nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Nem kódol, mégis rákot okoz – magyar tudósok leplezték le
-fl- | 2015. szeptember 30.
|  

Az orvosi genetika egyik legnagyobb kihívására adott választ az a nemzetközi kutatócsoport, amelynek kutatásaiban Csabai István, az ELTE egyetemi tanára is részt vesz. Az úttörő eredmények a rangos Nature Medicine folyóirat szeptemberi számában jelentek meg.

A rangos Nature Medicine folyóirat szeptemberi, elektronikus kiadásában megjelent cikk az orvosi genetika egyik legnagyobb kihívására kínál választ: a nemzetközi kollaborációval kifejlesztett, ún. CAUSEL (Characterization of Alleles USing Editing of Loci) módszer képes arra, hogy pontosan beazonosítsa azokat a mutációkat, amelyek közvetlenül hozzájárulnak egyes betegségek kialakulásához. A cikk szerzői között szerepel Csabai István, az ELTE Komplex Rendszerek Fizikája Tanszék professzora is.

Jól ismert néhány olyan gén, melyeknek fehérjekódoló DNS régiójában lévő örökletes mutációk egyértelműen növelik egyes rákbetegségek kockázatát. Az ilyen típusú hibák azonban az örökletes kockázatokat okozó mutációk csupán 5%-áért felelősek, a maradék 95% a nem-fehérjekódoló szakaszokon következik be. A kódoló régiók működését már az 1960-as évek óta ismerik a kutatók, a nem-kódoló szakaszok szerepéről azonban eddig sokkal kevesebbet tárt fel a tudomány.

Az emberek genetikai variabilitása hatalmas, az öröklődés során bonyolult kombinációkban adódnak át a mutációk. Sok éven át szinte reménytelennek tűnt, hogy a kutatók pontosan meghatározzák, hogy a milliónyi eltérés közül pontosan melyik az, amely egy-egy betegség kialakulásában funkcionális, „okozó” (causal) szerepet játszik. Az utóbbi évek technológiai fejlődése egyre hatékonyabb eszközöket ad a kutatók kezébe: a rendelkezésre álló hatalmas adatmennyiséget azonban csak multidiszciplináris módszerekkel lehet feldolgozni.

Csabai István
Csabai István
(Forrás: ELTE)

Csabai István, az ELTE Komplex Rendszerek Fizikája Tanszék professzora hasonló, adat-intenzív tudományos problémákat vizsgál. Spisák Sándorral, a bostoni Dana-Farber Cancer Institute kutatójával közösen évek óta foglalkoznak molekuláris genetikai problémákkal. A Nature Medicine hasábjain megjelent publikáció egy olyan eljárást mutat be, amely a genom-szerkesztés legújabb eredményeire támaszkodva, egy jól összeállított laboratóriumi és bioinformatikai elemzés-kombinációval képes nem-kódoló DNS régiókban is beazonosítani az „okozó” mutációkat.

A magyar kutatók részvételével kifejlesztett új módszert a 6-os kromoszómán elhelyezkedő mutációkon igazolták, melyeket előzetes kutatások a prosztatarákkal hoztak kapcsolatba. A finomabb vizsgálatok 27 darabra szűkítették le a lehetséges „okozó” mutációk számát az RFX6 gén szabályzó régiójában, majd ezek közül epigenetikai, azaz a DNS-szekvenciát nem befolyásoló markerek elemzésével azonosították a legvalószínűbb pozíciót. Több ezer genom-szerkesztett sejtkolónia szekvenálási adatainak vizsgálatával tudták létrehozni azt a három sejtvonalat, melyek közül az első nem tartalmazta a mutációt, a második a két DNS-kópia („allél”) közül csak az egyikben, a harmadik pedig mindkettőben hordozta. A sejtvonalak elemzése kimutatta, hogy a két mutáns allélt tartalmazó variáns a rákos sejtekre jellemző viselkedést mutatja, míg a mutációk nélküli sejtvonal az egészséges sejtekre jellemzőt.

Nem kódol, mégis rákot okoz – magyar tudósok leplezték le
Forrás: ELTE

Jelenleg 17 000 olyan genetikai variánst tartanak számon, melyeket különböző betegségekkel vagy tulajdonságokkal hoztak kapcsolatba, és ezek száma az egyre szélesebb körben elérhető DNS-szekvenálás kapcsán szaporodik, azonban a variánsok csupán 0.1%-ánál ismert a funkcionális mutáció, a többi esetben nem tudjuk, hogy mi okozza a korrelációt. A CAUSEL-módszer reményt ad arra, hogy a maradék 99.9%-ról is információt kapjunk, és a folyamatok feltárásával közelebb kerüljünk egyes betegségek pontosabb diagnosztizálásához és gyógyításához.

Konteó Titkos víziók vagy vizionált titkok?
Összeesküvés-elméletek az interneten

Hogyan lehetséges az, hogy a mindenki számára elérhető online források korában is töretlenül jelennek meg és rohamosan terjednek különböző tévhitek, és mindig van rájuk kereslet? Erre a kérdésre a mai napig számos kutató keresi a választ. Annyi bizonyos, hogy az egyre táguló online nyilvánosságban az álhírek forrásai is rohamosan gyarapodnak.

A kutyát nem érdekel Amikor az értelem legyőzi a nyelvtant

Egy egyeztetési anomáliáról lesz szó, ahol az ige úgy tesz, mintha határozatlan lenne a tárgya, pedig látszólag határozott.

Álhírek felsimerése nyelvi modellek segítségével

Az álhírek komoly társadalmi problémákat generálnak, a terjedésük által okozott kár pedig akár emberéletekbe is kerülhet...

Open it A nyitás tárgya

Egy újonnan nyílt szállás hirdetése kapcsán megismerkedünk a névmás-elhagyással és a meg nem határozott tárgy törlésével. A magyar névmás-elhagyó nyelv, az angol meg nem, a meg nem határozott tárgyat viszont mindkét nyelvben lehet törölni. Ebből adódik a hirdető angol szövegében a hiba.

Add a hangod: olvass fel ebben az izgalmas kutatás-fejlesztési projektben!

Segíts nekünk egy olyan eszközt fejleszteni, ami mesterséges intelligencia segítségével segíti a kis közösségi rádiókat a keresőkben történő megjelenésben!

1955. 04. 05. ‒ 2022. 07. 31 Elhunyt Nagy Emília

Elhunyt Nagy Emília, az ELTE Finnugor Tanszékének egykori oktatója. 67 éves volt.

Szamojéd erkölcsök a magyar ugaron

Minden idők legnagyobb magyar publicistája, az olykor verselgető Ady Endre 1902-ben szamojéd erkölcsűnek nevezte szeretett magyar népét. Vajon milyenek azok a szamojéd erkölcsök?

Eszperantó – a bűnözők nyelve?

1913-ban egy egészen abszurd esettel vannak tele a lapok: Sághy Lajos székesfehérvári rendőrfőkapitány betiltott egy eszperantó tanfolyamot a városban. Arra hivatkozott, hogy az eszperantó... egy tolvajnyelv!

Elhunyt Kálmán László, a Nyelvész, aki megmondja

Meghalt a nyest csapatának fontos tagja, a magyar nyelvésztársadalom ikonikus alakja, Kálmán László.

Amit ma elvárnál, holnapra teljesül!

Thomas-tétel, Pygmalion-effektus, önmagát beteljesítő jóslat – mindegyik fogalom egy olyan impulzusra épül, amely kisebb-nagyobb változásokat eredményez egy személy életében. Rendkívül meghatározó ezen jelenségeknek mind a pozitív, mind a negatív következménye. A következőben megismerkedhet az említett fogalmak hátterével és hatásával.

Megkezdte munkáját a Finnugor Népek VIII. Világkongresszusa

Június 16-án, az észtországi Tartu városában megnyílt a Finnugor Népek VIII. Világkongresszusa.

Én lenni magyar honfoglaló Idegenek az ősmagyar éjszakában

A Magyar őstörténeti műhelybeszélgetés című konferencián hangzott el Török Tibor előadása: Hogyan illeszthetők a honfoglalók genetikai adatai az eddigi történeti képbe? Tényleg, hogyan?

Az ugor lovakrul

Széchenyi István Lovakrul című örökbecsű műve a romlásnak indult hajdan erős magyar lótartás újdondani virágba borítása érdekében íródott. Stefi gróf nem tudta, hogy a magyarok már akkor is lótenyésztők voltak, mikor még ők maguk magyarok sem voltak.

Spektrumon innen és túl MOZAIK podcast az autizmusról

Új podcast indult állandó szerzőnk részvételével. A MOZAIK Podcast az autizmusról elsősorban az autista embereket nevelő szülőknek szeretne segítséget nyújtani, de nem titkolt célja a társadalmi szintű szemléletformálás is.

Társadalmi nemek őseink korában A honfoglaló férfi, a gender studies pedig nő

Vajon a honfoglalás korában is nők voltak az anyák és férfiak az apák? És vajon a házasság önkéntes alapon jött létre egy férfi és egy nő között ‒ szigorúan a nemzet megmaradásának érdekében?

Elhunyt Kemény Gábor

Életének 73. évében elhunyt Kemény Gábor nyelvész, az MTA doktora, a Nyelvtudományi Intézet korábbi tudományos tanácsadója, a Miskolci Egyetem professor emeritusa.

A kincs, ami van A cár és a sírrablók

35 évvel ezelőtt egy ködös őszi napon a leningrádi Ermitázs bejárata előtt ácsorogtam egy hosszú sor végén. A múzeum aranykincseit szerettem volna látni. Nem volt egyszerű feladat bejutni a kincsek palotájába ‒ egy napra csak kétszáz jegyet adtak el.

Hiánypótló online konferencia a digitális tanulásról

A TanárBlog Akadémia és a #school Tudásháló által viccesen csak „kisszabásúnak” nevezett konferencia fontos és időszerű kérdésekkel foglalkozik.

Horvát István csalafintaságai 4. Jáfet, Magóg és magyarok mindenhol

Sorozatunk befejező részében Horvát Istvánt felmentjük a vádak alól. Nem(csak) ő a bűnös a magyar őstörténet bibliai felhőkakukkvárának felépítésében.

Felhívás PeLiKon 2020 oktatásnyelvészeti konferenciája

Az Eszterházy Károly Egyetem Magyar Nyelvészeti Tanszéke és a PeLi Oktatásnyelvészeti Kutatócsoport 2020. november 6–7-én online oktatásnyelvészeti konferenciát szervez.

Eszközök és lehetőségek a digitális és a hagyományos nyelvtanórán

Az idei tanév valamilyen formában elkezdődik és lesznek nyelvtanórák is: ezekhez kínálunk most pár eszköz, segédlet.

Indulj el egy úton, én is egy másikon Árpád-házi kéktúra Afganisztánból Baskortosztánba

Egy új genetikai tanulmány szerint III. Béla királyunk ősei 4500 éve Baktriából indultak Baskíriába.És onnan vajon hová mentek?

Mi az a kétnyelvűség, és miért érdekes nekünk?

Ahány nyelvet beszélünk, annyi embert érünk. Van-e ennek létjogosultsága? Ha igen, akkor mi az?

Digitális tananyagfejlesztés és értékelés: tanfolyamok tanároknak

Senki sem tudja, mire számíthatunk ősszel: lesz-e hagyományos oktatás, vagy megint digitális tanrended vezetnek be? A 21. Századi Pedagógiáért Alapítvány ingyenes online képzéseket indít pedagógusok számára.

Horvát István csalafintaságai 3. Szótekerészeti agybukfenc

Sorozatunk 3. részében a „délibábos etimológiák” pihent elméjű szerzői után nyomozunk. Horvát István ugyan a világ minden táján talált magyarokat, de a neki tulajdonított aranybecsű szómagyarítások többsége nem tőle származik.

Iskolai erőszak: kiderült, gyakorlatilag egy fillért sem költött a kormány prevencióra

Egy vasat sem nagyon költött a kormány az iskolai erőszak elleni prevencióra. Enélkül nyúlt a gumibothoz, szakmai megoldásoknak esélyt sem adott.

Sportos rítusaink

Vajon milyen jelentése és jelentősége lehet egy versenyről szóló tudósítás elolvasásának? Mi az, ami távolról nézve is érthetővé teszi a stadionban zajló eseményeket?

Mi a baj Trianonnal?

Trianon mai napig problémát jelent a nemzet életében. De miért? A kérdést most kognitív nyelvészeti szemszögből vizsgáltuk és elgondolkodtató eredményeket kaptunk.

Százasak vagyunk?

Nem érdemes azon keseregni, hogy elvesztettünk valamit, ami sosem volt a miénk. Pláne, ha eközben elfelejtjük siratni azt, aminek a lehetőségét eljátszottuk.

Még több cikk a nyestről...
Információ
X