgálata a felvetésre reagálva az MTI-vel azt közölte: minden alapot nélkülöz az a következtetés, hogy Mede Norbert az Országgyűlés elnökével ápolt kapcsolata miatt kapta meg az igazgatói megbízatást. „Kövér László semmilyen személyes ismeretségi kapcsolatban nem állt és nem áll a cikkben szereplő úrral, így minden valóságalapot nélkülöz a cikk valamennyi további ezzel kapcsolatos állítása és következtetése” – írták.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X