„Enni. Még. Kérek.” A jelnyelv tanítása – ami egykor csak a siketek és nagyothallók számára volt fenntartva – még beszélni nem tudó kisbabáknak mára valóságos divattá vált az USA-beli Atlantában. „Felesleges lett a találgatás, és az életem sokkal könnyebbé vált” – magyarázza egy anyuka, aki mindössze 14 hónapos kisfiát tanította meg néhány kulcsfontosságú jel alkalmazására. „Tudja, hogyan mutassa meg, ha éhes. Ismeri a tej jelét. El tudja mutogatni, ha már eleget evett” – idézi az Atlanta Jornal-Constitution. Effajta jelek elsajátítása – vélik a szülők és a tanárok – nem csak hogy megkönnyíti az anyák dolgát, de egyben növeli a későbbi szókincset, és szorosabbra fűzi az anya-gyerek kapcsolatot is. Egy kutatás kimutatta: azok a gyerekek, akik a beszéd megtanulása előtt jelnyelvvel kommunikáltak, 2 éves korukra, amikor már valóban beszélnek, ötvennek több szót ismernek, mint társaik. Az egész történet 1982-ben kezdődött, amikor Linda Acredolo és Susan Goodwyn , mindketten gyakorló anyukák, rájöttek, hogy a 10 és 24 hónapos korú gyerekek spontán módon használják az amerikai jelnyelv némely jeleit. Ha virágot látnak, szaglást imitálnak, ha madarat, repülő mozdulatot tesznek a karjaikkal, ha kutyát látnak, lihegnek. Ez adta az ötletet a Bébi Jelnyelv Programhoz, melynek keretében egyszerű szükségleteket és figyelmeztetéseket – például éhség, szomjúság, hideg, meleg, félelem, szomorúság – tanítanak meg beszélni még nem tudó babáknak. „Amikor láttuk, hogy mekkora mozgalom bontakozott ki abból az egyszerű megfigyelésből, amit a 12 hónapos kislányomon tettem, mindketten elámultunk”- mondja Acredolo, aki ma a Kaliforniai Egyetem pszichológia tanszékének professzor emeritusa. És valóban: míg 1996-ban, amikor első könyvüket publikálták a témáról, az ötlet forradalmian újnak hatott, ma az Amazonon nem kevesebb mint 202 kiadványt találhatunk a bébi jelnyelvről. Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)