Az orosz ábécé hetedik betűje a ё [jo]. Jelölheti a [jo] hangkapcsolatot, vagy az [o] hangot és azt, hogy az előtte álló mássalhangzó lágy. Mint arról már korábban szóltunk, a ё sajátos helyzetet foglal el az orosz helyesírásban: a két pont ugyanis elmaradhat róla, és ekkor ugyanolyan lesz, mint a е [je], ami a [je] hangkapcsolatot jelöli, vagy ugyanazon szabályok szerint az [o] hangot és azt, hogy az előtte álló mássalhangzó lágy. Persze rögtön felmerül a kérdés, hogy nem zavarja-e ez az oroszokat. Nos, csöppet sem, körülbelül annyira nem, ahogy a magyarokat sem nagyon zavarta pár évtizeddel ezelőtt az, hogy a szabványos írógépeken nem volt í, ú és ű, vagy ahogy az sem, ha valaki ma ékezetek nélkül ír e-mailt, sms-t vagy fórumhozzászólást.

Pontosan e-ről van szó
(Forrás: Wikimedia Commons / Danielbely)

Minek köszönhető e betű furcsa helyzete? Annak, hogy egy viszonylag új nyelvi változásnak köszönhető a születése. Az ószláv nyelvben még nem fordultak elő olyan hangkapcsolatok, melyekben szükség lett volna rá: lágy mássalhangzót (beleértve a [j]-t is) sosem követett [o]. Az orosz nyelv önálló története során azonban lágy mássalhangzót követő, de szó végén vagy kemény mássalhangzó előtt álló hangsúlyos [e] [o]-vá vált: ez magyarázza, hogy miért az [e]-éhez hasonló a jele. Tulajdonképpen ez azt jelenti, hogy egy [e], amit hangsúlyos helyzetben másképp ejtünk. (Az oroszban a ragozás során vándorolhat a hangsúly, van tehát, hogy az [o] hangsúlytalan [e]-vel váltakozik.) A megváltozott kiejtést a 18. század közepén kezdték jelölni, kezdetben a ьо, ио stb. betűkapcsolatokkal (jövevényszavakban, ahol nem az [e]-ből keletkezett, általában ma is hasonlóan jelölik).

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Egyszemélyes döntések

De hogy született meg a ё betű? 1783. november 18-án (Európában ekkor már november 29-ét írtunk) a nemrég alapított Pétervári Tudományos Akadémia első üléseinek egyikére gyűltek össze neves tudósok az akadémia igazgatójának, Jekatyerina Romanovna Voroncova-Daskova hercegnő palotájában. Nem, nem tévedés, az orosz akadémia igazgatója a 18. század végén egy nő volt: Jekatyerina Romanovna matematikát tanult a moszkvai egyetemen. Persze kinevezésében talán az is szerepet játszott, hogy az orosz trónon is egy nő, II. Katalin ült, akivel Jekatyerina Romanovna szoros, mondhatni baráti kapcsolatokat ápolt.

Voroncova-Daskova, a ё „feltalálója”
(Forrás: Wikimedia Commons / Dmitrij Grigorjevics Levickij)

A megbeszélés témája az elkészítendő orosz nagyszótár volt. A tudósok már éppen indulni készültek, amikor Jekatyerina Romanovna feltette a kérdést, hogy miként írnák le a [jolka] ’fenyő’ szót. Az akadémikusok először azt hitték, hogy tréfál, de ekkor leírta a szót az akkori szokás szerint іолка alakban (ekkor még használatos volt az orosz ábécében az і), és megkérdezte: vajon logikus-e, hogy egy hangot két betűvel írunk le?

A kérdésfeltevés természetesen téves, hiszen a [jo] valójában két hang. Jekatyerina Romanovna azonban abból indult ki, hogy egy hangot feltétlenül egy betűnek kell jelölnie, és egy betűnek egy hangot kell jelölnie (ami egyáltalán nem szükségszerű), de mivel az oroszban a [ja], [je], [ju] hangkapcsolatot is egyetlen betű (a я, a е, iletve a ю) jelöli, úgy vélte, ez is bizonyára egyetlen hang. Javasolta, hogy a „hangot” jelöljék a ё-val – a javaslatot pozitívan fogadták, és pontban egy évre rá az új betűt hivatalosan is jóváhagyták, de csak 1795-ben jelent az első nyomtatott könyv, melyben használták is.

Az új betű széles körben csak 1796-ban, Nyikolaj Mihaijlovics Karamzin egy verseskötetének köszönhetően terjedt el – sokáig úgy is vélték, hogy ő találta ki az új betűt. Ma már azt sem tarthatjuk biztosnak, hogy ő maga volt az, aki használta, vagy csupán a kiadó: Karamzin tudományos műveiben nem fordul elő a ё.

Karamzin, aki talán nem is használta a ё-t, mégis őt vélték atyjának
(Forrás: Wikimedia Commons / Vaszilij Andrejevics Tropinyin)

Az új betű terjedését akadályozta, hogy ebben a korban az [e] helyén ejtett [o] megítélése akkor még nem volt egyértelmű: sokan polgárinak, vagy egyenesen póriasnak tartották: a műveltség jelének vélték, ha valaki az egyházi szlávhoz közelebb álló, [e]-ző változatot beszélte. (Az orosz nyelvjárásokban az [e] [o]-vá válása különböző sebességgel és mértékben ment végbe: vannak nyelvjárások, ahol a hangsúlytalan [e] is [o]-vá vált.) Az ábécében önálló betűként egészen a szovjet időkig nem tartották számon. Bár az 1918-as átfogó helyesírási reform során már kívánatosnak mondták ki a használatát, csak az 1942-ben lett kötelező az iskolai oktatása, s ekkortól tarthatjuk valóban az orosz ábécé elemének. A legenda szerint az intézkedés hátterében az állt, hogy Sztálin kapott egy tábornokok nevét tartalmazó névsort, melyben nem használták a ё-t. Miután durván legorombította a minisztertanács elnökét, Jakov Csadajevet, aki értesítette a Pravda főszerkesztőjét, hogy a generalisszimusz nyomtatott ё-t szeretne látni. Egy vagy két nap múlva a Pravdában is megjelentek a ё betűk...

Egyes kiadványokban a szintén [e]-t jelölő ѣ [jaty] betűre is feltették a pontokat. (A betűt azóta törölték az ábécéből.)
(Forrás: Wikimedia Commons )

Máig vitatott

A ё-val kapcsolatban még ma sincs közmegegyezés: vannak, akik teljesen feleslegesnek tartják, mások viszont barbarizmusnak tartják, ha valaki nem használja őket. Az Oroszországi Föderáció Kormányának  Orosz Nyelvi Tanácsa jelenleg a ё használatát a körülményektől függően ajánlja: mindenképpen használni kell olyan szövegekben, ahol a hangsúlyt is jelölik (ilyenek főleg olvasni tanuló gyerekek, illetve nyelvtanulók számára készülnek); más esetekben csak akkor javasolják írni, ha megtévesztő lehet (pl. a всё [vsz^jo] ’minden’ helyett szóban, hogy ne lehessen összekeverni a все [vsz^je] ’mindenki’ szóval). Írni kell továbbá a ё-t a tulajdonnevekben.

Az orosz állami televízió híradójának alábbi bejátszása is a ё körüli küzdelemről szól. Vannak, akik szenvedélyesen küzdenek a betű használatáért. Viktor Csumakov aktivista bemutatja az Első Jofikációs Világkiállítást, ahol megtekinthető mindenféle ё-val kapcsolatos relikvia a keresztöltésekkel hímzett betűtől a ё-t propagáló szórólapokon át a jofikációs bőröndig. Az aktivista ezzel a bőrönddel járja be a hivatalokat, hogy meggyőzze őket a ё használatának szükségességéről. Összeállított egy 12 000 szavas szótárt, melyben olyan szavakat sorol fel, melyekben ё írandó. Minden napját azzal kezdi, hogy átnézi az újságokat, milyen hibákat talál bennük. Uljanovszkban emlékművet állíttatott fel a betűnek. Arra is büszke, hogy az egyik moszkvai pályaudvar homlokzatán is felkerültek az е-re a pontok, sőt, annak is örülhet, hogy Novoszibirszkben szintén egy pályaudvar feliratát látták el e mellékjelekkel.

Sokan azt gondolják, hogy a ё legnagyobb ellensége a számítógép-billentyűzet. Ez azonban csak félig igaz: a ё megtalálható az orosz klaviatúrán, de nem a ю mellett, mint korábban, hanem a számok előtt, a bal felső sarokban.

A ё használata nem csupán ideológiai vagy ízlésbeli kérdés lehet, hanem jogi is. A kisfilmben bemutatnak egy asszonyt, aki azért nem tud elválni a férjétől, mert annak családnevében az egyik iratban ё, a másikban е szerepelt, és a bíróság szerint két különböző emberről van szó.

Csumakov véleménye szerint 1998 óta, amikor a sajtóban tömegesen bevezették a ё használatát, felnőtt egy „különböző korúakból álló generáció”, mely már nem tudja nevetés, rossz érzés vagy undor nélkül olvasni az olyan szövegeket, melyben nem használják a ё-t. Lassan már azt is megéljük, hogy a rikkancsok azzal kínálják portékájukat, hogy teljesen jofikáltak. A szerinte az olyan szövegek, melyekben nem használják ezt a betűt, a hazai ipar selejtes, a fogyasztóvédelemért kiáltó termékeihez hasonlatosak.

Forrás

Ё (кириллица) – a betűről szóló szócikk az orosz Wikipédiában

ПАМЯТКА ИЗДАТЕЛЯМ, РУКОВОДИТЕЛЯМ РЕДАКЦИЙ, РЕДАКТОРАМ И КОРРЕКТОРАМ, БЛОГЕРАМ !

Оrosz szövegek „jósítás”-át segítő program – szócikk a Wikipédián, linkekkel a programokra

Успехи ёфикации за 15 лет – A „jósítási” program sikerei 15 év alatt