nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Száz éves a magyar újlatin!

„...szerény nézetem az, hogy az eddigi latin alappal bíró kísérletek mellett az enyém se fölösleges, sőt egyenesen hézagpótló lesz a nemzetközi nyelvek irodalmában és egyedül tarthat teljes mértékben igényt az újlatin elnevezésre.”

Horváth Krisztián | 2016. december 12.
|  

A magyar interlingvisztika történetével való ismerkedés során a korábbiakban már találkozhattunk – az eszperantó és ido magyarországi történetét tárgyaló írások mellett – olyan érdekességekkel is, mint Tapolczafői Kalmár György, Réthy György, Gáti István vagy akár Magyar Zoltán nyelvtervezetei. Az alábbiakban Koleszár Andor 1929-ben megjelent újlatin nemzetközi nyelvének elvi alapvetésével ismerkedhetünk meg a szerző egy 1917-es írásából – különös tekintettel Koleszár eszperantót érintő kritikájára.

Az 1882-ben Sátoraljaújhelyen született Koleszár Andor saját bevallása szerint valamikor 1912 körül figyelt fel az eszperantóra és a nemzetközi közvetítő nyelv problámájára – 1917-ben megjelent Előszó az új nemzetközi világnyelvnek tervezett újlatin (neolatin) nyelvhez az esperanto kritikájával című, szerzői kiadásban megjelent 16 oldalas kiadványából legalábbis erre következtethetünk. Ahogy látni fogjuk, a szerzőt nem csupán eszperantóval szembeni ellenérzése motiválta saját újlatin nyelvének megalkotásakor, hanem az is, hogy magyar szerzőként az általa megálmodott újlatin nemzetközi közvetítő nyelvnek sajátosan magyar színezetet is adjon.

Koleszár Andor 1917-es művének címlapja
Koleszár Andor 1917-es művének címlapja

Az eszperantó kritikája

Az már művének elején kiderül, hogy az eszperantó, mellyel valamikor az első világháború előtt ismerkedhetett meg, Koleszár számára nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A szerző így ír:

„Tanulmányozni kezdtem főkép az esperantót. De, tudja Isten, miért, nem tudtam vele megbarátkozni. Önkénytelenül is, nem akarom mondani ellenszenv, de bizonyos, leküzdhetetlen, ösztönszerű idegenkedés töltött el iránta. Ezt azzal magyarázom, hogy az esperanto nem nyugszik szilárd, reális alapokon, hanem önkényesen van megszerkesztve, szókincse különféle nyelvek rendszertelen keveréke.”

Koleszár úgy véli, hogy egyrészt még egy mesterséges nyelvnél is elvárás, hogy „valamely már meglevő nyelv legyen a kiindulópontja”, másrészt az eszperantó esetében nem tud megbékülni „annak túlzásba vitt egyszerűségével és ebből folyó egyhangúságával”.

Hogy az eszperantó Koleszár által kifogásolt ilyen jellege mily mértékben vívta ki az amúgy civilben lelkész szerző ellenszenvét, mi sem példázza jobban, mint hogy a 16 oldalas kis kiadványában a szerző ezt követően két teljes oldalon keresztül eszperantó szavak „elrettentő” példáit hozza fel állításának szemléltetésére, melyek közül az alábbiakban csak néhányat említünk. Koleszár kifogásolja pl. az okulvitroj ’szemüveg’ szót, mely az okulo ’szem’ és vitro(j) ’üveg(ek)’ összetétele, de nem kegyelmez ítéletében a malvarmumi ’meghűlni’ szónak sem, mely a varma ’meleg’ mal- előképzővel és -um- utóképzővel ellátott alakja: előbbi a szótővel ellentétes értelmű szavak képzésére szolgál az eszperantóban, utóbbi pedig egy olyan képző, melynek ráadásul saját jelentése nincs is, viszont ezt használja az eszperantó olyan esetekben, amikor más képzővel ki nem fejezhető fogalmakat akar kifejezni (az -i végződés pedig az eszperantóban a főnévi igenevek sajátja). 

„A tüdőgyulladás úgy csap le, mint az emberevő cápa, melyet kalauzhala, a megfázás vezet” – Koleszár Andor szerint az eszperantó malvarmumi ’megfázni’ szó nem kevésbé veszélyes
„A tüdőgyulladás úgy csap le, mint az emberevő cápa, melyet kalauzhala, a megfázás vezet” – Koleszár Andor szerint az eszperantó malvarmumi ’megfázni’ szó nem kevésbé veszélyes

Ezt követően Koleszár így summázza ítéletét:

„A szógyártásnak ilyen és hasonló kificamított, nyakatekert példányaiból áll az esperanto szókincse. Valóban ez a szóképzés csak szógyártás; ez a szóképzés minden nyelvérzék hiányáról tanuskodik s a latin nyelv szellemének teljes semmibevételére vagy hiányos ismeretére vall. [...] Valóban, aki az esperantóval komolyan és behatóan foglalkozik, az kiteszi magát annak a veszélynek, hogy minden helyes nyelvérzékét elveszti.”

Ezek után Koleszár az ellen kel ki hevesen, hogy az 1905 nyarán elfogadott Fundamento de Esperanto (Az eszperantó alapjai) című dokumentum előszava azt írja, hogy az abban szereplő elveket a jövőben is teljesen érintetlen formában kell megőrizni. Koleszár így ír:

„Csoda, hogy anatémát nem kiált az ellenkező nézeten lévőkre. Sőt kifejezetten azt kívánja, hogy követői ezeket, mint dogmákat, tévmenteseknek tekintsék. Valóban még a Szentírás Istentől sugalmazott írói sem kívánnak maguknak nagyobb tekintélyt. Az esperantisták ezzel a nemzetközi nyelv életében minden haladást, fejlődést eleve kizárnának, ami pedig csak természetes és szükséges. Hát Esperantista Uraim! hiába való ez az erőlködés. A haladás után vágyó, a mindig jobbat óhajtó s arra törekvő emberiségre a nemzetközi nyelv kérdésében nem lehet merev formákat ráerőszakolni. És ami a fő, ne akarjanak Önök ily „kotyvalék”-nyelvet az emberiségre rátukmálni! Az agyondicsért olcsó vásári portéka szép lehet, de az esperanto nem. Bátran megjósolhatjuk, hogy a nagy lármával kezdett mozgalom dacára a semmi reális, szolid alappal nem rendelkező esperanto előbb-utóbb követni fogja a volapük  sorsát. A helyes nyelvérzékkel bíró publikum ebből is ki fog ábrándulni és az esperanto mindekitől magára hagyatva szép csendesen el fog tűnni a szereplés teréről.”

A Fundamento de Esperanto olasz kiadásának címlapja 1907-ből
A Fundamento de Esperanto olasz kiadásának címlapja 1907-ből

Érdekes, hogy Saussure 1916-ban megjelent Bevezetés az általános nyelvészetbe című művében a nyelvi jelek és az eszperantó kapcsán hasonló problémáról elmélkedik.

Koleszár a továbbiakban amellett kardoskodik, hogy egy nemzetközi nyelvnek egyszerűnek és könnyen tanulhatónak kell lennie, ám túlzásba sem szabad esni.

Magyar újlatint a világnak!

Fenti megfontolásokból fakadóan Koleszár ezért arra a nemes feladatra vállalkozott, hogy – a latin nyelv alapjain – saját szerkesztésű újlatin közvetítő nyelvet alkosson meg a világnak. Ennek során saját bevallása szerint igyekezett szem előtt tartani azt, hogy az általa megalkotott nyelv egyrészt gyorsan megtanulható legyen, ám az egyszerűsítéseket igyekezett nem olyan mértékben alkalmazni, hogy a nyelv ezáltal „unalmassá” váljék.

Koleszár szerint így az általa megálmodott nyelv ugyan nem tanulható meg pusztán néhány óra leforgása alatt, de ez szerinte nem is cél.

Az eszperantóval szemben – mely több nyelvből is kölcsönöz szavakat – Koleszár újlatinjának lexikális alapját – a szerző szándéka szerint – kizárólag a latin képzi. Választásának több okát (pl. a kultúra és az egyház nyelve évezredeken át stb.) is említi, mielőtt így fogalmaz művében:

„Igen, hangsúlyozom, hogy a latin nyelv bír a legtöbb jogosultsággal arra, hogy nemzetközi nyelv lehessen. De mivel a régi klasszikus latin nyelv nagyon nehéz, azért csakis egyszerűsített alakban alkalmazható e célra. Ép ezért a klasszikus latin nyelv alaktanát és mondattanát célomnak megfelelően egyszerűsítettem, természetesen a latin nyelv szelleméhez alkalmazkodva, azzal összhangban.”

Koleszár újlatin tervezete nem az első és nem is az utolsó az olyan nyelvtervezetek sorában, melyek a latint választották kiindulási alapként. Ezek közül egyet maga Koleszár is nevesít: az olasz Giuseppe Peano (1858–1932) 1903-ban napvilágot látott latino sine flexione elnevezésű nyelvtervezetét. E tervezetnek később alternatív elnevezése is lett: interlingua – ez azonban nem összekeverendő Alexander Gode (1906–1970) 1951-ben publikált nyelvtervezetével, melynek történetesen szintén interlingua a neve.

Giuseppe Peano 1910 körül
Giuseppe Peano 1910 körül

Peano latino sine flexione nevű nyelvtervezetéről Koleszár az alábbi kritikát adja:

„A latin alappal bíró kísérletek közül a Peano-félének az a nagy hibája, hogy teljesen mellőz minden ragozást, miáltal kellemetlen félreértésekre, kétértelműségekre ad alkalmat s ezáltal érthetetlenné válik. Már pedig szerény nézetem szerint egy nemzetközi érintkező-nyelvnek, egy világnyelvnek tervezett nyelvnek egyik főcélja ép az, hogy az emberiséget közelebb hozza egymáshoz és nem az, hogy újból bábeli nyelvzavart idézzen elő.”

E sajátos érvelést követően persze röviden abba is bepillantást nyerünk, milyen egyszerűsítéseket tartott elfogadhatónak és szükségesnek Koleszár újlatin nyelvének megalkotása során. Ezen elvek közül néhányat meg is említ: így megtudjuk, hogy pl. 1) a latin öt deklinációjából kettőt csinált (magán-, ill. mássalhangzós tő); 2) a latin esetek végződései közül azokat vette át, melyek a kérdéses esetnél a legtöbbször fordulnak elő a különböző deklinációkban; 3) a latin mondattan általa bonyolultnak minősített szerkezeteit is elhagyta; 4) a jóhangzás érdekében is végrehajtott változtatásokat. Mindezek után a szerző az alábbiakról ír:

„Nem tudom belátni annak szükségességét sem, hogy miért kellene az ö és ü hangokat egy nemzetközi kisegítő nyelvből kiküszöbölni, amint azt csaknem minden eddigi kísérlet szerzője tette. Hisz e hangok a modern kulturnyelvek legnagyobb részében is megvannak. De a főok, ami ezeknek újlatin nyelvemben való megtartására vezetett, az volt, hogy magyarságomnak ebben is eleget tegyek. Mint magyar ember, az általam szerkesztett új nemzetközi érintkező nyelvben egy magyar momentumot is kifejezésre akartam juttatni és pedig a zene, a hangtan szabályaival oly szép összhangban levő s a magyar nyelvet oly zengzetessé tevő magánhangzó illeszkedés törvényét (harmonia vocalium; Vokalharmonie). Ezek tehát, különösen magyar embernek, nem szabad megütköznie.”

Újlatin nyelvek Európában – de hol van Koleszár Andor újlatinja?
Újlatin nyelvek Európában – de hol van Koleszár Andor újlatinja?

Mindezen ideológiai előkészítés után Koleszár 1917-ben saját nyelvének egészen fontos helyet jelöl ki Magyarországon és a Monarchiában is. Így ír:

„Különösen magyar hazánkban s általában az egész monarchiában van nagy szükség ily nyelvre, hol oly soknyelvű nép lakik. Mennyivel közelebb hozná ez a különféle nemzetiségeket egymáshoz. Miért is főkép az illetékes tényezők és intéző körök nem maradhatnak közönyösek a nemzetközi nyelvnek, a népek ezen fontos összekötő kapcsának ügye iránt.”

Korábban már láthattuk, hogy Koleszár két teljes oldalt szentel az eszperantó kritikájának; különösen érdekes, hogy ebben a kiadványban ehhez képest saját nyelvtervezetének szemléltetésére sem fordít több helyet.

Két oldal újlatin

Amellett, hogy az illeszkedés törvényére ad néhány példát (így míg a Koleszár-féle újlatinban doktor ’orvos’, famoz ’híres’, addig  inventör ’feltaláló’, nervöz ’ideges’), néhány magyar fordítással is ellátott mondatot is közöl újlatin nyelvén. Így pl.

Las kolombas et turtures sont aves.

A galambok és gerlék madarak.

L’ombra dellas arboris est jokonda.

A fák árnyéka kellemes.

Multos kadéront in bello.

Sokan elestek a háborúban.

Dulc et dekoróz est pro patria morir.

Édes és dicső a hazáért meghalni.

Utóbbi példamondat, melynek eredetije Horatiusnál (Ódák, III. 2.) így hangzik: Dulce et decorum est pro patria mori, igen aktuálisan hangzott 1917-ben, az első világháború vérzivatarában.

Dulc et dekoróz est pro patria morir – az arlingtoni nemzeti temetőben nem Koleszár újlatinja, hanem az eredeti latin felirat olvasható
Dulc et dekoróz est pro patria morir – az arlingtoni nemzeti temetőben nem Koleszár újlatinja, hanem az eredeti latin felirat olvasható
(Forrás: Tim1965, CC BY-SA 3.0, Wikimedia)

A folytatásban Koleszár Vörösmarty Fóti dal című versének egy versszakát is közli újlatin nyelvén:

Lo reg est lo hungar viro primismo,

Pro illo est omne hungar parato;

En salute de so poplo gaudeat;

Glorja, honor so sant kapo cingeat!

A legelső magyar ember

A király:

Érte minden honfi karja

Készen áll.

Lelje népe boldogságán

Örömét,

S hír, szerencse koszorúzza

Szent fejét!

Ezeket követően minden átmenet nélkül és minden további magyarázatott mellőzve Koleszár az alábbi táblázatot is közli művében:

Névragozás

Magánhangzós

tövűek

 

Mássalhangzós tövűek

Egyes szám

Nom.

ala

domo

laku

die

flor

Akk.

alan

domon

lakun

dien

floren

Dat.

alai

domoi

lakui

diei

flori

Abl.

ala

domo

laku

die

flore

Többes szám

Nom. és Akk.

alas

domos

lakus

dies

flores

Dat. és Abl.

alais

domois

lakuis

dieis

floris

Sajnálatos módon 1917-ben az olvasóközönség ennél sokkal többet nem tudhatott meg a Koleszár-féle újlatinról, melynek megjelenését a szerző már 1916-ban a sajtóban is beharangozta. A Pesti Hírlap és a Pesti Napló már 1916 márciusában beszámol Koleszár felhívásáról potenciális előfizetők megkeresésére újlatin nyelvtervezete ügyében. Koleszár az 1917-ben megjelent kiadványában a nyelvtan megjelenésének csúszása miatt objektív okokra hivatkozik:

„Végül ez úton is tudomására adom t. c. szives előfizetőimnek, hogy a jelenlegi magas árak, a nagy munkás- és papírhiány miatt újlatin nyelvtanom a jelzett időre kiadható nem lévén, megjelenését csak a háború utáni időre helyezhetem kilátásba. Addig is kérem tehát szives türelmüket.

Kiadandó újlatin nyelvtanom előfizetési ára a postai költségeken kívül 2 korona. Előzetes megrendeléseknél a postai költségek is beküldendők. A könyv bolti ára valamivel nagyobb lesz.”

Két koronás pénzérme 1912-ből
Két koronás pénzérme 1912-ből

A szerző – ígéretéhez híven – a háború után valóban előáll Az újlatin nemzetközi közvetítő segédnyelv rövid nyelvtana című művével, mely immáron 224 oldalon ismerteti Koleszár Andor nyelvtervezetét. Mire azonban ez a mű 1929-ben megjelenik, nagyot változik a világ – nem csupán a Monarchia szűnik meg létezni, de a koronát is felváltja a pengő. Koleszár Andor újlatin nyelvének további érdekességeivel pedig majd a folytatásból ismerkedhetünk meg.

Források:

Koleszár Andor: Előszó az új nemzetközi világnyelvnek tervezett újlatin (neolatin) nyelvhez az esperanto kritikájával. A szerző kiadása. Budapest, 1917

Koleszár Andor: Az újlatin nemzetközi közvetítő segédnyelv rövid nyelvtana. Sátoraljaújhely, 1929

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS) Az összes hozzászólás megjelenítése
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
20 aphelion 2016. december 19. 10:55

@szigetva: @El Vaquero: Ezzel egyetértek; azért ez a példa jutott eszembe, mert a Toki Pona még a számok kifejezését is szándékosan csak nagyon korlátozottan támogatja:

en.wikipedia.org/wiki/Toki_Pona#Numbers

Szóval azt tudod mondani, hogy "jön a hajó", de azt hogy "25 perc múlva jön a hajó", azt a nyelv sztenderd keretein belül már nem tudod kifejezni. A könnyű tanulhatóság és a világszerte egységes jelkészlet így garantált (mármint lenne, ha világszerte ismernék), de cserébe a jelölhető dolgok halmaza is elég minimális.

Az eszperantó jelenleg valahol félúton van a Toki Pona minimalizmusa és az angol bősége között, és idővel az utóbbi irányba tolódik; ha világszerte rengetegen használnák évszázadokon át, akkor egyre inkább olyan lenne mint az angol.

19 El Vaquero 2016. december 16. 15:44

@szigetva: én is ezt mondom mindig a legtöbb laikusnak, mikor állítják, hogy a szakszöveg a nyelvileg nehezebb, nem a hétköznapi. A szakszövegben leginkább csak szakszavak, szakmában, tudományágban használt kifejezések vannak, száraz, kötött fogalmazásmód, sztenderd nyelvhasználat jellemzi. A hétköznapi életben bármilyen téma, szleg, tájnyelvi elem előfordulhat, lehetetlen mindenre előre készülni. Szakszövegnél előre tudja az ember, hogy milyen mondattípusokra, szavakra számíthat.

18 szigetva 2016. december 16. 12:32

@aphelion: Egyébként szerintem az ilyen technikai vagy tudományos szöveg nem a legbonyolultabb dolog, az irodalom, meg a hétköznapi nyelv sokkal komplikáltabb tud lenni. Azt megtanultuk, hogy eat, meg még azt is összerakjuk, hogy consume, de ha azt mondja angol ismerősünk, hogy let’s bogchi, akkor már baj van.

17 aphelion 2016. december 16. 10:17

Meg ugye az se mindegy, miről akarunk kommunikálni és milyen szinten. Ha annyi a cél, hogy olyan egyszerű hétköznapi mondatokat tudjunk mondani, mint hogy "jó a kaja", "jön a hajó", meg ilyesmik, arra a Toki Pona is teljesen megfelel, azt meg azért az emberek kb 100%ának könnyebb elsajátítani, mint mondjuk a klasszikus latint. A Nemzetközi Űrállomás Föld körüli pályán tartásának a rakétatechnikai részleteinek a megbeszélésére viszont inkább más nyelvet ajánlanék ;)

16 aphelion 2016. december 16. 10:04

@Sultanus Constantinus: Az nyilván nagyon egyéni dolog, hogy ki melyik nyelvet milyen könnyen tanulja meg (egy japán ismerősömnek például sokkal könnyebb volt a magyart megtanulni mint az angolt, mert a magyar szórend sokkal természetesebben jött neki), de azért nem kell teljesen lemondani a könnyű tanulhatóság szempontjáról, lehet hogy egy x nyelvet a világ jelenlegi népességének a _többsége_ jelentősen könnyebben tanul meg egy y nyelvnél.

15 Sultanus Constantinus 2016. december 15. 19:44

@jan: Ezzel az a probléma, hogy igazából nincs olyan, hogy "könnyebben" meg "nehezebben" megtanulható nyelv. Ennek csak akkor van értelme, ha egyetlen nyelvhez (nevezetesen az anyanyelvedhez) viszonyítod, így viszont pontosan azért nem lesz értelme, mert közvetítőnyelvi célra szánva csak neked lesz könnyebb, más anyanyelvűnek nem, tehát ez meg épp ellenmond annak, amit el akarnak érni vele.

(Pl. a baszkban összesen 2 rendhagyó ige van, de ettől nem lesz könnyebb semmivel, mivel totál másképp, más szempontok alapján történik az igék ragozása, mint magyarban és az ismertebb nyelvekben, ez viszont eléggé nehézzé teszi.)

14 Fejes László (nyest.hu) 2016. december 15. 14:33

@jan: „es nyelvek (sajnos, nem sajnos), így optimálisak, ahogy vannak, nem lehet őket "megjavítani"” Ez feltehetőleg így van, megfejelve azzal, hogy minden természetes emberi nyelv csak egy változata Az Emberi Nyelvnek...

13 aphelion 2016. december 15. 13:14

@jan: "mennyire reális azt gondolni, hogy elvileg létrehozható és stabilan fennmarad egy olyan mesterséges nyelv, ami egyszerűbb, mint a természetes nyelvek."

Attól függ, mennyivel egyszerűbbnek kell lennie, és mennyi ideig. Az pl nem túl valószínű, hogy az eszperantóban a következő pár száz év folyamán nyelvtani nemek alakuljanak ki, de ha azt nézzük, hogy évezredes távlatokban milyen változásokon mentek keresztül a természetes nyelvek (pl magyarban a tárgyeset meg a névelők megjelenése, vagy az izlandi és az angol nyelvtana közötti különbségek...), akkor ilyen időtávon az eszperantót illetően is "all bets are off".

12 jan 2016. december 15. 12:19

Az amúgy egy érdekes kérdés, bár nem tudom, milyen módszertannal lehetne értelmesen megközelíteni, hogy ezek a mesterségesnyelv-tervezetek abból a feltevésből indulnak ki, hogy azokra a funkciókra, amiket a spontán létrejött, organikusan fejlődő stb. természetes nyelvek látnak el, lehetséges létrehozni egyszerűbb, gyorsabban tanulható stb. nyelveket, amik ezen funkciókat ugyanúgy el tudják látni.

Vagy rosszul látom? Nekem az jött le, hogy a mesterséges nyelvek vélt előnyei, a politikai semlegességen (tehát nem az angol, német stb. birodalom nyelve) túl:

- könnyebben tanulható, mint egy természetes nyelv

- kevesebb a "rendhagyóság", "szabályosabb"

- kevesebb "kétértelműség", "egzaktabb"

Mintha metaforikusan a spanyol nyelv lenne mondjuk a Tisza 1840-ben: magától kanyarog összevissza, nehezen hajózható stb. Ehhez képes meg az interlatin olyan, mint a szabályozott folyó: fölösleges kacskaringók levágva, szép egyenes, belátható: közlekedésre, gazdálkodásra optimalizált stb.

És akkor a kérdés, amit vizsgálni lehetne, hogy félretéve a politikai stb. nehézségeket, mennyire reális azt gondolni, hogy elvileg létrehozható és stabilan fennmarad egy olyan mesterséges nyelv, ami egyszerűbb, mint a természetes nyelvek.

Én ösztönösen azt gondolnám, hogy a természetes nyelvek nem véletlenül olyanok, amilyenek: tehát a rendhagyóságok, a meteforikus használatok stb. egyszerűen automatikusan kijönnek abból, ahogyan és amire az emberek használják a nyelvet, tehát hogy ilyen értelemben a természetes nyelvek (sajnos, nem sajnos), így optimálisak, ahogy vannak, nem lehet őket "megjavítani". De érdekes lenne ezt jobban végiggondolni...

11 Fejes László (nyest.hu) 2016. december 15. 11:46

@jan: Szerintem ma sem jobbak, sőt. :)

10 jan 2016. december 15. 10:57

@Fejes László (nyest.hu): ez jogos, de persze innen visszanézve sok minden, amit akkoriban lelkesen csináltak, teljesen amatőr/tudománytalan volt, szóval a rációba vetett hit (ez is milyen érdekes, rációba vetett _hit_) nem mindig járt együtt a rációval, valóban:)

9 Fejes László (nyest.hu) 2016. december 15. 08:32

@jan: Azért az is elgondolkodtató, hogy a nyelvtervezetekből éppen annak a rációnak a hiánya tükröződik, amiben annyira hisznek... ;)

8 lcsaszar 2016. december 14. 14:50

@jan: De mégis hogyan gondolta a magyaroknak szánt magyar nyelvű újlatin nyelvtankönyvet? Hogy majd magyarok egymás között elkezdenek újlatinul beszélgetni? Vagy ez csak az első lépés lett volna a nyelv világhódításához vezető úton?

7 jan 2016. december 14. 14:49

@szigetva: na én is pont valami ilyesmit próbáltam írni:)

6 jan 2016. december 14. 13:11

Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem ezekben a mesterségesnyelv-kezdeményezésekben, legyenek bármilyen naivak, dilettánsak, azért van valami végtelenül rokonszenves is.

Mégpedig az a mai szemmel gyermekien naiv, de épp ezért megkapó hit, hogy ha jóakaratú emberek összefognak, használják az emberi értelmet, a rációt, és pl. létrehoznak egy közös világnyelvet, azzal előmozdíthatják a népek barátságát, az emberiség egyetemes testvériségét, a világbékét.

Szóval ez a haladásba, összefogásba vetett hit valahogy szimpi nekem...

Az összes hozzászólás megjelenítése
Információ
X