Többször beszámoltunk arról, hogy az ausztrál kormányzat – a széles körű ellenállással nem törődve – határozottan kiállt a (névleg) főként a gyermekpornográfia, az erőszak és a kábítószer-kereskedelem visszaszorításával indokolt internetes tartalomszűrés bevezetése mellett. E törekvés legfőbb, mondhatni a végsőkig elszánt támogatója Stephen Conroy távközlési miniszter, aki „buldózerként” haladt előre e terv megvalósítása során.

Ám a múlt hét végén Conroy nyilvánosan jelentette be, hogy – legalábbis egy időre – meghátrált, s a gyakorlatilag bevezetésre kész rendszer üzembe helyezését egy évre elhalasztják. Jó lenne azt mondani, hogy az igen komoly mértékű szolgáltatói, illetve civil ellenállás szorította rá erre, ám sokkal valószínűbb az, hogy a kormányzó Munkáspárt kényszerű miniszterelnök-cseréje és a választások közeledte áll a háttérben, ugyanis június vége óta Julia Gillard tölti be a kormányfő szerepét, s vélhetően ő ítélte úgy, hogy politikailag is káros Conroy fafejűsége. A talán később máshol is mintaként szolgáló szűrőt nemcsak Ausztráliában bírálták: világszerte tudósok, a szolgáltatói ipar szakértői, politikusok, sőt még az Egyesült Államok kormánya is helytelenítette.

A szűrőrendszer a „black-list” elve alapján működne (vagyis létezne egy adatbázis, ahol azokat az oldalakat gyűjtenék össze, melyek megtekintésétől óvnák a gyerekeket, illetve a szegény, felkészületlen állampolgárokat), ám e lista kialakításának szempontjai már korábban is vihart kavartak (ki és hogyan dönti el, mit kell tiltani; tág tere nyílik a korrupciónak, az egyéni érdekek érvényesítésének), arról nem is beszélve, hogy a tesztüzemekben kiderült, hogy viszonylag magas hibaszázalékot produkált a lista, többször is felkerültek rá teljesen hétköznapi oldalak is.

Conroy egyébként nem mondott le a tervről, csak abba ment bele, hogy késleltessék az indulást addig, amíg megfelelő működési szabályzatot (policy) dolgoznak ki a lista összeállítására. Az igazában végsőkig hívő miniszter egyébként abba a tipikus politikusi hibába esett, hogy úgy véli, valójában ő maga és apparátusa pontosan meg tudja határozni, mik a közösségi normák, mi elfogadható és mi nem, ám a visszajelzések ezt nem igazolták: van egy társadalom, amit ő látni akar, meg létezik egy nemzeti közösség, amelyik ettől függetlenül, sokkal sokszínűbben létezik, s e közösség igen nagy része nem osztja a politikus nézeteit. Emellett a szolgáltatók mint racionális alapon szerveződő gazdasági szervezetek, semmilyen módon nem kívánnak beleszólni ügyfeleik tartalomfogyasztási szokásaiba, ők biteket továbbítanak a felhasználóknak, nem világnézetet és életvezetési tanácsokat.

A legkeményebb ellenfél az internetes szolgáltatói iparág, akik egyébként elmondták többször is – most is –, hogy teljes mértékben partnerei a kormányzatnak, ha törvénytelen, illegális tartalomközvetítésről van szó, ám nem az előzetes szűrést pártolják, hanem az utólagos szankciókat – mint elmondták, azonnal blokkolják pl. a pedofil oldalakat, ha a hatóság ezt tudomásukra hozza – ahogy ez a világ sok országában működik. Ugyanakkor, kompromisszumkészségüket mutatva, a három nagy ausztrál szolgáltató most megígérte a gyermekpornót tartalmazó oldalak önkéntes szűrését.

Conroy azonban nem ennyire megengedő, mivel a késleltetés bejelentésekor elmondta azt is, hogyan képzeli a szűrést:

• évente „független szakértők” vizsgálják felül a tiltó listát (évente: hallott már Conroy az internetről?; „független szakértők”: no comment)
• jogorvoslati lehetőség a „fals positive” módon felkerült cégeknek, személyeknek (vajon egy utólagos, hónapokig, évekig elhúzódó eljárás mennyit segítene egy megbélyegzett vállalkozásnak vagy magánszemélynek?)
• nem az ausztrál médiabizottság, hanem egy e célra létrehívott testület bírálná el, hogy ki kerül tiltólistára (és oda vajon kiket delegálnak kicsodák?)
• a fenti testület döntéseit minden érintett fél felülvizsgálhatná
• a felhasználókat értesíteni kell, hogy blokkolt oldalt keresnek

A tervezet legfőbb ellenzői a már rég ismert érvet hangoztatják elsősorban: ha létrejön egy kidolgozott szűrőrendszer, akkor arra semmi biztosíték nincs, hogy egy későbbi hatalom nem a saját céljaira fogja felhasználni, ezért maga az elképzelés is elfogadhatatlan. A gyermekek védelme az internetes káros tartalmaktól nem az állam, hanem a szülők dolga – jelentette ki egy ausztrál jogvédő csoport képviselője, aki azzal viszont egyetértene, hogy inkább a szülőket és a rendőrséget kellene – felvilágosítással, technológiával – támogatni, hogy reagálni tudjanak az internetes veszélyekre.