nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Kvízjátékban játszik számítógép és ember

Négy év fejlesztés után az IBM és a Jeopardy című vetélkedő producerei is úgy gondolják: erős versenyzővé vált a szoftver. Februárban kiderül.

It café, Barna József | 2010. december 14.
|  

Február derekén kerül adásba az Egyesült Államokban az a vetélkedő, amelyben két korábbi csúcstartó versenyzővel az IBM számítógépes rendszere száll szembe. Az amerikai vállalat kutatói négy éve dolgoznak egy olyan fejlett kérdésértelmező és válaszkereső (Question Answering, röviden QA) szoftver fejlesztésén, amely – amint az a nevéből sejthető – képes emberi nyelven megfogalmazott komplex kérdésekre adekvát és értelmes válaszokat adni. A vállalat szerint a Watson névre keresztelt rendszer mostanra olyan fejlettségi szintre jutott, hogy csúfos kudarc kockázata nélkül bemutatható a nagyközönség előtt.

A komoly számítási kapacitással megtámogatott szoftver az amerikai CBS televízióban évtizedek óta sugárzott, igen népszerű Jeopardy! – nálunk a 90-es években Mindent vagy semmit! néven honosított – kvízműsorban csillogtathatja meg mesterséges intelligenciáját. Az elmúlt időszakban a Watson több mint 50 tesztjátékban vette fel sikerrel a verseny emberi játékosok ellen, és átment azon a beugró vizsgán is, melyet a vetélkedő minden játékosának abszolválnia kell – így a kutatók és a műsor producerei is hisznek abban, hogy komoly és szórakoztató csatára lehet számítani.

„Négy év után a tudományos csoportunk úgy látja, hogy a Watson készen áll a megmérettetésre. Gyorsan megérti a kérdéseket, képes elemezni az adatokat, melyekhez hozzáfér, és pontos válaszokat tud adni” – mondta David A. Ferrucci, az IBM mesterségesintelligencia-kutatója, a projekt vezetője. Aki egyben kiemelte, hogy természetesen a kutatás túlmutat a kvízjátékon, annak végső célja egy olyan intelligens adatelemző rendszer kifejlesztése, amely a mindennapi életünket segítheti.

A tévés vetélkedőben Watsonnak nem kell emberi tulajdonságokat emulálnia. A kérdéseket elektronikus szövegként fogja megkapni, ezeket az emberi ellenfelek is látni fogják majd, de nekik fel is olvassa azokat a műsorvezető, Alex Trebek. A gép szintetizált emberi hangon válaszol majd és választ kategóriákat. Az IBM a helyszínre szállítja majd Power7-alapú szuperszámítógépét, ezen fut majd a szoftver. Amely egyébként nem kapcsolódik az internetre, hanem minden tudása a korábban már beletáplált és indexelt információkból áll majd.

A február 14-én, 15-én és 16-án adásba kerülő műsorban két korábbi Jeopardy-bajnok lesz a gép ellenfele: Ken Jennings, a kvíz legsikeresebb játékosa, aki 74 egymást követő alkalommal nyert és összesen 2,52 millió dollárt vitt haza 2004-ben, illetve Brad Rutter, aki a vetélkedő történetében a legtöbb pénzt (több mint 3,25 millió dollár) nyerte. A számítógép és az ember küzdelmét bemutató műsorban mindhárom szereplő kap majd pénzdíjat, melyet az IBM már most jótékonysági célra ajánlott fel.

Ebben a műfajban a vállalat nem újonc, hiszen az általa fejlesztett Deep Blue számítógép 1997-ben sakkban legyőzte az akkori világbajnokot, Garri Kaszparovot. A feladat azonban most jóval komplexebb: a gépnek a legkülönfélébb területekkel kapcsolatos, ráadásul gyakran rafináltan megfogalmazott kérdéseket kell először is megértenie, majd rövid idő alatt megválaszolnia.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X