Úgy tudom, hogy ezt bizonyos keleti hagyományokban fel is használják. Például a mantrák szavainak önmagukban nincs is jelentése, hanem úgymond "érezni kell", hogy mit akarnak kifejezni. (Mondjuk én nem értek hozzá, de van egy rokonom, aki ezeket elég magas fokon űzi, és sokat mesélt róla.)

Egy-egy nyelvvel kapcsolatosan bizonyára lehet ilyen megfigyeléseket tenni, aktívan összekapcsolhatják egyes nyelvek egyes szavak hangalakját a jelentésükkel - ez szerintem nem újdonság. Pl. a madzsuban számos olyan szópár van, ahol az elölképzett magánhangzós változat a kicsi, nőnemű vagy kevésbé "rangos" jelentést hordoz, míg a hátulképzett magánhangzókkal a nagy, hímnemű, "rangosabb" dolgokat jelölik. Pl. haha "férfi" ~ hehe "nő", arsalan "hím oroszlán" ~ erselen "nőstény oroszlán". De a mongolban is vannak némileg hasonló jelenségek itt-ott.

Bizonyos (jól átgondolt és irányított) halandzsa-nyelv kísérleteket kellene végezni.

Szerintem ez eléggé megalapozott. Én mint laikus úgy gondolom, hogy nem véletlenül mondjuk a széles dolgokra, hogy "tág" nagyra kitátva a szánkat és egy "á" hangot hallatva, míg a keskenyebb dolgokra, hogy "szűk" jó kicsire összecsücsörítve az ajkunkat, mintegy ezzel is jelezve, hogy mily szűk az adott dolog. Gondolom ennek ősi okai vannak, mikor a beszéd kezdett formálódni, még sok kifejezés mellé korai eleinknél fontos volt az arcmimika, a szájjáték megfigyelése ami segíthette egymás még jobb megértését.

@Gaboras: nem lehet, hogy ez épp fordítva van? pl: amikor azt mondom széles, akkor szélesre nyílik a szám, ha viszont keskenyt mondok, akkor pedig keskenyre összeszorítom... vagy ha azt mondom hogy nyűg, az tényleg olyan nyűg :)

Lefelejtettem a végét annak, amit írni akartam... Szóval egy-egy nyelven belül lehet ilyen jelenségeket találni, de univerzális szinten komoly kétségeim vannak. Bár persze a cikkben említett kutatás sem állította, hogy nyelvektől független eredményre sikerült volna jutniuk. Egy-egy nyelven belül sem mondható azonban, hogy állandók lennének az ilyen jelenségek - ezek időben változhatnak, eltűnhetnek, átalakulhatnak, újak jöhetnek létre.

nem beszélve arról, hogy a "kutatás" alapja a kisgyerekeknél megfigyelt koko - kiki (!) illetve az a megállapítás, hogy "nem valószínű, hogy kialakulásuk során az emberi nyelvek teljesen lemondtak volna" a szavak jelentésének és hangalakjának kapcsolatáról...

@Gaboras: Ez szép elgondolás, csak az a baj az ilyen példákkal, hogy nem rendszert vizsgálsz velük, hanem kiragadott példákról van szó, s csak azokról, amik illenek az elképzelésedbe. Pont ugyanannyi példát lehetne sorolni az ellenkezőjére is (pl. kerek - nincs is benne ajak_kerek_ítéses hang; parány - itt is nyílt magánhangzó van, pedig kicsi valamiről van szó; terjedelmes - ez is tág, mégsem á; magas ~ alacsony - mi a különbség?; tár(ni) - ez is á, de mert szétnyit, de akkor a zár miért á?, stb. Innentől viszont kevés értelme van az egésznek. A másik tényező, hogy ha megvizsgálod egyes szavak történetét, könnyen kiderülhet, hogy 1) régebben egész máshogy hangzottak, 2) régebben egész mást jelentettek, azaz megint bukik az elmélet. Mindemellett kétségtelen, hogy vannak hangfestő, hangulatfestő szavak, illetve ilyenekből származó, jelentésükben már eléggé eltávolodott szavak is (mondjuk a tág valószínűleg pont ilyen). De egy-egy kiragadott, az elképzelésnek pont megfelelő példa semmit nem bizonyít.

@tenegri: Mármint a nyelvfüggetlen univerzálé hiányát a közismert nyelvfüggetlen hangutánzó, hangfestő és hangulatfestő elemeken túl értem.

Ha a hangutánzó, hangfestő és hangulatfestő szavaktól eltekintünk akkor szerintem csak a legősibb és lehetőleg egy szótagú szavak esetében érdemes vizsgálódni a hangalak és a jelentés kapcsolatát illetően. Egy időben eltöprengtem azon, hogy az indoeurópai "szt-" leginkább kemény, vagy állandó, vagy erőteljes tulajdonságokat hordozó tárgyak kezdő hangpárja. Mindenki próbálkozhat ill. folytathatja a felsorolásomat: sztúpa, stone, stein, steel, sztoj, sztálin, stallion, sztratégosz, state, sztádium, stern, stroke, strike, stop, stand, statio, stb, stb, Legalábbis, én érzek valami ősi pszichológiát emögött a jelenség mögött, még abból az időből amikor a szavak keletkeztek.

Magyar szavak: nyíl, nyál, nyúl, nyel, nyél. Esetleg érezhető valami hasonló v. közös képzet mögöttük.

Azért nem hinném, hogy a szavak jelentése és hangalakja közötti kapcsolat vizsgálatával a tudományban messzire lehetne jutni.

A költészetben - talán kicsit többre. De, amint itt elnézem, a nyelvészet nem foglalkozik az ilyen asszociációs kérdésekkel.

@bibi: És ezzel már meg is érkeztünk a gyökelmélethez :) Ami mintha már többször előkerült volna korábban a maga buktatóival.

Nincs új a Nap alatt.

Több helyen említettem már HOLLÓS ISTVÁN pszichoanalitikust, ki a 20. század elején foglalkozott a NYELV ÖSZTÖNi alapjaival. Ugyanebben a gondolatsorban például CSÜRI (néhol CSŰRY) BÁLINT is a mai értelemben vett "pszicholingvisztikai" alapról közelített.

Nem elhanyagolható, hogy kettejük a maguk korában túlhaladottak, - és mert magyarok, lényegtelenekké válnak -, ellenben vagy 50 évvel később ugyanezek a gondolatok nyugati kutatók fejében is megfogalmazódnak, így már a magyar kutatás is fölkapja: ezt hívjuk ma KOGNITÍV NYEVÉSZETnek. Ha például egy mai kutató elé tennék Csüri munkáit, és nem tudná, ki írta, azt mondaná, ez egy nagyon jó mai szintézis...

A NYELV megértéséhez nem elég a szavakat hangokra boncolni, mert az atomi szint SEMMIT NEM MOND, ami a megismeréshez vezetne, ellenben valósan félrevezet.

Ez maga az ŐSnyelvi és IDEA-nyelvi szint, amiről HAMVAS Béla is szól, de amit legfőképpen Hollós István: "Az ösztönnyelvtől az emberi beszédig" című munkából érthetünk meg igazán. ( Erstes Buch. Der Triebfaktor der Sprache).

A nyelv előtti állapot ösztönlélektani vizsgálatával , annak elemzésével foglalkozik.

A nyelvi kommunikáció és ezzel párhuzamosan az én keletkezését, a társadalom elemi sejtjét képező anya/gyerek viszony keretében vizsgálja, keresve: hogyan vezet az elemi biológiai szükségletek kielégítésére valóü törekvés a hangos beszéd kialakulásához.

Az intrauterin állapot megszűnésével létfontosságúvá válik a három testnyílás: a száj, az anus és az urethralis nyílás, melyek egyúttal a fő erogén zónák. Az erogén zónák hármassága döntő szerepet játszik a továbbiakban a beszédhangok kialakulásában.

A szopáshoz fűződik az első, döntő lépés. A szopás képzetét és örömélményét felidéző, önmagában is élvezetes ajak és nyelvmozgás HANGadással jár. A csecsemő felfedezi az organogenetikus (kinesztikus) élmények és a létrehozott hangok közti kapcsolatot, s hogy módjában áll a hangélményeket tetszése szerint felidézni.

...

De még ha sikerül is a csecsemőnek szopómotdulatokkal a szopásélményt hallucinatorikusan felidéznie, az éhséget nem csillapítja ez a tevékenység. Az anyamellet kereső labiális és lingvális tevékenységhez fűződő HANGADÁS, elsősorban

a LEGJELLEGZETESEBB LABIÁLIS NAZÁLIS M, MÖ, MA hangok

, felkeltik az anya figyelmét, aki tudattalan tudása alapján JELként értelmezi a hangadást. A gyerek ezáltal reális kielégüléshez jut. A gyerek az ösztön-kielégülést célzó fiziológiai tevékenységet hangos közlésre váltotta át, és átlépte a biológiai tevékenységet a nyelvi jellegű hangos közléstől elválasztó határvonalat. A MA-MA szerű hangadás biológiailiag megalapozott pszichológiai jelenség, mely sejteti, milyen módon válhat nyelvivé az "ösztönbeszéd".

Lásd még erről a beszédhangok képzése a pregenitális szakaszban, biolingvisztika, filogenetika stb.

A MA az anyamellel, a melegséggel, az édességgel, a nedvességgel, a szájjal, a torokkal, a jóllakottsággal és később az anyával stb. áll összefüggésben.

Az ANYA értelmezést végzett. Ez volt az első katexochen társadalmi tett, az első értelmezés, amely a gesztust hanggá transzformálta.

Az a beszédhang tehát, amelyet a gyerek legelőször hallat, nem emberi találmány és nem társadalmilag közvetített, de még csak nem is állatoktól tanult hang. A kezdet egy hangossá vált, reaktív, létszükségleti gesztusból fakad. A csecsemő tudattalanul és szándéktalanul adta ki ezt a hangot, az anya pedig a saját tudattalanja alapján ismerte fel. Kettejük tudattalanja összedolgozott annak érdekében annak érdekében, hogy egy hang az egymás megértés jelévé váljék. Itt két lélek tudattalanjában rejlik a nyelv gyökere, s ezután vált a nyelv két tudatos lélek közötti közvetítővé.

A nyelv gyökerénél még minden személyek közötti asszociáció a tudattalanból származó asszociáció.

Cassier szerint az M nem az anyát jelenti, hanem azt, hogy "táplálékot kapni".....

(Forrás: Thalassa - Pszichoanalízis-társadalom-kultúra, 2002/1-2.)

@najahuha:

FÓNAGY IVÁN akadémikus (szül:1920. Budapest, 1971-től Párizsban él) , NYELVÉSZ (nyelvtudományok doktora) és PSZICHOANALITIKUS úttörő jelentőségűnek tartja Hollós meglátásait.

Hollós munkái KOSZTOLÁNYIra haottak leginkább. ( Egyébként NYUGATos barátok voltak.....)

@najahuha:

És hogy egy kis antropológiai anyaggal kész holisztikus megközelítéssé késztessem a nagyérdeműt:

www.ted.com/talks/wade_davis_on_endangered_cultures.html

.

És hogy még kiegészítsem az előző mondandómat, illetve megERŐsítsem szobornok gondolatait is, újra csak Hollóst idézem:

Az "R" mássalhangzó anyajegyként olyan szavakban található meg, amelyek a NEMI AKTUST, a HÍMTAGOT, az ER-ekciót jelölik, továbbá a munkát, különösen a szántást, igeként pedig a cselekvés megjelölésére szolgálnak.

Támaszként mondhatnám a latin "VIR" szót, amely FÉRFI-t jelent, és a VIRTUS eredendően szexuális értelemben vett "firfierőt" jelentett, ám ez több önmagánál, hisz az archaikus felfogás szerint a külvilágra is kisugárzó férfipotencia azonos a világra való hatás/hatalom képességével, s ez az, ami a 'karizmát', az igazi 'férfiasságot' konstituálja. A virtus ezen, eredeti jelentése a római társadalomtörténet alakulásával párhuzamosan átszíneződött: a Kr. e. 5. században keletkezett XII táblás törvényekben már 'derekasság' értelemben találjuk, míg számtalan szöveg tanúskodik a 'harciasság, bátorság' jelentésről....

Proto: *erV> English meaning: big, large, much, many; oldGerman meaning: gross, viel; altKhanty (Ostyak): är (V), ȧr (DN O) 'viel', ĕrǝɣ, ö̆rǝɣ (V), ĕrǝ (DN), ărǝ (Ni.) 'überschüssig, zu viel', ärǝɣ (V), ara (Kaz.), ȧrri (O) 'getrennt, auseinander', ȧrȧ- (DN) id.Mansi (Vogul): är (TJ) 'viel', ärǝw (TJ), ariɣ (So.) 'zu viel, mehr, sehr' Hungarian: öreg 'alt, bejahrt; der Alte, Greis; (dial.) groß' ?

A magyar "öreg" jelentés már egy újkori megfeleltetés, de még ez sem áll távol az eredeti - ősnyelvi - állapottól, annak szerves következménye, jelentésszükülése.

Mindehhez elég legyen annyit kimondani:

az ER-ősebb ( ER-ŐSi-BB ?? ) kutya b@szik. De a kétneműeknél , kivált a gerinceseknél ez mindenképpen áll.

Mai szóhasználattal élve ez az ALFA-HÍM állapot......

És hogy mennyire fordul a világ,

a megszemélyesített Virtus természetesen női istenség,

már csak a szó nyelvtani nőneme miatt is. Amazónszerű, harcias nőként ábrázolták, sisakkal a fején, lándzsával a kezében: a megtévesztésig hasonlít Roma istennőhöz, ami talán a Róma-eszme és a virtus egyfajta félig öntudatlan azonosítását rejti magában. Kultusza kezdettől összefonódott Honoséval (honos v. honor: 'tisztelet, megtiszteltetés, megbecsülés, dicsőség'), ami arra utal, hogy a rómaiak szemében virtus és honos kölcsönösen feltételezte egymást. Virtus Augustus számára különösen fontos volt: a katonai sikereket és a fennen hirdetett "morális megújulást" a megszemélyesített Virtus alakja volt képes egy személyben szimbolizálni.

@tenegri:

Hipotézissel csak korlátolt HIPOTÉZISEK derülnek ki.....

videotorium.hu/hu/channels/details/350,Tarsas-kognitiv_nyelveszet

@bibi: Lemaradt a nyal :)

Egyébként a nyel és nyelv szavaknak valószínűleg van köze egymáshoz:

From Proto-Finno-Ugric *ńälmä (“tongue”), an ancient derivation from Proto-Uralic *ńäxli- (“to swallow”). Compare nyel.

en.wiktionary.org/wiki/nyelv

Melyik 19. századi félőrültnek volt az a feltételezése, hogy a magyarok találták fel a nyelvet, amelyben az első hang az "A" volt, ami azt jelentette, hogy valami más (Az, Amott, Amaz) , amit el lehet kapni, meg lehet enni. A második feltalált hang a "B" volt, ami azt jelentette, hogy B, mint Befele, szóval valaminek s Bekebelezése. Az első magyar szó ezek szerint az "AB" volt, ami azt jelentette, hogy A(zt az elemózsiát)B(ekebelezem). Ezért sok ételnév tartalmazza az AB hangpárt, mint pl ABált szalonna, bAB, ABendessem és így tovább. Szóval ki is volt? Nem emlékszem.

Nem Táncsics volt?

@Ed'igen: De, Táncsis Mihály volt :) Persze őt sem ezért szeretjük :)

El lehet olvasni a teljes tanulmányt, csak a Cornell chronicle honlapján, a jobb oldalt a 'Christiansen's paper'-re kell kattintani www.psych.cornell.edu/sec/pubPeople/mhc27/mcf-JEPG-in-press.pdf Csak beleolvastam, elég hosszú... Esetleg ha valakit érdekel, itt egy japán tanulmány: web.mac.com/zygodact/iWeb/Kazuko%20Shinohara/Papers_files/Shinohara% vagy egy rövidebb cikk: www.percepp.com/soundsmb.htm

@tenegri: @bibi: És ezzel már meg is érkeztünk a gyökelmélethez :) Ami mintha már többször előkerült volna korábban a maga buktatóival.

****************

Most alig van időm olvasni és válaszolgatni, de amit írtam azt nem kapcsolnám össze az un. "gyökelmélettel".

Még egy kis adalék:

magyar: 'pici/kicsi'

francia/katalán: petit

olasz: piccolo

spanyol: pequeño; galiciai/portugál: pequeno (< lat. pitinnus ?)

baszk: txiki [csiki] stb.

Ezek inkább hangulatfestő szavak, mint közös eredetűek. Ami érdekes:

– mindegyik magas hangrendű;

– mindegyikben szerepel a [p] vagy a [k], illetve valamilyen palatális vagy elöl képzett mássalhangzó.

@El Mexicano: És gondolom tudnál mondai ezekben a nyelvekben 2-3 tök más alakú, de hasonló jelentésű szót pl magyar apró. És akkor nem volt szó olyanokról, hogy malenkyj, small, klein stb. Lehet, hogy hangulatot festenek lehet, hogy nem, de pl a kicsi nem török szó a magyar nyelvben? Egyébként is a kultúrákon és közösségeken átnyúló "hangulat"-ok valahogy nekem olyan tarthatatlanok.

@Ed'igen:

A 20-as években Sapir végzett olyan kísérletet, hogy kitalált két szót: mil, mal. A tesztalanyoknak azt mondta, hogy mindkettő asztalt jelent, meg kellett tippelniük, hogy melyik lehet a nagyobb.

Shigeto Kawahara kínai, japán, koreai, kínai és angol nyelvű beszélőkön végzett hasonló kísérletet: web.mac.com/zygodact/iWeb/Kazuko%20Shinohara/Papers_files/Shinohara% (egyszer már belinkeltem)

@Ed'igen: A kicsit valóban a török küçük [kücsük] átvétele.

De egyébként a spanyol képzőrendszerben is megfigyelhető ez a sajátosság: a kicsinyítőképzők (-it-, -cit-, -ecit-, -cecit-, -ic-, -cic-, -ecic-, -cecic-, -ill-, -cill-, -ecill-, -cecill- + o/a) mind magas magánhangzót tartalmaznak, a nagyítóképzők (-ón/a, -zón/a, -azón/a, -ote/a, -tote/a stb.) pedig mélyet.

@El Mexicano: Néhány konkrét példa:

grande 'nagy'

grandito/a, grandecito/a 'nagyocska' (tehát a kicsik között nagy)

grandote/a, grandotote/a 'hatalmas nagy' stb.

Mikor üt nagyobbat az óra, amikor azt mondja, hogy tik vagy amikor azt mondja, hogy tak? Melyik a kisebb a csip vagy csup? Melyik emelkedik ki, és melyik mélyed be, a hepe vagy a hupa? Melyik szöveg hosszabb a mende vagy a monda.Nem biztos, hogy ezek értelmes kérdések.

Ezek a példák eléggé inkonzisztensek, de a kérdés még mindig megmarad, hogy akkor mivel is állnak kapcsolatban a Sapir és mások által megfigyelt jelenségek. További kérdés, hogy mi van akkor, ha úgy teszi fel a kérdést, hogy van két állat a mil és a mal, és ezek közül melyik nagyobb, stb.

Talán valamikor tényleg fontos lehetett a szavak hangalaki motiváltsága, ma azonban ennek nem hiszem, hogy komoly szerepe van.

@Ed'igen: Szerintem senki sem állította, hogy ez egy kőbevésett és elfogadott elmélet, hanem csupán feltételezés, melynek bizonyos típusú szavak esetén, mint látható, van alapja.

najahuha:

Barnabás Maximus az őskortudomány egyetemi magántanára volt, de a tanítástól visszavonult, és erejét kizárólag kutatásainak szentelte. Régebben az egyetemen több féléven át a pneumatológiai históriából panszofisztikus alapon parafilológiai prekollégiumot tartott, és ez a felolvasás-sorozat akkoriban A nagy Ri címmel meg is jelent. Barnabás abból indult ki, hogy az ősvallás, amely a történet előtt az egész földön, még Ame-ri-kában is elterjedt, Ri főisten tisztelete, amint a név mutatja. A kultusz valószínű központja Af-ri-kában volt, éspedig a szent hegy, Ruvenzo-ri tetején. A vallás papjainak külön kasztja volt, az úgynevezett előkelők (a görög a-ri-sztosz, amiből a mai a-ri-sztokrata), az ő feladatuk volt, hogy a szellemlényt (spi-ri-tus) hódolatban és tiszteletben részesítsék. Erről a helyről vándoroltak aztán ki például Ba-ri-ba, Ag-ri-gentunba, Antivá-ri-ba, Ko-ri-ntoszba, Pá-ri-zsba, Mad-ri-dba, Alexand-ri-ába. Az istenség nevét igen sok mai név még őrzi, mint például Sá-ri, Bi-ri, Ma-ri, Te-ri, Ka-ri, Pi-ri, Fe-ri, Gyu-ri. A római császárok részben még a nagy istenségtől való leszármazásban hittek, így Tibe-ri-us és Had-ri-anus. Az istenség színe vörös volt, mint azt a pi-rí-t, vi-rí-t szavak mutatják, és általában neki szenteltek mindent, ami hangos és erőteljes volt, példa erre: ri-kolt, ri-vall, ri-ad, ri-pakodik. Templomában a neki szentelt hetérák (ri-banc, ri-ma, latinul: meret-ri-x, törökül: hu-ri), éltek egészen különös módon, úgy, hogy a folyó fölött hidat építettek és házakat, ennek emlékét őrzi a velencei Ri-altó. Hadserege is volt, amelyben a fő rangot a centu-ri-ók és a condottie-ri-k viselték. Az ősi tisztelet egyik távolabbi pontja Zü-ri-chben, később pedig B-ri-stolban volt. Angliában a kultusz, mint a b-ri-tek neve mutatja, a Ri-chárdok és a Hen-ri-kek alatt még élt. Az istenséget Indiában az a-ri-ák tisztelték, és a ksát-ri-ja kaszt volt nekik szentelve. Később a tisztelet már a pá-ri-ák közé süllyedt. Perzsiában a tisztelet jeleit a Tig-ri-s folyó és Dá-ri-us király neve őrzi. A tisztelet elég korán meghonosodott T-ri-estben és Ri-o de Janeiróban is, északon pedig a Missou-ri folyóig és a Onta-ri-ó-tóig terjedt, Norvégiában K-ri-sztiániáig. A múltban egész Szibé-ri-a ezt az istenséget tisztelte, nálunk a Saba-ri-a szó jelzi, hogy a vallás magas fokon állt. Az istenség tisztelete igen hangos volt, ünnepein a piros színt viselték, és szimbóluma általában nem az egyenes, hanem a parabolikus volt (homo-rí-t, dombo-rí-t). Szent madara a ri-gó volt, szent állata a kutya, amit a mai Bod-ri szó őriz. Szent hala a he-ri-ng, szent gyümölcse a ri-biszke volt. Egyik legnagyobb szentélye a Földközi-tengeren, Santo-ri-ni szigetén volt, a kultusz innen származott át Algé-ri-ába, Etru-ri-ába, Bavá-ri-ába, Auszt-ri-ába és Hungá-ri-ába. A szent hegy belsejében az út titkos folyosókon át halad, ez volt a labi-ri-ntus, itt lakott a szent kakas, amely éjfélkor kuko-ri-kolt. A nagy istenség egyik későbbi formája a Merku-ri-us volt. A szentek közül Ci-ri-ll, Vikto-ri-án és Fló-ri-án még tudtak róla. A középkorban a lovagok közül a T-ri-sztán. A játékok közül a k-ri-kett és a má-ri-ás volt neki szentelve. Nevét némely közmondás őrzi, mint például: ökö-ri-szik magában. Az istenségnek szentelt betegség a be-ri-be-ri volt. Ünnepeken nagy mulatságokat rendeztek (mu-ri, dá-ri-dó). A szent ételt, a ri-zst ették, és kuko-ri-ca (tenge-ri) leveleket lobogtattak, az ünnepen humoros jeleneteket is adtak elő, innen a ka-ri-katúra és a g-ri-masz szó eredete. Ezeknek az ünnepeknek a nyomait egész a Be-ri-ng szorosig követni lehet. A kultusz centruma akkor Canterbu-ry volt. Az istenség szent köve a nef-ri-t, drágaköve pedig a be-ri-ll volt. Indiában az isten nevét a K-ri-sna szó őrzi, de a ri-si éppen úgy, mint a mai napig használatos s-ri szó is. Az istenséghez fűződő egyik mítosz azt beszéli, hogy fején pap-ri-kakoszorúval született.

@Ed'igen:

KULTÚRánként változó és RELATÍV a kicsiség --nagyság értelmezése.

Itt vagy másutt már írtam. Gyerekekkel rajzoltattak vadállatokat.

Az európaiak az állatkertben látott tigrist és elefántot egymáshoz viszonyítva méretarányosan ábrázolták. Az indiai gyerekeknél a tigris jóval nagyobb volt, mint az elefánt, hiszen a VESZÉLYE is akkora - a fontossági sorrendben pedig a veszély a legelső szempont, nem pedig az, MÉRTANILAG / matematikailag pontos legyen....Ez utóbbiak legyenek a MÉRNÖK feladatai...

De őseink korában is megvolt ez a HOLISZTIKUS szemlélet:

nemhiába nem mondták ki számos állat eredeti nevét, (medve, farkasállat stb.) mint ahogy a csecsemőknek is csak bizonyos nap elteltével adtak nem is akármilyen stb...

@Pesta: Kész hamvasi Karnevál .....

@Pesta:

Az atomizáló nyelvkutatás rég elfelejtette, a SZAVAKnak , a kimondott szó-nak VARÁZSerőt tulajdonítottak.

Ha pedig ez így volt, akkor a SZÓ összetétele sem lehetett bármi.

Mint ahogy a "NŐVÉR" sem innen-onnan összetákolt hangok csoportja, hanem igenis a "NŐ" és a "VÉR" önmagukban lévő entitások összekapcsolása képi, fogalmi és beszéd szinten.

Az ŐSNYELV tekintetében még MINDEN AZ AMI.

Wade Davis antropológus említette: amikor egy őserdei közösséghez el akartak menni a misszionáriusok, előtte fényképeket szórtak le nekik.... Azok még soha nem láttak KÉTdimenziót, így mindenáron ki akarták szabadítani az embereket a képekből, ezért késeikkel többször megszurkálták azokat, és aztán amikor az élethű misszionáriusok is megjelentek, mind leölték őket, holott azelőtt nem volt ilyen öldöklésre példa.

De említhetném a CARGO-kultusz dolgait is...

@najahuha: Na, hát én is EZT mondom. Nem kell nagybetűkkel a SZÁMBA RÁGNI, azt, amit eddig is gondoltam. :-)

Mindazonáltal a Nándor belinkelte tanulmány elolvasása, és gazdag irodalomjegyzékének az átböngészése után úgy látom, hogy ezt a kérdést nem lehet egy KÉZLEGYINTÉSSEL elintézni.

@Ed'igen: EGY-eT ÉRT-ek.

@El Mexicano: Akkor a corazón (szív) tkp. a latin cor szó nagyítóképzővel ellátott alakja ?

@Roland2: Pontosan. Corazón < *CORATIONE(M), azaz 'nagy szív'.

najahuha:

épp azért másoltam be, mert aki Hamvast ismeri, annak ismernie kell a Karnevált is, és fel kell ismernie a benne szereplő embertípusokat is. Barnabás Maximus karneváli alakja az általad is idézett figurák munkásságának kvintesszenciája.

@Pesta: Köszönöm. Jól tetted !

A gondolkodási folyamat jobb megértéséhez nagyon is szükség van rá !

Ha az agykutatásban ma már alapvető állítás: a SZAVAK és fogalmak, az EMLÉKEK egy egy ÉRZELMI és emellé túlnyomórészt SZAG / ILLAT "kapszulákhoz" rögzülnek, akkor szerfölött fontos HOLLÓS, CSŰRI, HAMVAS mellett fölsorakoztatni JUNG meglátásait is, melyek kellő összhangban állnak HAMVAS ősnyelv, ideanyelv, szimbólumnyelv stb. fölosztásával.

Mint írtam ősnyelvi kategóriát érint a HOLLÓS által jelzett ösztön-hangadás...

Az ősnyelv a megnyilatkozás nyelve, amikor „égi hatalmak nyilatkoznak meg az egyes emberen keresztül”. Az ősnyelv a feltételezés szerint minden hangjában és mondatában teremtő erejű volt. Az idea-nyelv valójában az észtől szakad el, de mert ez a mai kor emberének túlságosan negatív lehet, hozzá kell tenni, hogy valójában az érzelemre épül, arra a valóságra tehát, amely bennünk is elsőként jelentkezik, a gondolatot és a szót megelőzve. Mi azonban képtelenek vagyunk az érzéseket szavakban megformálni – erre volt alkalmas az idea-nyelv.

" túl nagy lehetne a haszna annak a lehetőségnek, hogy a szavak hangalakja valahogy hozzájáruljon jelentésükhöz. Nem valószínű, hogy kialakulásuk során az emberi nyelvek teljesen lemondtak volna ennek előnyéről."

Viszont, túl nagy megkötöttséget is jelentene, ha a nyelv nem tudott volna elszakadni a közvetlen érzéki kódrendszertől.

Nyilván élnek még ennek a maradványai, de a hangutánzó, hangulatfestő körön túl már gyenge a befolyásuk, bár lehet, h. nagyok az egyéni eltérések.

Mindenesetre, új lehetőségek nyíltak a valóság visszatükrözésében azzal, h. a verbális absztrakció kiszabadult az ösztönös, érzéki és érzelmi kötöttségeiből.

Minden természetesen fejlődött nyelv tő-, és rövid, tagozatlan alapszava a külvilágban (a természetben) hallható hanghatások utánzásából keletkezett. Ilyen nyelvek az összes sémi (amik alig ragoznak) és az összes ragozó nyelvek, de azoknak csak a "rövid", ragozatlan = a gyökszavai.

A cikk csak megérzésekre hagyatkozik, "gyerekcipőben jár".

Pontosan ezzel foglalkozik az összehasonlító történeti gyöknyelvészet, amit 7 évvel ezelőtt kezdtem kifejleszteni - s ma már önálló tudományág.

@Krizsa: „s ma már önálló tudományág” Ezt bárki mondhatja a saját fixa ideájáról…