Korábban említettük, hogy ahogy van ok a magánhangzóval kezdődő szavak elején egy kiejtetlen mássalhangzót feltételezni, azt sem zárhatjuk ki, hogy egy szótagból a magánhangzó hiányzik, pontosabban ott van, csak néma. Az ilyen szótagokat már nem nevezhetjük a hagyományos értelemben szótagnak. Nézzük, miről is van szó.

Kis és nagy szótagok

A beszédhangok két fő csoportja a magánhangzók és a mássalhangzók. Hagyományos jelük V (vocalis/vowel), illetve C (consonans/consonant), latin vagy angol neveik alapján.

Amikor egy adott nyelv lehetséges szótagjait vizsgáljuk, a két szélsőséget szoktuk megkeresni. A magyarban például szótag lehet egyetlen rövid magánhangzó, azaz V: pl. fi-a-i. A legösszetettebb szótagok között van a strand (CCCVCC) vagy a szfinx (CCVCCC, ez utóbbinak három mássalhangzó van a végén: [nksz]!). Arról is volt szó, hogy nem minden szótag, ami annak látszik. Az ilyen hatalmas szótagok általában gyanúsak: nem tartozhat ennyi hang egyetlen szótaghoz.  Ráadásul ilyenek egy szó belsejében elő sem fordulhatnak, például nem állhat egy szóbelseji szótag végén [nksz], majd a rákövetkező szótag elején [str].

A magyarban szótag elején csak egy mássalhangzó állhat, ennek ellenére sok nyelvhez képest bonyolult szótagjai is vannak. A jorubában például a szótagok végén sohasem állhat mássalhangzó, minden szótag nyílt, a szótagok elején pedig legfeljebb egy mássalhangzó állhat, mint például a nyelv nevének három szótagjában: jo-ru-ba.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Megfigyelhetjük azt is, hogy a szótag végi mássalhangzók semmilyen nyelvben nem kötelezőek – nyílt szótag minden nyelvben van –, de vannak nyelvek, amikben csak nyílt szótagok vannak (mint az említett joruba).  Másfelől viszont a szótag eleji mássalhangzó minden nyelvben előfordul – nincs olyan nyelv, amiben minden szótag magánhangzóval kezdődne –, sőt vannak nyelvek, amikben kötelező minden szótagnak mássalhangzóval kezdődnie (ilyen például az arab).

Joruba nyelvészek

Jorubául legtöbben Nigéria dél-nyugati részén beszélnek, valamint a szomszédos Beninben és Togóban. Anyanyelveként majdnem 30 millió ember beszéli.

Játsszunk el a gondolattal, hogy csak jorubául beszélő nyelvészek kezdenek először a nyelv hangjainak rendeződésével foglalkozni. Már rájöttek a magánhangzók és mássalhangzók közti különbségekre, tehát megállapítják, hogy a nyelvben vannak CV és V alakú szótagok. Tegyük fel, hogy a magyarhoz hasonlóan a jorubában is kimutatható, hogy a puszta V szótagokban egy olyan C rész van, amit nem ejtünk ki, jelöljük ezt ∅V-nek. Fontos észrevennünk, hogy így egyetlen szótagtípusunk van, a CV, a mássalhangzót nem tartalmazó szótag olyan CV szótag, amelynek a C része üres.

Amikor joruba kollégáink olyan nyelvekkel találkoznak, amelyekben vannak zárt szótagok – ezeknek a végén is van egy mássalhangzó – két megoldást választhatnak. Bővíthetik a szótagtípusok számát: a CV mellett CVC alakú szótagokat is feltételezve. De a korábbi stratégiát követve azt is megtehetik, hogy a szótagzáró mássalhangzót egy üres magánhangzót tartalmazó szótagnak veszik: CVC = CV-C∅. Ha korábban a V alakú szótagot ∅V-nek vették, akkor ez utóbbi a következetes megoldás. Továbbra is egyetlen szótagtípusunk van, a CV, amelynek lehet az eleje is, a vége is üres.

Kiejtetlen magánhangzó?

De miért jó, ha azt gondoljuk, hogy egy szó végi mássalhangzó is szótag, egy olyan szótag eleje, aminek a magánhangzós felét nem ejtjük ki? Lássunk egy érvet.

Korábban említettük, hogy a magyarban két mássalhangzó előtt nagyon ritka a hosszú magánhangzó (az [á] és [é] ebből a szempontból nem számít hosszúnak): van ugyan bóvli meg dűzni, de nagyon ritka az ilyen hangsor, amit a V́CC formulával jelölhetünk, ahol a V́ a hosszú magánhangzót képviseli. Ilyen megszorítás más nyelvben is előfordul, a szakemberek zártszótagbeli rövidülésnek nevezik. A név az okra igyekszik rámutatni: hosszú magánhangzó zárt – azaz mássalhangzóra végződő – szótagban nem fordul elő. Annak viszont nincs akadálya, hogy egy szó végi mássalhangzó előtt álljon hosszú magánhangzó: híd, fűz, púp, bőg, króm, jelöljük ezt így: V́C] (a „]” a szó végét jelzi).

Adódik egy lehetséges magyarázat: a szóvégi mássalhangzó előtt azért állhat hosszú magánhangzó, mert az nem szótagvégi, vagyis a híd és a hasonlók nem zárt szótagok, a szóvégi mássalhangzó ezekben egy-egy magánhangzótlan szótag eleje. De hiszen ez éppen az, amit a feltételezett joruba kollégák gondoltak, a CVC nem egyetlen szótag, hanem kettő: CV-C∅. Tehát egy szóvégi mássalhangzó önmagában nem tesz zárttá egy szótagot.

Nyelvtípusok

A nyelvek nem csak abban tudnak különbözni, hogy milyen hangokból építkeznek, hanem – mint említettük – abban is, hogy milyen szótagtípusok fordulnak bennük elő, azaz a hangokat milyen sorrendben lehet használni, és milyenben nem. A [t] nagyon gyakori hang, alig van nyelv, amelyben ne fordulna elő. A [ty] jóval ritkább, egy reprezentatív felmérés szerint csak minden ötödik nyelvben találjuk meg. A [t] és a [ty] viszonya aszimmetrikus: ha egy nyelvben van [ty], akkor van benne [t] is, de fordítva nem áll fenn a következtetés.

Hasonló állítást tehetünk a szótagtípusokról is: ha egy nyelvben van zárt szótag – akár a szó végén is, ami, mint láttuk, nem csak zárt szótagnak elemezhető – akkor van nyílt is, de fordítva nem áll a dolog. Azaz olyan nyelv nincsen, amiben ne volnának nyílt szótagok. Az, hogy egy nyelvben vannak-e zárt szótagok, nem függ össze azzal, hogy a szavak végén állhat-e mássalhangzó. Mint láttuk, a jorubában egyik sincs, csak nyílt szótagokat találunk a szavakon belül is, a végükön is: jo-ru-ba. A magyarban lehet zárt szótag mindkét helyen: por-tás. Ha a szó végi CVC azonos lenne a szó belsejivel, akkor csak erre a két típusra számíthatnánk.

A japánban szó végén csak egy szótagalkotó orrhang fordulhat elő, amit n-nel szokás átírni: pl. Nikon.

Ezzel szemben vannak nyelvek, amelyekben csak a szó belsejében lehet egy szótag zárt, a szavak végén nem fordulhat elő mássalhangzó. Ilyen például a japán. Szó belsejében van zárt szótag: pl. Hon-da, Bu-rad-do Pit-to (az utóbbi Brad Pitt neve japánosítva; neje nevében csak az [l]-eket kell módosítani, a szótagszerkezet „japános”: An-dzse-rí-na Dzso-rí).

A Maliban és Elefántcsontparton beszélt gur nyelv, a szupjire szó belseji szótagjai csak nyíltak lehetnek, de a nyelv bizonyos változataiban a szavak végén előfordulhat mássalhangzó: a ’fa’ az elefántcsontparti változatban [csih] (a maliban [csige], ebben nem állhat a szó végén mássalhangzó).

Tehát…

A japán és az elefántcsontparti szupjire léte arra utal, hogy a szó végi mássalhangzó nem egy zárt szótag vége. Ha ugyanis az lenne, akkor azt várnánk, hogy a japán szó belseji zárt szótagok szó végén, az elefántcsontparti szupjire szó végi zárt szótagjai pedig szó belsejében is előfordulhassanak. Hogy ez nem így van, az arra utal, hogy a két fajta „zárt szótag” nem azonos. Ennek egyik kézenfekvő magyarázata, hogy az egyik, a szó végi, nem zárt szótag.

Talán tényleg a képzeletbeli joruba kollégáknak van igazuk?

Ajánlott irodalom

Jonathan Kaye, ‘Coda’ licensing. Phonology 7 (1990): 301–330.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS) Az összes hozzászólás megjelenítése Az összes hozzászólás megjelenítése