Képzelje el, hogy betér egy videókölcsönzőbe, ahol elkezdi böngészni a filmeket. Legyen ez a videókölcsönző tele minden földi jóval: dokumentumfilmektől kezdve a nagyfilmeken át az amerikai sitcomig minden megtalálható itt. Lehet, hogy csak a klasszikusok érdeklik, de lehet, hogy esetleg ellentmondásosabb témák is: kormánykritikus munkák, Engels élete, az éppen aktuális kormány csínytevései, netán szexvideók. Esetleg melegpornó, vagy a fasiszta Németország kultúrája, miért is ne.

Amint válogat, valaki két lépéssel a háta mögött folyamatosan jegyzetel. Felírja, melyik filmek borítóját nézi meg, melyik filmeket veszi le a polcról, majd teszi vissza, hogy mennyi ideig gondolkodik egy-egy darabbal a kezében, majd azt is, hogy végül melyik filmet veszi ki.

Visszajárna ön ebbe a kölcsönzőbe?

Márpedig a jelek szerint ön visszajár erre a helyre, jó eséllyel napi szinten. Az ön viselkedését, témaválasztását, érdeklődését rögzítik,  szorgalmas szkriptek gyűjtik az elpotyogtatott információt. Ez a hely – bizonyára már rájött – az internet, az olvasó mögött sétáló buzgó kölcsönzői alkalmazott pedig a Facebook, a Twitter és a Google.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

„Internetes olvasási szokásaink mindent elárulnak rólunk: hogy min gondolkodunk, mi a politikai és vallásos meggyőződésünk, mik az egészségügyi problémáink, milyen magánéleti–társkapcsolati gondjaink vannak” – nyilatkozta Peter Eckersey, az Electonic Frontier Foundation nevű amerikai civil szervezet egyik szakértője a Wall Street Journal cikkében. – „Mit szólnánk ahhoz, ha valaki végig azt lesné, milyen könyveket nézünk meg egy könyvtárban?”

Amint arról már beszámoltunk, a Facebook lájk gombja nem csak akkor gyűjt rólunk információkat, amikor valamilyen cikk, tartalom tetszik nekünk és a gombot megnyomva kifejezzük ezt, hanem akkor is, amikor csak meglátogatjuk az oldalt: a közösségi oldalra mutató widget gyűjti azokat az információkat is, hogy mikor, mennyi időt töltünk a különböző lapokon, teljesen függetlenül attól, hogy megnyomjuk-e ezt a gombot, vagy sem. Ez a hivatkozott cikk szerint még azokra a felhasználókra is igaz volt, akik nem is voltak Facebook-felhasználók, és nem is Facebook-oldalakat böngésztek.

A Facebook, a Twitter, a Google és más tartalommegosztó–közösségi portálok állítják, nem használják fel az alkalmazásaik által gyűjtött adatokat – helyesebben a Facebook csak a hirdetései célzásához használja fel őket. A Facebook és a Buzz/Zümm szolgáltatást üzemeltető Google saját bevallásuk szerint anonimizálják a személyhez kapcsolható információkat, így azok nem követhetők vissza az egyedi felhasználóhoz. A Facebook kilencven, a Google 14 napon belül törli az adatokat, a Twitter úgy nyilatkozott, hogy „nagyon hamar”. Természetesen ezek az információk a cégek saját bevallásain alapulnak, igazi információszolgáltatási kötelezettségük – egyelőre – nincs.

A különböző közösségi portálok, tartalommegosztók gombjai egyébként meglehetősen elterjedtek: a Google listja szerinti ezer legnépszerűbb portált vizsgálva Brian Kennish, a Google egykori mérnöke azt találta, hogy a Facebook 331, a Google 250, míg a Twitter 200 portálról kaphat böngészési információkat.

A Facebook technológiai igazgatója, Bret Taylor tagadja, hogy ezt a technológiát a felhasználók nyomonkövetésére használnák. Ennek ellenére a közösségi portál valamennyi látogató gépén elhelyez egy sütit, aki csak az oldalt meglátogatja – még akkor is, ha azok nem Facebook-tagok. Ezt a cég biztonsági érdekeire hivatkozva teszik.

A legnagyobb közösségi oldal – ahogy fentebb már kitártünk rá – egészen a közelmúltig gyűjtött adatokat olyan internet-felhasználókról is, akik nem tagjai a közösségnek, és olyan oldalakat látogattak meg, amelyeken valamilyen gomb vagy Facebookos kisalkalmazás futott. Ezt a tevékenységet csak akkor fejezték be, amikor – ahogy azt a fent már hivatkozott cikkben is leírtuk – a holland kutató Arnold Roosendaal nyilvánosságra hozta a jelenséget. A Facebook álláspontja az volt, hogy mindez egy hiba miatt történhetett meg, amit már kijavítottak.

A fenti problémák is tehetnek arról, hogy egyre többen gondolják úgy, a közösségi oldalaknak szigorúbb előírásokat kellene bevezetni annak érdekében, hogy a felhasználók adatait tiszteletben tartsák. Az amerikai kongresszusban legalább öt törvényjavaslat született az elmúlt időszakban adatbiztonság témájában, ebből három olyan mechanizmusok bevezetéséről szólt volna, ami lehetetlenné tenné a cégeknek a felhasználó követését.

Ebbe a sorba tartozik az a kaliforniai törvényjavaslat, melynek értelmében a közösségi szájtoktól elvárnák, hogy a felhasználó valamennyit adatát alapértelmezés szerint titkosan kezeljék, hacsak az máshogy nem dönt.

A kaliforniai szenátusban ez a törvény a napokban kis híján véglegesen elhasalt: ahhoz hogy az új jogszabályt elfogadják, a negyvenből legalább 21 szenátornak kellett volna rábólintania, ehhez képest 16-16 lett a végeredmény. A nagy közösségi portálok komolyan összezártak: a Facebook vezetésével ütőképes lobbiszervezetet hoztak létre. Az új szavazás, ami elvileg a jövő héten történik, igen szorosnak ígérkezik. Ez csak természetes: ha a közösségi oldalakon el kellene rejteni és bizalmasan használni a rengeteg telefonszámot, nevet, emailt, barátot, szabadidővel kapcsolatos információkat, azzal érthetően sok pénztől esnének el a közösségi szolgáltatók.

Az internet nagyágyúi ezért azzal érvelnek, hogy a felhasználók nem ismerik fel az összefüggéseket, ha nem rendelkeznek tapasztalatokkal, ha még nem is próbálhatták ki az adott oldalt, így nem tudnának helyes döntéseket hozni.

Véleményük szerint a felhasználók már most is problémamentesen hoznak adatbiztonsággal kapcsolatos döntéseket, és nem panaszkodnak arra, hogy a közösségi oldalak ne vennék le a kifogásolt tartalmakat. Természetesen, ennek az álláspontnak némileg ellentmond, amit a böngészési információk tárolásáról tudunk, de sebaj.

A legnyomósabb érvek a szolgáltatók kezében viszont igazi, hamisítatlanul amerikai gondolatmenetet rejtenek: az újonnan bevezetendő adatvédelmi törvény káros lenne Kalifornia gazdaságára, ráadásul korlátozná a felhasználók szólásszabadságát és az államok közti kereskedelmet. „Ha  Kalifornia elrejtetné szem elől a felhasználók valamennyi adatát egészen addig, amíg a felhasználók ezzel ellentétes döntést nem hoznak, azzal az állam komolyan korlátozná a felhasználók szabadságát, hogy szabadon elmondják, leírják és megjelentessék saját véleményüket valamennyi témában”.

Egyelőre nem tudni, mit hoz a jövő, és hogy vajon szavaz-e majd az a nyolc szenátor legközelebb, aki eddig nem szavazott. Ha ugyanis ezt a törvényt elfogadnák, az nem csak a kaliforniai körülményeket írná át jelentősen, de nem kizárt, hogy kiadósan felforgatná az online világot is.