nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Tanulmány a romániai régiókról

A funkcionális szempontok azt kívánják meg, hogy a kisebb történelmi régiók (amilyen például a Székelyföld) nagyobb régiókba integrálódjanak.

MTI | 2013. május 17.
|  

A román kormány szakértői véleménnyel támasztotta alá azt a korábban már bejelentett álláspontját, hogy Románia jelenlegi nyolc fejlesztési régióját kell közigazgatási régiókká átalakítani. A szakértői véleményt a régióátalakítás közvitájára létrehozott kormányzati portálon tették közzé. Az akadémikusokból, egyetemi tanárokból álló konzultatív tanács úgy véli, hogy Romániának az 1998-ban kialakított fejlesztési régiókat kellene közigazgatási régiókká átalakítani. A bizottság csupán azt a kérdést tekinti eldöntendőnek, hogy Bukarest és környéke önálló régiót alkosson-e, vagy olvadjon be az őt körülvevő régióba.

A tanulmány szerzői úgy vélik, a jelenlegi gazdasági régiók hangsúlyosabb „működési potenciállal” rendelkeznek, mint a történelmi régiók vagy a 2-3 szomszédos megyét összefogó kisebb régiók. A szakértők többek között a megyék közötti elvándorlási irányokat és a vándorlások gyakoriságát figyelembe véve tekintették optimálisnak a jelenlegi régiófelosztást. Úgy vélik, Erdélyben Brassó, Kolozsvár és Temesvár képezhetné a központját a három jól körülhatárolható régiónak. Általában ugyanis e nagyvárosok felé vezetnek a funkcionális szálak.

A tanulmány szerzői szerint a funkcionális szempontok azt kívánják meg, hogy a kisebb történelmi régiók (amilyen például a Székelyföld) nagyobb régiókba integrálódjanak. A kulturális különbözőségeket egyenesen a hatékony működést elősegítő tényezőként veszik számba. „A társadalmi-gazdasági működőképesség növelését a terület kulturális homogenitásának a csökkentése árán lehet elérni” – áll a tanulmányban.

Az 56 oldalas tanulmány tulajdonképpen tudományos érveket sorakoztat fel azoknak a régióátalakítási elképzeléseknek az alátámasztására, amelyeket Liviu Dragnea, a közigazgatási régiók kialakításáért felelős miniszterelnök-helyettes már április elején megfogalmazott. Romániában jelenleg nyolc gazdasági fejlesztési régió működik. A többségében magyarok lakta Hargita és Kovászna, valamint a mintegy felerészben magyarok által lakott Maros megye egy fejlesztési régióba tartozik, ugyanakkor ebben a régióban a magyar lakosság aránya csak körülbelül 30 százalék. A romániai magyar politikai szervezetek szerint a jelenlegi fejlesztési régiók nem hatékonyak, és ellenzik, hogy ezek mentén alakítsák ki az új közigazgatási régiókat.

Magyar felháborodás

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke felháborítónak és elfogadhatatlannak minősítette azt a szakértői tanulmányt, amely a román kormány régiósítási terveit támasztja alá. Az akadémikusokból és egyetemi tanárokból álló szakértői bizottság által jegyzett, csütörtökön nyilvánosságra hozott 56 oldalas tanulmány azt javasolja, hogy a jelenlegi nyolc gazdasági fejlesztési régiót alakítsák közigazgatási régióvá. A javaslat szerint Erdély három régióra oszlik, és mind a Székelyföldet, mind a partiumi magyar tömböt román többségű régióban oldaná fel.

Kelemen Hunor szerint a szakértői bizottság egy migrációs térkép alapján fogalmazta meg a következtetéseit, sok mindent figyelmen kívül hagyott, és sok mindent félreértelmezett. „A szöveg logikai buktatói nem magyarázhatók másképpen, mint hogy valakinek a politikai szándékához próbáltak egy áltudományos tanulmányt hozzáfércelni” – fogalmazott az RMDSZ elnöke. Élesen bírálta azokat a passzusokat, amelyek a helyi identitások, kultúrák nagyobb régiókban való betagolásának a szükségességét magyarázták. Úgy vélte, a szövegben bújtatott formában az egykori kommunista diktátornak, Nicolae Ceaușescunak a nemzetiségek beolvasztását megcélzó „homogenizációs politikája” jelenik meg. „Elfogadhatatlan és minősíthetetlen, hogy egy kormányzati portálon azt a konklúziót fogalmazzák meg, hogy a kulturális regionális identitásokat fel kell számolni, be kell olvasztani, hogy mindenkinek egyformának kell lennie, és akkor majd jól fognak menni a dolgok” – jelentette ki Kelemen Hunor.

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke felháborítónak és elfogadhatatlannak minősítette azt a szakértői tanulmányt, amely a román kormány régiósítási terveit támasztja alá.

    Az akadémikusokból és egyetemi tanárokból álló szakértői bizottság által jegyzett, csütörtökön nyilvánosságra hozott 56 oldalas tanulmány azt javasolja, hogy a jelenlegi nyolc gazdasági fejlesztési régiót alakítsák közigazgatási régióvá. A javaslat szerint Erdély három régióra oszlik, és mind a Székelyföldet, mind a partiumi magyar tömböt román többségű régióban oldaná fel.
    Kelemen Hunor szerint a szakértői bizottság egy migrációs térkép alapján fogalmazta meg a következtetéseit, sok mindent figyelmen kívül hagyott, és sok mindent félreértelmezett. "A szöveg logikai buktatói nem magyarázhatók másképpen, mint hogy valakinek a politikai szándékához próbáltak egy áltudományos tanulmányt hozzáfércelni" - fogalmazott az RMDSZ elnöke.
    Élesen bírálta azokat a passzusokat, amelyek a helyi identitások, kultúrák nagyobb régiókban való betagolásának a szükségességét magyarázták. Úgy vélte, a szövegben bújtatott formában az egykori kommunista diktátornak, Nicolae Ceausescunak a nemzetiségek beolvasztását megcélzó "homogenizációs politikája" jelenik meg.
     "Elfogadhatatlan és minősíthetetlen, hogy egy kormányzati portálon azt a konklúziót fogalmazzák meg, hogy a kulturális regionális identitásokat fel kell számolni, be kell olvasztani, hogy mindenkinek egyformának kell lennie, és akkor majd jól fognak menni a dolgok" - jelentette ki Kelemen Hunor.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X