nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Kiből lesz bűnöző? – Ez már az óvodában kiderülhet!

A gyerekek óvodáskori szociális és érzelmi képességei előrejelezhetik a jövőbeli kilátásaikat, többek közt azt is, hogy kinek lesz összeütközése a törvénnyel – derült ki egy kutatásból.

nyest.hu | 2015. augusztus 3.
|  

Már az óvodában kiszűrhető, kiből lesz bűnöző, illetve hogy kinek lesz szüksége önkormányzati szociális bérlakásra – írja a The Telegraph egy a Penn State Universityn készült kutatásra hivatkozva, ami az American Journal of Public Health-ben fog megjelenni a közeljövőben. A kutatás szerint a korai szociális és érzelmi képességek meghatározzák a jövőbeni előmenetelt az oktatás, illetve a munkavállalás terén; ez pedig összefüggésben áll azzal, hogy ki kerül szembe várhatóan a törvényekkel.

A kutatás alapjául 700 gyermek vizsgálata szolgált; őket óvodapedagógusaik nyolc kritérium szerint jellemezték egy ötfokozatú skálán aszerint, hogy mennyire léptek kapcsolatba a társaikkal. Például ilyen állításokat kellett a pedagógusoknak a gyerekekre vonatkozóan osztályozniuk: „segítőkész a többiekkel”; „megosztja a többiekkel a dolgait”; „önállóan megoldja a problémákat”; stb. Amikor a gyerekek felnőttek, kései tizenéves koruktól 25 éves korukig azt vizsgálták meg, hogy hogyan teljesítenek a következő öt területen: oktatás és munkavállalás, állami támogatások igénybevétele, bűncselekmények elkövetése, szerhasználat, mentális egészség.

A kutatók azt találták, hogy akik jobb szociális képességekkel rendelkeztek óvodás korukban, azok sikeresebbek voltak fiatal felnőttként mind az öt vizsgált területen. A gyerekkori értékelés szerinti minden egyes pont veszteséggel az illető esetében 67 százalékkal nőtt annak az esélye, hogy letartóztatják, és 82 százalékkal annak a valószínűsége, hogy szociális bérlakásra várjon 25 éves korában. A kutatásban azt is számításba vették, hogy a szegénységnek, a származásnak, a tinédzser szülőknek, a családi stressznek, a környékbeli bűnözésnek, illetve az agresszió és az olvasás szintjének milyen következményei vannak.

Kiből lesz bűnöző? – Ez már az óvodában kiderülhet!
Forrás: Wikimedia Commons / Sam Sherratt / CC BY-SA 2.0

A jó hír az – mondják a kutatók –, hogy mind a szociális, mind pedig az érzelmi képességek fejleszthetőek egészen óvodás kortól kezdődően. És ha ezeket olcsó és hatékony mérési módszerekkel időben feltérképezik, akkor a célzott kompetenciafejlesztéssel csökkenthetőek a kockázatok, illetve megelőzhető, hogy valakiből bűnöző váljék.

Forrás

Future criminals can be spotted at nursery school, study suggests

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
1 Galván Tivadar 2015. augusztus 3. 16:08

Lám-lám! Azért ezek is csak föltalálták a szeletelt kenyeret (meleg vizet)!

Információ
X