Egyike a legidegesítőbb érzéseknek: amikor tudjuk, hogy ismerjük a szót, még a hangzására is emlékszünk, de egyszerűen képtelenek vagyunk azt kimondani. Amerikai kutatók most ennek az „itt van a nyelvemen” jelenségnek jártak utána.

Forrás: Fabiana Bello Cifuentes/sxc.hu

A tudósok elsőként arra keresték a választ, vajon a jelbeszéddel kommunikálóknál is előfordul-e időnként effajta pillanatnyi emlékezetkiesés. Azt találták, hogy előfordul, mégpedig körülbelül ugyanolyan gyakorisággal, mint a nem jelbeszéden kommunikálóknál:

körülbelül hetente egyszer. Továbbá, ugyanúgy, ahogy a beszélők olykor fel tudják idézni az emlékezet homályába vesző szó kezdőbetűjét, a jelbeszéd használói is emlékeznek a jel bizonyos részleteire, egy-egy töredékmozdulatra – írja a Fox News.

A jelenséget eddig azzal magyarázták, hogy amikor keresünk egy bizonyos szót, ahelyett egy másik, hasonló hangzású szó „tolakszik elő” a mentális szótárunkból, akadályozva ezzel az eredetileg keresett szóhoz való hozzáférést. Ezt a mechanizmust „fonológiai blokknak” nevezik.

Eddigi kutatások kimutatták, hogy a kétnyelvűeknél gyakrabban fordul elő ez a jelenség. Ezt azzal okolták, hogy – mivel kétszer akkora szókincsből kell kiválasztaniuk a megfelelő szót –, esetükben kétszer annyi szó funkcionálhat „fonológiai blokként”.

Ha viszont ez igaz, akkor a jelenség nem fordulna elő azoknál, akik beszélni is tudnak, és a jelnyelvet is használják. Hiszen a jelek „nem hangzanak hasonlóan”, mint a szavak, így nem is szolgálhatnak fonológiai korlátként. Egy friss kísérlet azonban rácáfol erre.

A Karen Emmorey vezette kutatócsoport kétnyelvűeket és olyanokat hasonlított össze, akik beszélnek angolul is és jelnyelven is. Azt tapasztalták, hogy a pillanatnyi „emlékezetkiesés” mindkét tábornál megközelítőleg ugyanannyiszor fordul elő. Vagyis: más lehet az ok.

Emmorey szerint a feledékenység inkább attól függ, milyen gyakran használunk bizonyos szavakat. Minél ritkábban szövünk valamit a beszédünkbe, annál nehezebb előhívni azt a mentális lexikonunkból. A kétnyelvűeknél tehát azért fordulhat elő gyakrabban az „itt van a nyelvemen” effektus, mert ők kétszer annyi szót használnak összesen, így egy-egy szó kimondására fele olyan gyakran kerítenek sort.

Az elmélet bizonyításához további kutatásokra van szükség, az eredmények viszont segíthetnek majd megérteni, miként rendezi az agy, és miként hívja elő a nyelv elemeit.