nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Régiségek, véleményesek vegyesen

Kivételesen egy nem hatásvadász vagy félrevezető cím, nem is értem, mi ütött belénk. Hat éve érkeztek ezek a beküldések, és leginkább tényleg véleményesek – van itt több mindenféle, tehát vegyesek is.

Leiter Jakab | 2016. október 14.
|  

A blog indulásakor, több mint nyolc éve, még óvatosan osztottam be a félrefordításokat: nem akartam minden nap kitenni egyet, mert féltem, hogy elfogynak. Ma már ezen nyilván csak nevetnek kedves törzsolvasóink, de olyasmiket terveztem, hogy a régebbi, sikeres posztokból majd csinálok egy válogatást, vagy közös félrefordítás–vadászatot tartunk, és egy előre megbeszélt epizódot mindenki megnéz adott időben a tévében, majd pedig összevetjük, hogy ki mit vélt találni benne.

Mondanom sem kell, ezekből semmi nem lett, mert már két hónap után azzal kellett szembesülnöm, hogy nem tudok lépést tartani a beküldésekkel: hiába vettem be egy posztba néha három–négy félrefordítást is, ettől mintha még több új darab érkezett volna. Ha egyet kiraktam a blogra, jött három beküldés. Magam sem értem már, hogyan csináltam, de volt olyan nap, amikor öt poszt is megjelent, de még így is csak nőtt a várólista.

Egy idő után állandóan visszatérő humorforrássá vált a kommentelők, de a beküldők körében is, hogy vajon hány év múlva fog megjelenni az adott anyag. Hat évet azonban talán még ők sem gondoltak volna. Így van, a mostani posztban megjelenő beküldéseket még 2010 őszén kaptuk.

Közülük is a legrégebbi Bettié – németeseknek jelenthet néhány mosolyt és remélhetőleg kellemes perceket ez a PowerPoint prezentációba ágyazott 24 kép. Tény, hogy ezek egy része nem félrefordítás, hanem legfeljebb helyesírási hiba, de azért talán nem bánjátok.

Ez csak sima illusztráció, kivételesen nem feladvány
Ez csak sima illusztráció, kivételesen nem feladvány
(Forrás: By Achim Schleuning (Own work) [CC BY-SA 4.0 (http://creativecommons.org/licenses/by-sa/4.0)], via Wikimedia Commons)

Ritkán van németes félrefordítás, de ha van, akkor mindjárt kettő – MiKE is jó régen járt már a Mezcalban, azóta a honlapjukon is más szerepel:

Gyerekkoromban a Balatonnál számtalan rosszul sikerült német nyelvű étlapfordítást láttam. Nem gondoltam volna, hogy évek múlva egy aránylag drága budapesti étteremben fogok hasonlóan jókat röhögni, mint annak idején... A kedvencem:

Enchilada (Friss kukoricatortillák a választott töltelékkel töltve, göngyölve, ranchera szósszal leöntve, sajttal készresütve. Babpürével, mexikói rizzsel tálalva)

Németül:

Enchilada (Frisch Kukuruztortillen gefüllt mit wählende Füllung, rollende, übergießende mit ranchera, Soße, mit hartgebratenem Käse. Wir servieren Bohnenpüree mit mexikanischer Rise und frische Tomaten)

Németeseknek érdemes megnézniük az étlapot, van még pár gyöngyszem, például a "trunksüchtig Bohne".

A honlap hat év alatt persze jelentős változásokon esett át, és csak azért tettem ki mégis, mert egy olyan fordítási megoldásra váltottak, ami még a beküldésben lévőt is felülmúlja: a nyelv választásánál simán a Google Translate szolgáltatását kapjuk. Aki 2016-ban is még így oldja meg étterme honlapjának fordítását...

Végül pedig Cecil beküldése, saját frissítésével:

Lawrence Block: A betörő, aki... krimi könyvsorozatával próbáltam az agyamat kikapcsolni, amikor homokszem került a gépezebe. A betörő, aki eladta Ted Williamst kötetben (Agave kiadó, 2008, fordította [bocs, továbbra sem írjuk ki – LJ], Felelős kiadó: [ezt sem, ezért is bocs – LJ] :), de van felelős szerkesztő és korrektor is) a főszereplő és barátja egy Sue Grafton írónő könyvsorozatáról - szintén krimi - beszélget, de egyébként is többször visszatérő motívum az írónő könyvei a műben. A kötetek címe egy sablont követ: A, mint alibi; B, mint betörő, és így tovább. Ott kezdtem pislogni, amikor az F, mint stop került elő. Ez meg most miért?? G, mint pont; H, mint kórház. D, mint szilikon, sőt elméletben folytatták a beszélgetők a sorozatot, ha elfogynának a betűk: AA, mint piások, BB, mint Brigitte, CC, mint köb. Se csillag, se szerkesztő lábjegyzete. Vannak könnyen megfejthetőek és vannak kevésbé. De ez így roppant furcsán vette ki magát. Nem volt elegáns megoldás. Aki nem beszél angolul, ne is olvassa? De aki meg igen, annak lehet, hogy jobb eredetiben.

Nem emlékszem, mikor láttam utoljára lábjegyzetet vagy csillagozást krimiben, de az utóbbi 20-25 évben szinte biztosan nem, szóval ez mostanában nem szokásos megoldás. De olvassuk el még előbb a beküldő saját frissítését:

Meg akartam nézni az angol eredetit, erre kiderült, hogy Sue Grafton írónő létező, a könyvsorozata is. A könyvei a Wikipedia szerint:

"A" Is for Alibi (1982)

"B" Is for Burglar (1985)

...

"G" Is for Gumshoe (1990)

...

"K" Is for Killer (1994)

"T" Is for Trespass (2007)

"U" Is for Undertow (2009)

Cecil, aki egyre furcsállja a dolgokat, de azért kutat tovább.

"The Bernie Rhodenbarr novel The Burglar Who Traded Ted Williams (1994) by Lawrence Block refers to a number of titles by Sue Grafton, some existing ("A" Is for Alibi and "B" Is for Burglar), some made-up (like "G" is for Spot and "K" is for Ration)"

Tartok tőle, hogy a kutatás motivációját csökkenthette, hogy hat évet kellett várni a megjelenésre – elnézést kérünk.

Szerintem ennyiből is megállapítható azért, hogy jó eséllyel a megszokott dolog történt: a fordító egyszerűen nem gondolt bele, hogy ez magyarul bizony nem jön ki sehogy. Némelyik ugyan védhető; az AA talán magyarul is ismerhető, de egyébként is nehéz meghúzni a határvonalat, mert akár egy angol anyanyelvű sem feltétlenül ismeri az adott rövidítést vagy érti meg az utalást (Brigitte Bardot neve vajon hány amerikai tinédzsernek ismerős?).

A szójátékok, nyelvi tréfák fordítása mindig nehéz ügy; általában az szokott az elfogadott megoldás lenni, hogy nem a konkrét poént fordítják, hanem helyette egy hasonló stílusút tesznek be. Címeknél ez többszörösen nehezített, mert ugye ezeket illik úgy fordítani, ahogyan az egyszer már megjelent magyarul (ha megjelent – időnként ez nem kevés nyomozómunkát igényel, és bele sem akarok gondolni, hogy az internet előtt ez mit jelenthetett). Itt azért könnyebb lett volna, ha a fordító utánanéz, és kideríti, hogy már úgyis kitalált címekkel van dolga, azokkal szabadon variálhatott volna. De ez időbe telt volna...

Lájkoljatok és kövessetek minket a Facebookon (lásd lent), a talált félrefordításokat pedig a felrefordit@gmail.com címünkre küldjétek.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
1 hhgygy 2016. október 15. 11:43

Á mint álemér

Információ
X