Blogolvasó álnevű olvasónk már nem először tesz fel kérdést lapunknak. Legutóbb az e-mail szó helyesírásáról szóló cikkünk gondolkodtatta el az idegen tulajdonnevekkel kapcsolatban:

A japán tulajdonneveket többé-kevésbé kiejtés szerint látom megjelenni, de a japán eredetű márkanevek viszont angolos átírásban maradnak meg (Suzuki, Toyota). Tehát bizonyára születhet egy olyan mondat, hogy "Szuzuki úr bemegy a Suzuki gyárba dolgozni". A márkanév esetén mi számít eredeti formának: a cég saját japán neve vagy annak angolos átírása?

Az orosszal viszont mintha fordított lenne a helyzet: az ottani cirillbetűs cégnevek magyarul kiejtés szerint jelennek meg (Jukosz, Gazprom), bár elvétve lehet találkozni az angolos formákkal is (Yukos). Viszont a gazdasági-politikai internetes oldalakon előfordul, hogy a kevésé ismert személyek nevét angolos átírásban adják meg, bizonyára azért, mert az újságírók is angol nyelvű forrásokból dolgoznak és nem ismerik a szabályt vagy pedig rutinszerűen átveszik az angolos átírást.

Bonyolultabb a helyzet a kínai esetén, ahol van egy magyar verzió (pl. Peking) és a kínaiak által használt latinbetűs átírás (Beijing). Olykor azt látni a cikkekben, hogy elől van a magyaros név és utána a "hivatalos" változat zárójelben.

A fentiekről azt szeretném tehát kérdezni, hogy van-e valamilyen tendencia az egyes írásmódok között vagy csak én érzem úgy, hogy terjedőben van az angolnak, mint közvetítőnyelvnek beiktatása a magyar és a nem latinbetűs nyelvek közé a kiejtés szerinti írásmód hátrányára?

Az oldal az ajánló után folytatódik...

A kérdést ketté kell választanunk arra, hogy mi a „helyes” – azaz a magyar helyesírás szabályainak megfelelő –, és mi az, amivel találkozhatunk: mi terjed vagy mi szorul vissza. Az előbbi kérdésre a válasz elvben egyszerű: a szabályzat 214. pontja kimondja, hogy a latin írású nyelvek tulajdonneveit általában változtatás nélkül írjuk. Az nem egészen világos, hogy mire vonatkozik az „általában” – talán arra a pont végén álló kitételre, hogy nyomdatechniaki okokból egyes idegen mellékjelek elhagyhatók, pl. Łódź helyett indokolt esetben Lódz is írható. A 218. pont ezzel szemben kimondja, hogy a nem latin betűs írású nyelvek neveit és szavait a magyar ábécé betűivel, lehetőleg a forrásnyelvből írjuk át: egyes átírásoknál csak a hangsort vesszük figyelembe (mint a kínai), másoknál (pl. az orosznál, az arabnál vagy a görögnél) az eredeti betűsort is figyelembe vesszük – persze a kínaiban betűk híján ezt akarva sem tehetnénk meg. Az egyes nyelvekre vonatkozó átírási szabályokat külön kiadványok tartalmazzák (220. pont). A 221. pont kimondja, hogy bizonyos területeken (szaktudományi művekben, idegenforgalmi kiadványoknál, térképeken vagy könyvtári katalógusokban) ezektől a szabályoktól el lehet térni. Ezen kívül a 218. pont még azt is jelzi, hogy ha egy tulajdonnév vagy közszó már szabálytalan átírásban honosodott meg, akkor a szót hagyomány szerint írjuk. (Ilyen pl. a Lenin név, mely szabályosan Lenyin lenne: erre a 210. pont tér ki külön.)

A Szuzuki lenne a mi autónk?
(Forrás: Wikimedia Commons / Andics Zoltán)

Ez utóbbi pont aztán elvben sok mindent megenged, hiszen arra a kérdésre, hogy egy szó vagy írásmódja meghonosodott-e, sokszor nem lehet egyértelmű választ adni. A Szuzuki családnév és a Suzuki márkanév szembeállítása különösen érdekes: úgy tűnik, az a szokás alakult ki, hogy a márkaneveket úgy írjuk, ahogy a cég a nemzetközi piacon megjelenik – bár ezt szabály nem mondja ki. Ezzel szemben a személyneveket átírjuk, függetlenül attól, hogy miként szerepel latin betűkkel az illető útlevelében, vagy hogy az illető hogyan használja. (Habár hallottunk már orosz íróról, aki ragaszkodik hozzá, hogy latin betűs nyelvre lefordított művein a neve angolos átírásban jelenjen meg, függetlenül attól, hogy az adott nyelvterületen mik a szokások.)

Úgy tűnik, a Jukosz példája ellentmond ennek, hiszen ott a Yukos forma a nemzetközileg használt. Ebben az esetben azonban figyelembe kell venni, hogy a Jukosz a magyar piacon nem jelent meg, és közvetlenül a fogyasztók előtt máshol sem, így aztán a neve nem is vált ismertté latin betűs formájában.

Beijing, az ismeretlen kínai város, mely meglepően sokat szerepel angolszász hírforrásokban
(Forrás: Wikimedia Commons / Kallgan)

Egészen másról van szó a Beijing esetében. Itt nem egyszerűen a kínaiak által használt latin átírásról van szó, hanem a város angol nevéről. A magyar sajtóban és blogszférában elterjedt, hogy a forrásszövegekben szereplő tulajdonneveket nem írják át a magyar helyesírásnak megfelelő formára, hanem meghagyják eredeti (nem az adott nyelvben, hanem az angol, német, francia stb. nyelvű forrásban szereplő) formájában – különösen, ha a név a magyar nyelvterületen nem ismert (vagy a szöveg fordítója és feldolgozója nem ismeri). A Peking név esetében azonban ezt aligha feltételezhetjük: itt inkább arról lehet szó, hogy a magyar szöveg alkotójának angol nyelvtudása hiányos, és nem tudja, hogy ez a kínai főváros angol neve. Ez az az eset, amikor egyértelműen fordítási hibáról kell beszélnünk.