Sz. Róbert tette fel a következő kérdést, ami bizonyára sokakat foglalkoztat:

Arra lennék kíváncsi, hogy létezik-e szerb-horvát nyelv? A mostani politika ezt határozottan elutasítja! Pedig szerintem létezik.

A horvátnak tekintett nyelvjárások történeti elhelyezkedése a mai Horvátország és Bosznia-Hercegovina területén (Forrás: Wikimedia commons)

Annak, hogy milyen nyelvváltozatokat tekinthetünk egyetlen nyelvnek, és milyeneket kell külön-külön nyelvnek tekinteni, nincsenek elfogadott nyelvészeti ismérvei. Még a kölcsönös érthetőség sem alkalmas szempont, mert különböző fokozatai vannak, nehezen lehet jól meghatározni. Mindenesetre kölcsönösen értik egymást a csehek és a szlovákok (részben a közös múltjuk miatt is), mégis külön nyelveknek szokták őket tekinteni.

A volt Jugoszláviában beszélt ún. délszláv nyelvek közül a keleti délszláv makedónt önálló nyelvnek szokták tekinteni (bár meglehetősen közel áll a bolgárhoz). A nyugati délszláv nyelvek közül a szlovén nyelv egyértelműen önálló. A szlovének a szerbekkel, bosnyákokkal, horvátokkal, montenegróiakkal nem is értik meg egymást kölcsönösen. A többi nyugati délszláv nyelvváltozatot szokták összefoglalóan szerb-horvátnak (vagy horvát-szerbnek) nevezni.

Az úgynevezet što-nyelvjárások változatai (Forrás: Wikimedia commons)

A szerb-horvát nyelvváltozatok története is rettentő bonyolult. Bizonyosnak látszik, hogy valamikor léteztek önálló horvát és önálló szerb nyelvváltozatok. (Ezek első nyomai a 9. századig nyúlnak vissza.) Ugyanakkor mind a szerb, mind a horvát nyelvnek rengeteg helyi változata alakult ki. Valószínűleg elég korán, de legkésőbb a 19. századtól kezdve a horvát és a szerb nyelvváltozatok intenzív kölcsönhatásba kerültek. Ma is az a helyzet, hogy számos nyelvváltozatot beszélnek az országhatároktól függetlenül, azokat keresztezve. De Jugoszlávia felbomlása óta mind a négy utódállamban (Szerbiában, Boszniában, Horvátországban és Montenegróban) megindult vagy megerősödött a szabványosítás. Ezt sokszor az is jellemezte, hogy szándékosan eltérő kifejezéseket tettek meg szabványosnak, mint amelyeket a szomszédos államokban használnak. Például a 'repülőtér' Jugoszlávia minden nyelvén aerodrom volt, az új horvát szabvány szerint viszont horvátul zraćna luka (szó szerint: 'légikikötő').

A szerb, horvát, bosnyák és montenegrói szabványosított nyelvváltozatok egymás számára kölcsönösen érthetőek. Ugyanakkor a helyi nyelvváltozatokat általában megpróbálják visszaszorítani (például Horvátországban sem a nemzeti, sem a helyi tévé- és rádióadókon nem engedélyezik őket). Különösen Horvátországban van rengeteg, sok száz helyi beszélt változat (az ország története és a számtalan sziget miatt), és ezek közül sokan nem értik meg egymást.

Egyébként sem a politika, sem a nyelvészek nem egységesek ezeknek a nyelveknek az elnevezésében. Szerbiában például nem haboznak a saját nyelvüket szerb-horvátnak vagy horvát-szerbnek nevezni; Bosznia-Hercegovinában inkább bosnyáknak, Montenegróban pedig inkább szerbnek hívják az emberek a saját nyelvüket (pedig a montenegrói sok szempontból inkább a horvát nyelvváltozatokhoz áll közel). A horvátok egyértelműen horvátnak hívják a saját nyelvüket (egyébként a szabványos horvát egy főleg Hercegovinában beszélt nyelvváltozaton alapul), és a horvát nyelvészek közül sokan tagadják is a szerb-horvát létezését.

A délszláv nyelvek problémájával már többször foglalkoztunk a Nyelv és Tudomány oldalain:

Mi lesz az Unió 24. hivatalos nyelve?

Szaporodó délszláv nyelvek: a montenegrói

Jó úton halad a magyarországi bunyevác kisebbség

Új nyelv Európában: a macedón

Hogy beszél a szomszéd? Szláv nyelvek és eredetük

Rejtőzködők Európa közepén: kik azok a vendek?

Háborúk nyelve – mit tudunk a bosnyákról?