Az alkotmány főnévről valószínűleg mindenki könnyen kitalálja, hogy az alkot igével van kapcsolatban, szakszóval szólva abból képezték. De mi köze van az alkotásnak az alkotmányhoz?

Az alkot szó eredete meglehetősen bizonytalan. Az al- elem talán ugor eredetű lehet, a megfelelő obi-ugor igék ’összenő’, ’egyesít, összeköt, told, gyarapít’, ’hozzáfűz, hozzátold, meghosszabbít’. A ‑k- elem funkciója ismeretlen, a ‑t- műveltető képző: az alkuszik (eredetileg: ’alkalmazkodik, illeszkedik’), alkalom, alkonyat (’ahogy a nap a horizontra ér’) szavakkal függ össze.

Úgy tűnhet, hogy ehhez a kulcsa a ‑mány (‑mény) képző jelentése. Azt szokás mondani, a képzők jelentése az alapszó (ez esetben az alkot) és a képzett szó (ez esetben az alkotmány) jelentésének a „különbsége”. Persze ez inkább képes beszéd, hiszen a jelentésekkel nehéz elvégezni a matematikai alapműveleteket. (Szokás beszélni a jelentések összegéről is – igaz, szorzatukról vagy hányadosukról ritkán hallani.) Hiába tudjuk, hogy az alkotmány az ország legfontosabb törvénye, alaptörvénye, éppen azért, mert nem tudjuk, mi köze az alkotáshoz, márpedig enélkül nehéz lenne megmondani, mi a „különbség” – éppen ez az, amit tudni szeretnénk.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Ilyenkor célszerű megnézni, hogy mi a képző funkciója más képzett szavakban. Azt találjuk, hogy sokszor a képzett szó jelentése kb. ’az, amit ...’: adomány ’amit adunk’, olvasmány ’amit olvasunk’, küldemény ’az, amit küldünk’, vélemény ’az, amit vélünk’, közlemény ’az, amit közlünk’, nyeremény ’az, amit nyerünk’, vetemény ’az, amit vetünk’, sütemény ’amit sütünk’, létesítmény ’amit létesítünk’ stb. Könnyű észrevenni, hogy ezek a jelentések gyakran specializálódtak, hiszen nem minden vélemény, amit vélünk, nem minden sütemény, amit sütünk, és a közleménynek is vannak sajátos jelentései, mint pl. a ’sajtóközlemény, hivatalos közlemény’ vagy a ’tudományos közlemény’. Igen gyakran találjuk azt, hogy az alapige olyan cselekvést jelöl, melynek eredményeképpen létrejön valami, és ilyenkor a ‑mány/‑mény képzős szó azt a dolgot jelenti, ami a cselekvés eredményeképpen létrejön: festmény, teremtmény, pingálmány, firkálmány, csinálmány, tákolmány, mázolmány, iromány, választmány, őrlemény, szerzemény (’zenei műalkotás’ értelemben), szülemény, fércelmény stb. (Nem nehéz észrevenni, hogy e szavak többsége gúnyos, lekicsinylő árnyaltot hordoz – bizonyos esetekben ez az alapigéből ered, máskor nem.) Könnyen adódik az a lehetőség, hogy az alkotmányt is ide soroljuk, hiszen a törvényeket is alkotják – ez azonban aligha lehet a megoldás, hiszen minden törvényt alkotnak, így a szó aligha lehet alkalmas arra, hogy az alkotmányt megkülönböztessük más törvényektől. (Viszont ide tartozik az alkotmány régies ’alkotás, teremtmény’ jelentésében – tréfásan még ma is használják a hasonló ’(rozoga) építmény, tákolmány’ jelentésben.)

A törvényszéki palota az Alkotmány utcában
(Forrás: Wikimedia Commons / Biki / GNU-FDL 1.2)

Vannak olyan esetek, amikor az ige tárgyas, de a képzett szó nem az ige tárgyának felel meg. A tanulmány nem az, amit tanulunk, hanem a tanulás intézményes folyamata („valahol tanulmányokat folytat”) vagy egy tudományos műfaj; a tudomány nem az, amit tudunk, hanem a tudás rendszerezésének egy formája; a kezdemény nem az, amit kezdünk, hanem ami kezdődik; a lelemény nem az, amit lelünk, hanem az a képesség, hogy valamit leljünk; a bővítmény nem az, amit bővítünk, hanem az, amivel bővítünk valamit; a gyűjtemény nem az, amit gyűjtünk, hanem ami létrejön a gyűjtés által; a hirdetmény nem az, amit hirdetünk, hanem amivel hirdetünk; a teljesítmény sem az, amit teljesítünk, hanem a teljesítés módja, értéke. És akkor még nem is beszéltünk azokról az esetekről, amikor az alapige nem tárgyas: képződmény, tünemény, esemény, cselekmény, bizomány, folyomány stb. Ezekben még nehezebb közös jelentésmozzanatot találni.

Ilyen módon nem jutunk közelebb a megoldáshoz. És mi az? Az alkotmány nyelvújításkori szó, mely a latin constitutio ’összeállítás, felállítás’ alapján jött létre. Ez a constitutio regni ’az állam/ország felállítása’ kifejezésből rövidült. Az alkotmány tehát az a törvény,  amely magát az államot alkotja meg, keretet ad neki.

A kormány szó végén nem a ‑mány képzőt találjuk. A szó a délszláv krma ’hajófar, hajókormány’ szóból ered, és a magyarban nyerte el általánosabb ’kormány, jármű irányítására szolgáló eszköz’, ebből pedig az ’államot irányító testület’ jelentést. A szó végén a magyarban megjelenő ny feltehetően nem képző, itt is más szavak analógiás hatásáról lehet szó.

De miért ezt a képzőt alkalmazták? Nos, ennek valószínűleg az az oka, hogy a nyelvújítás korában még a nyelvi kutatások nem tartottak ott, ahol ma tartanak, nem csupán a képzők funkcióit nem mérték fel, de a szóképzés általános működési elveit sem ismerték annyira, mint ma. Számukra elégnek tűnt, ha a mintául szolgálószó tövét lefordítják, valamilyen tipikus szóvéget hozzátesznek, és meg is van az új szó. (Mintául olyan szavak szolgálhattak, mint a kormány, sármány, illetve szélesebb körben más ‑ány/‑ény végű szavak is, mint pl. a buzogány – hozzátehetjük, hogy a ‑vány/‑vény képzővel is keveredhet, van példa korábbi alkotvány formára is.)

Nem véletlen, hogy a korban sokan kritizálták az új „szócsinálmány”-okat, és később a nyelvművelő mozgalom is inkább a „hibás szóalkotás”-ok ellen fordult. Fontos azonban hozzátenni, hogy a „rosszul megalkotott” szavak nem rossz szavak: amennyiben hozzájuk szokunk, a nyelv természetes részévé válnak, és nincs okunk hibáztatni őket.

Forrás

A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára

Magyar értelmező kéziszótár

Szily Kálmán: A magyar nyelvújítás szótára