Könyvet jelentetett meg a budapesti Bélyegmúzeum A magyar bélyeg története címmel. Az összefoglaló, hiánypótló munka a magyar bélyeghasználat 160 évét tekinti át – közölte a kötet egyik szerzője, Szabó Jenő muzeológus az MTI-Presszel. A könyv bemutatja a bélyeggyűjtés, a bélyeggyártás és a nyomdatechnika történetét, valamint betekintést nyújt abba, hogy miként változtak a művészeti stílusok.

A szerző elmondása szerint a Nikodém Gabriellával, a Bélyegmúzeum igazgatójával együtt jegyzett 244 oldalas, a Kossuth Kiadó által közreadott mű egyebek között számba veszi a bélyegek funkcióit, a levélküldésen kívül ugyanis külön erre a célra szánt bélyegekkel adták fel a korabeli időkben a táviratokat és a csomagokat is. Utóbbi küldemények forgalma 1945-ben, a második világháború végén jelentősen megnőtt, hiszen sokan ezekben adták fel budapesti hozzátartozóiknak az élelmet, így sok csomagbélyeg maradt fenn ebből az időből – mutatott rá Szabó Jenő.

A könyvben megjelenő hírlapbélyegek külön típust képeztek, amelyeket a házhoz szállított lapokat átkötő szalagokra, az úgynevezett címszalagokra ragasztottak. „Ezekből azért van kevés, mert kézbesítés után a címszalagokat a címzettek kidobták” – magyarázta Szabó Jenő.

Megemlítette azt is, hogy a bélyegeken keresztül az első és második világháború frontmozgásai napról napra nyomon követhetők, hiszen a katonák mindig az éppen általuk elért település postájáról küldték haza leveleiket. Mi több, múzeumukban találhatók különleges alakú, így háromszög és rombusz formájú bélyegek is, amelyeket az 1950-es évektől kezdtek gyártani.

Történelmi mozaikok

A muzeológus tapasztalata szerint a bélyegtervezők pályafutásán is le lehet mérni egy-egy korszak termését. Példaként hozta fel Légrádi Sándort, aki 1932-ben egy Szent Erzsébet-sorozattal kezdett, 1938-ban még Szent István, 1970-ben pedig már I. István felirattal alkotott bélyeget. Ugyanígy megfigyelhető a történelmi rendszer változása azon, hogy 1945 előtt Horthy Miklós kormányzóról, míg 1945 után Sztálinról, a szovjet kommunista párt főtitkáráról, valamint a sztálingrádi csatáról készített bélyegeket.

Szabó Jenő kitért arra, hogy a magyar futballválogatott londoni 6:3-as győzelméről úgynevezett felülnyomás készült, ami azt jelenti, hogy a már 1953 augusztusában elkészült Népstadion-sorozatot novemberben a Magyar Posta felülbélyegezte egy 6:3 felirattal, és úgy hozták forgalomba. Ezek ma jóval többet érnek, mint felülbélyegezetlen társaik, mert belőlük jóval kevesebb lelhető fel.

A szakértő ezzel összefüggésben kiemelte, hogy az 1954-es svájci futball világbajnokság alkalmából már elkészültek a magyar győzelmet ünneplő bélyegek. A döntőben a németektől elszenvedett vereség miatt azonban ezeket nem adták ki, sőt a hatalom úgy tett, mintha nem is akart volna kinyomtatni semmiféle bélyeget. Ennek ellenére néhány darab felbukkant Nyugat-Európában, ahol különleges kuriozitása lett már csak azért is, mert fogazattal utólag, Magyarországon kívül látták el az ominózus kiadványokat.

A kötetben arról a jelenségről is írnak, hogy 1948 és 1956 között nem lehetett nyugati témájú bélyegeket megjelentetni, ugyanakkor a kádári konszolidáció jeleként az 1958-as brüsszeli világkiállításról már készítettek bélyegeket.

A különlegességek között Szabó Jenő megemlítette, hogy az államforma-változások ugyancsak tetten érhetők a bélyegeken, volt, hogy többször is felülnyomták azokat. Az is megesett, hogy a Magyar Tanácsköztársaság feliratot – amely már eleve eltakarta a Magyar Népköztársaság jelzést – 1920-ban fekete búzakalásszal nyomtak felül.

A kötet alapanyagát a Bélyegmúzeum több mint ötezerféle darabja képezte, közöttük találhatók olyan különlegességek is, amelyeken rosszul tüntették fel a névértéket, és olyanok is, amelyeket nem nyomtak felül, mert az illető postán nem tudták, hogy azt el kell végezni.