Az előző részben elmondtuk, hogy a Formálás könyve annyi különböző fajta változatban létezik, hogy az is lehetséges, hogy a középkorban egyes kabbalista csoportosulások szándékosan szivárogtattak ki rontott változatokat, hogy ezzel is megtévesszék az avatatlan olvasót. Lássuk, mit is tartalmaz ez az apró kötet - tényleg igaz lehet, hogy eredetileg nyelvészeti célra íródott? Mi olyan misztikus abban, hogy milyen hangok milyen betűkhöz tartoznak?

Levéltöredék a kairói genizából
(Forrás: Wikimedia commons)

Rövid, de legalább bonyolult

A szöveg maga nem túl terjedelmes, hat rövid fejezetből áll (habár léteznek öt- és nyolcfejezetes változatok is). A kairói genizában találtak olyan változatot is belőle, amelyet egyetlen lapra írtak!

Mi az a geniza?

A geniza (גניזה) héber szó, a zsinagógának azt a részét hívják így, ahová az elrongyolódott vallási szövegeket vagy rituális tárgyakat helyezik. Ez lehet egy doboz, de akár egy egész helyiség is. A szent szövegeket ugyanis nem szabad szemétre dobni: helyette összegyűjtik és időnként eltemetik őket. A kairói geniza a leghíresebb - ezt sokáig nem ürítették ki, míg a tizenkilencedik században kutatók többszázezer szöveget és töredéket találtak itt felhalmozva, egészen a középkorig visszamenőleg.

A több különféle verziók hossza 1300-2500 szó között változik. Az eltérések viszont nagyok, sőt már a tizedik században feljegyezték, hogy egyes értetlen olvasók a margóra írt jegyzeteket is a szöveg részének tekintették. (Hasonló jelenségről már írtunk a keresztény Biblia-másolókkal kapcsolatban.) Nem csoda: a Formálás könyve nehezen értelmezhető, nem magyaráz, inkább kinyilatkoztatás-jellegű.

Nem, ez nem nyelvészszakértőnk, Kálmán László, hanem Solomon Schechter, a kairói geniza kutatója
(Forrás: Wikimedia commons)

Ábécés könyv, de nem ábécéskönyv

A szöveg a huszonkét héber betűt három csoportba sorolja: három anya, hét kettős betű és tizenkét egyszerű betű. A három anya az alef, mem és sin betűk. Az alef az ábécé elején van, a mem nagyjából (habár nem pontosan) a közepén, a sin pedig az utolsó előtti betű. Azért nem az utolsó táv betű kerül ide, mert az a következő kategóriába tartozik, a kettős betűk közé.

Hasonló jelenség, azaz a zár- és réshangok váltakozása sok nyelvben megfigyelhető. A zárhangok réshanggá válását a nyelvészek leníciónak, gyengülésnek hívják. (A leníciónak más típusai is vannak.)

A kettős betűk azok, amelyeket bizonyos környezetekben zárhangként, másokban réshangként ejtenek ki. Például a bét (ב) betű jelölheti a [b] és a [v] hangot is. Egyszerűen hangzik? Nem az: a bibliai héberben ugyanis hagyományosan hat ilyen betűt tartanak számon, ezeket a BeGeD KeFeT összeolvasott rövidítéssel lehet megjegyezni. Akkor mi a hetedik a Széfer jecirá listájában? Ez a rés (ר). Tévedés lenne a dologban? A szöveg leszögezi, hogy nem hat vagy nyolc kettős betű létezik, hanem hét van belőlük és kész.

Egyes kutatók úgy gondolják, hogy a résnek létezett egy másfajta kiejtése is, még azelőtt, hogy a héber pontozás mai rendszere kialakult volna. (Ezek a pontok nem csak a magánhangzókat jelölhetik, hanem a fentebb említett hat kétféleképpen ejthető betűt is egyértelműsítik.) Erre utaló jel, hogy egy másfajta pontozás, a babilóniai rendszer valóban a beged kefethez hasonlóan kezelte a rést, két különböző változattal; habár minél későbbiek az így írott dokumentumok, ez annál kevésbé jellemző. A jelenség legkorábbi írásos említései, elemzései pedig épp azt állítják, hogy már senki sem ismeri a rés kétféle kiejtését! Sőt, hogy tovább bonyolódjon a rejtély, az egyik első ilyen leírás – Eli ben Jehudá há-Názir tizedik századi szerzőtől – éppen arról szól, hogy habár neki már senkit sem sikerült találnia, aki különbséget tenne kétféle rés között, de valamiféle égi jel végül is megadta neki a választ. Csak nem ő is a Formálás könyvét olvasta?

A maradék betűket az egyszerűek, elemiek csoportjába sorolja a rendszer. Érdekes, hogy az egész könyvben nincsen említés arról, hogy egyes héber betűk formája szó végén megváltozik (de a kiejtésük marad ugyanolyan), és a magánhangzókat sem tárgyalja. Később ezekhez a témákhoz is születtek bonyolult elemzések.

Egy kis fonetika

A huszonkét betűt az előbbi rendszer mellett máshogy is felosztja, méghozzá – ma úgy mondanánk – a hozzájuk tartozó hangok képzési helye szerint. Öt különböző helyhez sorolja őket: ezek a torok, a szájpadlás, a nyelv, a fogak és az ajkak. (Egyes hosszabb szövegváltozatok részletezik is a hangképzést, például: „A fogak között kell kiejteni őket, míg a nyelv nyugalomban marad.”) A felosztás helyenként meglepően modern; ma sem néznénk furán arra, aki azt mondaná, hogy a b, v, m, p hangok labiálisak.

Az egyes betűket úgy kell ejteni, ahogyan a kezdőbetűket: kivétel az alef és az ájin. Ezeknek korabeli ejtéséről ma már csak feltételezéseink vannak. Az alefnek megfelelő hang ejtése a gégében történhetett, a hangszalagok felpattintásával. Az ájin a garatban ejtett, h-szerű hangot jelölhetett, melynek képzése közben a hangszalagok rezegtek (azaz zöngés volt).

Torok: alef, chet, hé, ájin

Szájpadlás: gimel, jud, káf, kuf

Nyelv: dalet, tet, lámed, nun, táv

Fogak: zájin, számech, sin, rés, cádi

Ajkak: bét, váv, mem, pé

Ezek után nem meglepő, hogy egyesek azon a véleményen vannak, hogy a Formálás könyve tulajdonképpen nyelvtankönyv. Ez a nézet elsősorban nem zsidók körében volt népszerű: Franz Delitsch német evangélikus lelkipásztor, az Újtestamentum héber fordítója a Formálás könyvét egyenesen „az első héber nyelvtan”-nak nevezte.

Delitsch arcképe. Intézetet is alapított zsidók keresztyénségre térítésére
(Forrás: Wikimedia commons)

Figyeljenek a szájukra

A nyelvészeti vonalon elinduló elemzések azonban nem igazán tudtak újat mondani a szövegről, és mára ez az elképzelés nagyrészt kiment a divatból. Aryeh Kaplan rabbi, a könyv legismertebb modern zsidó kommentátora az elméletről csak annyit mond, hogy „teljesen meddőnek bizonyult”. De miért?

A szöveg a fonetikai szakasz után egészen más irányt vesz, és részletesen ismerteti a különböző betűkhöz rendelhető testrészeket, bolygókat, időszakokat. Hasonló összefüggések számos egymástól független kultúra okkult rendszereiben vannak, viszont általában nem jellemzőek a nyelvtankönyvekre...

A Vénusz bolygó a káf (más változatok szerint a pé) betűhöz tartozik
(Forrás: Wikimedia commons /NASA)

Jogosan merül fel az olvasóban a kérdés, hogy akkor mi szükség volt a nyelvészeti részre? Elvégre az nem túl misztikus dolog, hogy a nyelvünket a szájpadlásunkhoz érintjük, és így tovább. Vagy mégis?

A válaszhoz ismerni kell a könyv hagyományos használatát. Ha elolvassuk a szöveget, láthatjuk, hogy a betűk kiejtéséről beszél. A formáláshoz, teremtéshez ki kell mondani őket, és ezt össze kell hangolni a lélegzetvétellel. Miről van itt szó? Meditációról. A kabbalisták úgy meditáltak, hogy különböző kombinációkban ejtették ki a betűket, és a hangokra, valamint képzésük módjára irányították a figyelmüket. Ezt hasonlóan kell elképzelni, mint a hindu mantrákat, amelyeknek ismétlése és a rájuk való összpontosítás tudatállapot-módosító hatással bír. (Modern világi meditációs rendszerek értelmetlen vagy a felhasználó által kitalált hangsorokat is használnak.) A tudatállapotok pedig bizony módosulnak, és mint azt korábban láttuk, ennek következtében a hagyomány tanulmányozói pórul is járhatnak...

Források

Kaplan, A. (1997): Sefer Yetzirah - The Book of Creation. Boston: Weiser. (Miski Zoltán magyar fordítását nem ajánljuk.) A kabbalisztikus meditációról szóló könyvei is kapcsolódnak a témához.

Revell, E. J. (1981): The Nature of Resh in Tiberian Hebrew. AJS Review, 6: 125-136.

Rosh-Pinnah, E. (1967): The Sefer Yetzirah and the Original Tetragrammaton. The Jewish Quarterly Review, 57(3): 212-226. (Nagyon fura érvelés, csak azt azért utalunk rá, hogy megmutassuk: van, aki nyelvtannak veszi a Széfer jecirát.)