Az MTA által kiadott helyesírási szabályzatok nevét – függetlenül azok pontos címétől és kiadási évétől – egységesen AkH.-ként rövidíti a szakirodalom. Ha különböző kiadásokról is szó van egy munkában, akkor ezeket az AkH. rövidítés után írt évszámmal különböztetik meg egymástól. Mi is így járunk el. Az évszám utáni szám pedig a szabály számát jelenti, nem pedig az oldalszámot.

Az első magyar helyesírási szabálykönyvek még csak a kötőjel használatának egyes eseteit tárgyalták. A 20. század első felében már a gondolatjel is megjelent az írásjelek felsorolásában, és a kötőjel alkalmazásáról is több szó esett. Most a II. világháború utáni szabályzatokban vadászunk a kötőjelekre.

Az I. Béke-világkongresszus 1949. április 20–25. között volt Párizsban, a II. pedig 1950. novemberében az eredetileg tervezett London helyett Varsóban. Ez utóbbin alapították meg a Békevilágtanácsot, melynek 1953-as és 1971-es ülésszaka Budapesten volt. Érdemes megnézni az 1953-as budapesti eseményről készült diafilmet – helyesírási szempontból is.

A most érvényes szabályzat első kiadása 1922-ben jelent meg, s kisebb változtatásokkal még hét kiadás és számos lenyomat jelent meg 1946-ig. Ehhez képest az első, kötőjelek szempontjából érdekes változások az 1950-ben napvilágot látott, a „Második Békevilágkongresszusra” felajánlott 9. kiadásban bukkantak fel. Ekkorra eltűnt például az az 1922-es szabály, mely lehetővé tette a kötőjelek szinte korlátlan alkalmazását. Ez így szólt:

„Általában, mikor kétségünk van, hogy összeírjuk-e a szókat vagy ne, kisegítő eszközül szolgál a kötőjel. Mindig föloszthatjuk vele az igen hosszú összetételeket áttekinthetőbb csoportokba; pl. csomagszállító-részvénytársaság, haláleset-fölvétel. — Csak arra ügyeljünk, hogy többszörös összetételben a szorosabban összetartozó részeket együtt hagyjuk, pl. gyász-istentisztelet (nem gyászisten-tisztelet).” (AkH. 1922. 195.)

Spontán „békekongresszus” Londonban 1959-ben, a Hyde Parkban
(Forrás: Fortepan / MZSL, Ofner Károly / CC BY-SA 3.0)

Az 1950-es szabályzatban ezt a szabályt nem leljük, és a mű szemérmes hallgatásba burkolózik arra nézvést, hogy a hosszú, többszörös összetételeket hogy kell írni. Azt ugyan megtudjuk, hogy az „összetett szókat egybeírjuk” (AkH. 1950. 143.) – de azt nem, hogy mit tegyünk, ha ezek igen hosszúak. A szerzőgárda mentségére legyen mondva, hogy az előszóból feketén-fehéren kiderül, hogy az 1950-es szabályzat még nem egy kész állapotot tükröz.

„a dolgozók tömegeinek a művelődés sáncaiba való fokozatos bejutása, s az a törekvés, hogy ezt mi is megkönnyítsük, azt tette szükségessé, hogy a helyesírási albizottság a reformot alaposan megfontolja. Így a reformtárgyalásokhoz: minden apró részletkérdés körültekintő vizsgálatához több időre van szükségünk, mint amennyire eredetileg számítottunk.” (AkH. 1950. 5. o.)

Dolgozók a művelődés sáncaiban – férfiak a Csepel Művek előtt, 1949
(Forrás: Fortepan / Kovács Márton Ernő / CC BY-SA 3.0)

A kötőjel használatát tucatnyinál is több esetben írja elő az AkH. 1950. A szabály számát zárójelben közöljük, a példákat és a szakkifejezéseket a szabályokból idézzük.

1. néma betűre végződő idegen tulajdonnévhez a toldalék kapcsolására: Voltaire-nek, bordeaux-i (127.)
2. utcák és terek nevében: Üllői-út, Ady Endre-utca, Marx-tér (183.)
3. az összeolvadásból keletkezett megyék nevében a tagok közé: Bács-Kiskun megye (184.)
4. személynevekkel összetett főnevek: Himfy-versszak, Kossuth-kalap (186.)
5. a fentiekből képzett melléknevek: Árpád-kori, Ráfael-szerű, Petőfi-téri (155., 187.)
6. ezernél nagyobb számnevek hármas számcsoportok szerinti tagolására: ötmillió-hatvanötezer-négyszázharminckettő (167.)
7. számjeggyel írt számok és a toldalék közé: aug. 1-én, 20-án, az 1514-i parasztforradalom (233., 235., 236.)
8. a kiki összetett névmás ragozott alakjaiban: kit-kit (177.)
9. sor végi elválasztás: mun-kás (217.)
10. -e kérdőszócska: látod-e? (218.)
11. szóismétlés, megkettőzött igekötők: lassan-lassan, meg-megáll (219.)
12. mellérendelő szóösszetételek és ikerszók jó része: jár-kél, várva-vár, ici-pici (162–165., 220.)
13. összetett családnevek: Konkoly-Thege (221.)

A fenti szabályok jó része ma is érvényes. Annak ellenére, hogy meglehetősen bejáratott szabályokról van szó, számos pont szerepel a leggyakoribb helyesírási hibák között. Lássuk azokat a pontokat, amik azóta megváltoztak!

Ünnepség a budapesti Petőfi-téren 1950-ben
(Forrás: Fortepan / Imre / CC BY-SA 3.0)

Az idegen tulajdonnevek és a hozzájuk kapcsolódó toldalékok kérdéskörét az 1954-es szabályzat egészítette ki azzal, hogy a kettőzött betűre végződő névhez az azonos mássalhangzóval kezdődő toldalékot kötőjellel kapcsoljuk: Kiss-sel, Mann-nal, Marr-ról (AkH. 1954. 230, 285–286.). Ennek célja az volt, hogy a családnevek egységességét megőrizzék. A keresztnevek esetében azonban a most is érvényes szabályozás az egyszerűsített írásmód mellett tör lándzsát: Bernadett ~ Bernadettel, nem pedig Bernadett-tel (AkH. 1984. 163.). Úgy hírlik, a következő szabályzat már Bernadett nevének egységét is védeni fogja.

Ugyancsak a tulajdonnevek kérdésköréhez tartozik az utcanevek írása. Az 1954-es 10. kiadás 246. pontja szakított azzal a korábban is vitatott gyakorlattal, hogy a közterületek nevében a köznév elé kötőjel kell: tehát Üllői út, Ady Endre utca, Marx tér. Ez hatalmas változás volt, hiszen az összes, korábban szabályosan írt utcanévtáblát ki kellett cserélni. Pedig egy-egy utca átkeresztelése sem kis költség...

A számnevek tekintetében az AkH. 1954. emelte az egybeírás határát ezerről kétezerre (AkH. 1954. 190–191.) A számjegyekhez kapcsolt toldalékok esetében az elseje, elsején, elsejéig szavak írásáról viszont csak a legutóbbi, 1984-es szabályzat rendelkezik egyértelműen úgy, hogy a számjegyes írás esetén a j is része a toldaléknak: 1-je, 1-jén, 1-jéig. A 10. kiadásban minden különösebb magyarázat nélkül találjuk csak a november 1-jéig példát (AkH. 1954. 435.).

Felvonulás május 1-jén Győrben, 1953-ban
(Forrás: Fortepan / Konok Tamás id. / CC BY-SA 3.0)

Ugyancsak az 1954-es szabályzatban a ki-ki már ragok nélkül is kötőjeles. Ebben a mintegy kétszáz új szabállyal bővített kiadásban jelenik meg az az érv is, hogy az ikerszók közül azokat kell egy szóba írni, melyek csak a végükön toldalékolhatók (AkH. 1954. 154–156.).

A többszörös összetételek kérdéséről az 1954-es szabályzat már nem hallgat. Mereven azonban nem szabályozza azt, hogy mikor kell kitenni a kötőjelet – használjuk akkor, ha a szó „egybeírva nagyon hosszú volna” (AkH. 1954. 217–218.). Másutt pedig annyit mond, hogy a három elemből álló összetételekben gyakran, az ennél több elemből állókban pedig többnyire kötőjelet használunk (AkH. 1954. 396.). A példák között megtaláljuk a béke-világkongresszus szót is, amit a 4 évvel azelőtti kiadásban még egy szóba írva olvashatunk a szabályzat legelején. Csak az 1984-es szabályzat fogalmazza meg a többszörös összetételek helyesírását szabályzó, sokat vitatott 6:3-as szabályt:

„A kettőnél több szóból alakult (úgynevezett többszörös) összetételeket általában ugyanúgy egybeírjuk, mint a kéttagúakat. [...] A hat szótagnál hosszabb többszörös összetételeket azonban már többnyire kötőjellel tagoljuk a két fő összetételi tag határán” (AkH. 1984. 138.)

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Az ugyancsak sok vitát kavaró mozgószabály első változata már 1954-ben bekerült a szabályzatba (AkH. 1954. 219. vö. AkH. 1984. 139. b.), bár maga a mozgószabály terminus és a részletes kifejtés már csak a 11. kiadásban jelent meg (AkH. 139.). A mozgószabályok a többszörös összetételek speciális eseteit tárgyalják. Most nem térünk ki ezekre a szabályokra részletesen, hisz Mindennapi helyesírás sorozatunkban leggyakrabban a többszörös összetételek helyesírása kerül terítékre – olvasóink ott bőséges információt találnak.

A sebtében készült 1950-es szabályzatból kimaradt az a már a 19. században is megfogalmazott szabály, miszerint az egymást követő, azonos utótagú összetett szavak közül csak az utolsóban írjuk ki az utótagot, és az elhagyott részre kötőjellel utalunk, például nyelv- és irodalomtudomány. Ezt a hiányt 1954-ben pótolták, és az azonos előtagú szókapcsolatokra is kiterjesztették: bortermelő és -értékesítő szövetkezet (AkH. 1954. 403–404.).

Kimaradt a kötőjel – a Csepel Vas- és Fémművek pavilonja a BNV-n, 1965
(Forrás: Fortepan / Nagy Gyula / CC BY-SA 3.0)

A manapság is sok vihart kavaró kötőjel mellett szólnunk kell majd még a gondolatjelről, valamint testvéréről, a nagykötőjelről is. 1954-ben Benkő Loránd javaslatára vezették be a nagykötőjel nevű új írásjelet, a kötőjel terheltségének csökkentésére. Arról, hogy mikor alkalmazzuk ezt a jó hatvan éve használt „új” jelet és a gondolatjelet, cikksorozatunk zárórészében olvashatnak. Az is kiderül majd, mi mikor milyen hosszú volt.

Források

Szemere Gyula (1974) Az akadémiai helyesírás története (1832–1954)

MTA (1922) A magyar helyesírás szabályai. (AkH. 1922)

MTA (1950) A magyar helyesírás szabályai. (AkH. 1950

MTA (1954) A magyar helyesírás szabályai. (AkH. 1954)

MTA (1984) A magyar helyesírás szabályai. (AkH. 1984)