nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Mongol adatok a Czuczor–Fogarasi szótárban 1.
Mongol gyökerek: az elvek

Fogarasi János és Czuczor Gergely készítette az első olyan magyar szótárat, mely a szavak eredetét is magyarázta. De miként? Milyen összefüggést találtak az aratás és a borotva, illetve a kamasz, a kampó és a kancsó között? A szótár mongol adatairól szóló cikksorozatunk első részében ezt tisztázzuk.

Rákos Attila | 2012. július 30.
|  

A magyar nyelv szótára egy Czuczor Gergely és Fogarasi János által összeállított, 1862 és 1874 között hat kötetben kiadott értelmező szótár, mely nem csupán a szavak jelentésére, hanem azok eredetére és más nyelvekben feltételezett párhuzamaira is összpontosít. Számos nyelv mellett rendszeresen hivatkoznak a szerzők a magyar címszavak általuk feltételezett mongol nyelvi párhuzamaira is, összességében több mint 500 alkalommal.

Fogarasi János, aki a mongol-magyar nyelvi kapcsolatok iránti szimpátiáját a szótárában sem tagadta meg
Fogarasi János, aki a mongol-magyar nyelvi kapcsolatok iránti szimpátiáját a szótárában sem tagadta meg
(Forrás: Wikimedia Commons / Rusz Károly)

Mielőtt rátérhetnénk a magyar és mongol szavak esetleges rokonításának véleményezésére, át kell tekintenünk a szótár alkotóinak elképzeléseit a szavak eredetének kutatásáról. A szavak eredetének kutatása nehéz munka, sok olyan buktatója lehet, mely első ránézésre nem feltétlenül egyértelmű, s a nehézségeket megvilágító háttérismeretek nélkül sokszor játszadozásnak tűnhet csak a szavakkal, illetve kellő alaposság nélkül könnyen vezethet rossz eredményre. Tisztában voltak ezzel a szótár szerzői is, ahogy arra „előbeszédükben” rá is mutattak:

A szószármaztatás könnyen tévedésre s képtelenségekre visz, sz. Ágoston szerint: a szók eredetét kiki, mint az álmokat, jó szánta szerint magyarázván. A kimondás által a betűk gyakran elcseréltetvén, csaknem lehetetlen a szók való eredetéig feljutni, erőtetéssel pedig csaknem minden szót ki lehet a legidegenebb nyelvből is magyarázni. […] Azonban a szók eredetének kinyomozásában a könnyenhívőség és túlságos kétkedés közt közép utat kell tartani, s inkább tudatlanságunkat megvallanunk, mint hibát tanítani.”

Czuczor Gergely 1866-os halála miatt már nem láthatta meg szótára befejezését
Czuczor Gergely 1866-os halála miatt már nem láthatta meg szótára befejezését
(Forrás: Wikimedia Commons / Rusz Károly)

Eredetkutatásukban a szerzők két megközelítést alkalmaznak. Egyrészt megkísérlik a szavak alkotóelemeinek, építőkockáinak feltárását, s kimutatni azt a legkisebb elemet bennük, ami meghatározza jelentésüket vagy jelentésük alapösszetevőjét, s már nem lehet további összetevőkre bontani – ezt nevezik ők gyöknek. A Czuczor Gergely és Fogarasi János által meghatározott gyökök olyan rövid hangcsoportok, melyek esetenként önálló, teljes szavak, mások közülük önállóan nem használatosak, csak más, képzett szavak alkotóelemeként. Hogy mi tekinthető gyöknek, arra nézve nem alkalmaznak a szerzők konkrét feltételrendszert, de leginkább 1-3 hangból álló hangcsoportokat tekintenek annak, s egyes hosszabb gyökök összetevőiként hivatkoznak más, rövidebb gyökökre is, azaz végül is bizonyos gyökök is tovább bonthatók részekre. Helyesebb talán úgy tekinteni, hogy gyökök több szinten léteznek: vannak általánosabb jelentéssel bírók és ezekből képzett szűkebb jelentéskörrel rendelkezők is. Eképpen pl. az r és a k hang külön-külön is önálló gyököt jelentene, illetve ezek részei lennének más gyököknek is, pl. a kar és ker gyököknek. Amelyik szóban pedig ezek a gyökök előfordulnak (akár a szó elején, közepén vagy végén), azok a szavak eredetükben összefüggenének, s jelentésük levezethető lenne a gyököknek tulajdonított jelentéskörből.

Mindez látszólag logikus, s bizonyos mértékig igaz is, hisz a szóképzés működésének alapja, hogy egy rövidebb szóból valamely képző felhasználásával új, az eredeti szó jelentéséhez valamilyen módon kapcsolódó szót hozunk létre (pl. az ad igéből az adó, adat, adalék, adás, adakozik, stb.), de a gyakorlat azt mutatja, hogy messze nem olyan mértékben, mint a szótáríróink szeretnék azt látni. Mivel ők is tapasztalták, hogy a gyökeik nagyon eltérő jelentésű szavakban is felbukkannak, kénytelenek voltak a gyököknek olyan tág jelentéstartalmat tulajdonítani, aminek a segítségével – és némi fantáziával – már nem nehéz megmagyarázni voltaképp bármilyen szó jelentésbeli kapcsolódását a gyök vélt jelentéséhez. Ez pedig így valójában egy önmagát igazoló körkörös igazolás lett, ami nemigen alkalmas semmi hiteles bizonyítására. Jól látszik ez pl. az előbb említett r gyök esetén, mely egyaránt jelentene erős vagy reszkető hangmozgást (pl. rebeg, recseg, , riad, rimánkodik, rikácsol, robaj, robban, forr, morog, dörög, surran, stb.), erőszakkal járó rontást, vágást (pl. rab, rabol, ragad, rág, rohad, arat, dárda, nyárs, horpad, fűrész, stb.), égést, tüzet és vöröset (pl. pörköl, róka, rózsa, rozsda, gyertya, piros, pirít, stb.), erős vagy forgó mozgást (pl. ár, iramlik, terít, reszket, forog, parittya, görbe, kerül, kerge, stb.), valamint magasat, emelkedettet (pl. orom, mar, tarkó, szarv, stb.). Az említett jelentéskörökbe kis képzelőerővel bármilyen jelentésű szó beleerőltethető, s így látszólag igazolható magának a gyöknek a léte.

Annak érdekében, hogy még rugalmasabban lehessen egyes szavakat közös gyökhöz kötni, Fogarasiék több módszert is alkalmaznak. Bizonyos mássalhangzókat, melyek képzésük egyes jellemzőiben hasonlóak egymáshoz, ugyanazon hang változatainak tartanak, így ezek variációi ugyanazt a gyököt adhatják ki számukra (főleg hogy a magánhangzók az egyes gyökökben sokszor teljesen szabadon változhatnak). Ilyen egymással felcserélhető mássalhangzók pl. a b-v-p-f-m (labiálisok, azaz ajakhangok), a t-d-cs-dzs-c-dz-sz-z-s-zs (dentálisok, azaz foghangok), a k-g-h (velárisok, azaz hátsó ínyhangok), az m-n-ny (nazálisok, azaz orrhangok) és az r-l (likvidák, azaz folyékony hangok). Ennek megfelelően pl. szerintük ugyanabból a kam gyökből származhatna a kamasz és a kampó mellett a kancsó, a gamat (’piszok, mocsok’) vagy a gangos (’büszkén, kevélyen járó’) is.

Kancsók és kampók. Ősi kapcsolat
Kancsók és kampók. Ősi kapcsolat
(Forrás: Wikimedia Commons / Georges Jansoone / GNU-FDL 1.2)

A közös gyökhöz kötés másik módszere, hogy nem csak a magyar nyelv rendszerében szokásos képzési módot (képzők a szótő után kapcsolódnak) tekintik alkalmazhatónak, hanem gyakran folyamodnak magyarázataikban ún. „előtéthangokhoz”. Feltételezik, hogy ugyanannak a szónak lehetnek olyan változatai, melyek a szó elején megjelenő vagy eltűnő magán- és/vagy mássalhangzókban (főleg b, v, f, k, de más is) különböznek. Pl. Fogarasiék szerint a borotva és az arat ugyanazt a bor gyököt tartalmazná, csak az előbbi b „előtéthanggal”, az utóbbi pedig anélkül.

Egyes szavakban a gyökök Fogarasiék szerint megfordulhatnak, de ettől még a szavak ugyanannak a gyöknek származékai lesznek. Így pl. az ör gyök megtalálható lenne az öröm szóban, de megfordítva a röhög szóban is.

Kapcsolat más nyelvekkel

A szavak eredetének másik szempontú meghatározását a szótárban a más nyelvekkel való kapcsolat jelenti (és itt végre el fogunk érkezni a mongol nyelvhez is). Fogarasiék több nyelv szavait is megpróbálják párhuzamba vonni a magyar szavakkal, voltaképp közös gyököket feltételezve bennük. A párhuzamba állítás alapja a szavak hangalakjának hasonlósága, ahol a hasonlóságot nagy mértékben befolyásolják a fent említett, egymásnak megfeleltethető és egymással felcserélhető mássalhangzók. Voltaképpen bármilyen olyan idegen nyelvi szó megfelel a szerzőknek az összevetéshez, mely ezen mássalhangzók cserélgetésével, illetve a magánhangzók szabad váltakozásával, esetleg „előtéthangok” alkalmazásával alakilag közel hozható az egyeztetendő magyar szóhoz, s a jelentése is köthető hozzá több vagy kevesebb képzelőerővel. Így pl. a magyar öröm szóval párhuzamba állítják a mongol khurim (ím. kurim) ’lakoma, ünnepség, esküvő’ szót, ugyanazt az ör gyököt feltételezve bennük, a mongol szónál kiegészítve egy kh „előtéthanggal”.

A mongol ünnep elengedhetetlen része a birkózóverseny
A mongol ünnep elengedhetetlen része a birkózóverseny
(Forrás: Wikimedia Commons / David Lienemann, White House)

A hasonlóság keresése vezethet helyes eredményre is, de könnyen juthatunk vele hibás következtetésre. A nyelvtudomány ma (és már jó ideje) nem hasonlóságokat, hanem szabályszerű eltéréseket keres az összevetendő szavak között, mert minél régebben vált el két nyelv egymástól, annál több és több, egymástól eltérő változás halmozódott fel a szavaikban, így azok egyre kevésbé hasonlítanak egymásra – de egy jó ideig mindenképpen hasonlóak maradnak. Viszont mivel a nyelvek hangváltozásai nem esetlegesen és össze-vissza következnek be, hanem az egyes hangok a különböző szavakban – jól meghatározható körülményektől függően – azonos módon változnak, két nyelv változásai egymástól szabályszerűen eltérő szavakat eredményeznek. A hangváltozások könnyen eredményezhetnek olyan hangmegfeleléseket, melyek a korábban említett, a szótárszerzők által is alkalmazott mássalhangzósorokba is beilleszthetők (pl. a nagyon régi mongol t-nek a későbbi nyelvállapotokban helyenként cs felel meg, a mai mongol nyelvekben pedig akár c is, stb.), így esetenként ezekkel is lehet helyes végeredményt elérni – de vannak olyan hangváltozások, amelyek egészen másféle megfelelést eredményeznek. A jó eredmény viszont csak akkor nem véletlen, ha sikerül a hangmegfeleléseket rendszerbe foglalni, s azok nem véletlenszerű képet mutatnak – máskülönben legjobb esetben is csak véletlen ráhibázásról lehet szó. Mindennek köszönhető, hogy Czuczor Gergely és Fogarasi János nagyon sok esetben pont így ráhibázott a magyar szavak idegen nyelvi párhuzamainak meghatározásakor a jó megfejtésre, csak épp ez nem a módszerüknek (felszíni hasonlóságok keresése) köszönhetően, hanem éppen annak hiányosságai ellenére történt.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
8 scasc 2012. augusztus 1. 10:13

@Fehér Kriszti: Korrekt kommentár!

7 Fehér Kriszti 2012. július 30. 15:47

@tenegri: Örülök, és várom, nemcsak "futólag" :-)

6 Fehér Kriszti 2012. július 30. 15:47

@Sigmoid: Ha az én kommentemre reagált, akkor a részemről nehogy "zavaros", de semmiféle "nemzeti érzés" nem áll a dolog mögött (milyennek kellene állnia mögötte? Nem is tudom elképzelni se.)

Továbbá hangsúlyoztam: a konkrétumok naivak, a szemléletmód nem az. Ilyen értelemben tehát a 19. század korának tudományos követelményei szempontjából komoly nyelvtudomány, manapság annak legfeljebb csak szemléleti előzménye (mást senki nem állított).

Javaslom emellett, hogy vegye kézbe magát a szótárt, illetve az ahhoz kapcsolódó elemző szakirodalmat is, és ne pusztán arra alapozva mondjon véleményt, "ami ebből az ismertetőből leviláglik".

A "hangfestő szavak" kérdése úgy, ahogy szokásosan felvezetik, természetesen értelmetlen. A szavak motiváltsága (merthogy nyelvészék háza táján így emlegetik ezt inkább) azonban nemcsak így, hanem a nyelvérzékre alapozva is felvethető, de asszem, ez messzire vezetne most...Persze, ha annyira igényli, mehetünk messzebbre is az itteni témától...

5 tenegri 2012. július 30. 15:39

@Sigmoid: Csak az információ kedvéért, anélkül, hogy egyetértésemet vagy egyet nem értésemet jelezném: a TESz szerint a gangos német származtatása téves, és szintén a kampó-kankó-gangó csapathoz sorolja, eredetileg a hosszú nyakú állatok (lúd, páva, stb.) görbe, kampószerű nyak- és fejtartására utalna. És ha már mongol, van egy mongol szó is, a "gangan", ami kb. 'büszke, csinos' jelentésű (Fogarasiék nem hivatkoznak rá). Lehet további elméleteket gyártani :)

4 Sigmoid 2012. július 30. 15:22

"GANGOS"?!

Oké hogy XIX. század, de nemár hogy egy rikoltó német átvételen így elcsússzanak...

BTW jah, vannak nyelvi-kognitív "gyökök" vagy valami hasonló.

*** Ez olyan mint a "hangfestő szavak", arra sincs igazi tudományos definíció vagy magyarázat. (Ha van akkor ne felejtsétek el lehozni, nekem öt magyartanár nem volt képes a heves őőőzésen kívül bármit mondani róluk. "Tudod, a cammogás az olyan camm-camm... Éééérteeeed....")

Szóval ja biztos vannak ilyenek, de az a kártyajós hozzáállás ami ebből az ismertetőből leviláglik, rettenetesen fájdalmas, és nagyon kiakasztó hogy máig vannak akik ezt szeretnék komoly nyelvtudományként látni, valamiféle zavaros nemzeti érzésből kifolyólag.

3 tenegri 2012. július 30. 14:27

@Fehér Kriszti: Futólag lesz még később szó arról, hogy Fogarasiék milyen kapcsolatokban gondolkodtak az egyes szavak és nyelvek közt, s hogy nem feltétlenül gondoltak "genetikai" rokonságra.

2 elhe taifin 2012. július 30. 13:42

Korrekt cikk.

1 Fehér Kriszti 2012. július 30. 13:18

A CzF. etimológiái és „rokonításai" kapcsán nem árt egy kis óvatosság a tekintetben, hogy mit és miért ítélünk "hibás"-nak, vagy elfogadhatónak.

Természetesen ez a szótár egy 19. századi mű, ilyen értelemben "naiv", és a szócikkek konkrétumaikban problémásak. Viszont maga a szemléletmód már korántsem: itt a gyökök tkp. fonetikai-szemantikai hangsoranalógiák alapjai, ezek az analógiák (lényegében a nyelvérzék mintái) irányítják, hogy milyen hangsorok tartoznak egybe. Ha csak magát az elvet nézzük, ez korántsem naiv: valami ilyesmit igazolnak -- hangsúlyozom: modernebb változatukban, és nem az egyes szócikkek konkrétumaiban -- a pszicholingvisztikai vizsgálatok is, sőt történnek újabban kísérletek nyelvtörténeti folyamatok analógiás leírására is.

Azt se felejtsük el, hogy amikor a CzF. "rokonít", akkor nem a mai (schleicheri) értelemben érti a rokonságot, hanem "affinitás"-ként (atyafiság), ami nem feltétlenül, csak esetlegesen jelent genetikus rokonságot. Így egyszerűen egy „belső alkati egyezést" (ma úgy mondanánk: tipológiai rokonságot) jelenít meg. A 19. század nyelvhasonlítása ugyanis még elsősorban valóban "hasonlítás" volt: az MTT köre azt az irányelvet fogalmazta meg, hogy hasonlítsuk a magyart minél több nyelvvel, és majd meglátjuk, melyikkel a legnagyobb fokú (adott esetben: genetikus) a rokonság.

A témához (a CzF. etimológiái-nyelvhasonlítása) érdemes fellapozni egyrészt Békés Vera „A hiányzó paradigma” című könyvét, másrészt meg (Mátyás Flórián hasonlításait elemezve) Stemler Ágnes „Nyelvrokonság és nyelvtörténet” munkáját.

Információ
X