Magyar Adorjánt először a székely írás egyik modernizált ábécéjével kapcsolatban emlegettük, legutóbb pedig a magyarság és az emberiség eredetéről kidolgozott „virtuális ősmagyar organikus katedrálisát” vettük szemügyre. Ma a katedrális szentélyébe lépünk be: Magyar Adorján nézetrendszerének az ősvallásra vonatkozó tanaival foglalkozunk. Az ősi emberek – azaz a magyarok – egykori műveltségének maradványai Magyar szerint elsősorban a mondákban, regékben, népmesékben, mítoszokban őződtek meg, a szerző szerint e maradványokat összerakva juthatunk el az ősvallás megértéséhez. Erről szóló nézeteit Magyarnak a legutóbb már megismert, Az ősműveltség című kötetén kívül legteljesebben A lelkiismeret aranytükre című munkája foglalja össze, ezt egészíti ki a Hunorról és Magorról, illetve a Csodaszarvas szimbolikájáról írott könyve, A Csodaszarvas, de röviden is összegezte erre vonatkozó nézeteit.

A lelkiismeret aranytükrének borítója

Tündér Ilona és Szép Miklós

Az ősvallás titkát tehát jelentős részben a mesék segítségével tárhatjuk föl Magyar szerint: nagy szerepet kapnak nála a csallóközi hagyományok, népszokások is. Az Aranykor mítosza szerinte tulajdonképpen a csallóközi Aranykertnek, Tündér Ilona kertjének emlékét őrzi: amikor még nem ismertek más fémet, csak az aranyat, és nem is szűkölködtek benne, mert tele volt vele a Duna homokja. Tündér Ilona nevében a tündér eredetileg ’lány’-t is jelentett, párja pedig maga Magyar, azaz a Nap volt: szerelmükről szól Szép Miklós vagy Világszép Úrfi és Tündér Ilona meséje. Nászuk a tavaszi napéjegyenlőség idején volt, gyöngyvirágnyíláskor – ez a piros termésű, fehér virágú, zöld levelű növény csakúgy a magyarok szent növénye volt, mint a meggy (és szintén az m, n, gy „gyökből” van). A nászt követően vette föl Ilona – férje után – a Magyar Ilona nevet, ezt az elnevezést a csallóközi lányok énekeiből ismerjük. De szerelmi boldogságát másik névvel is jelezték, Boldog Ilonának is hívták. Ez a Boldog előnév került aztán át a Boldogasszony névbe – akit csak a kereszténység fölvétele után azonosítottak Szűz Máriával. A násztól éppen kilenc hónapra, a téli napfordulókor születik meg a gyermek – ekkor születik újjá a Nap.

Berki Viola: Boldogság felé (pannó Kiskunhalason) – a kép témája Tündér Ilona pártalálása
(Forrás: Artmagazin)

A Magyar által elképzelt ősvallás lényegében Napkultusz, illetve, ahogy ő írta, Naptisztelet: szerinte az ősmagyarok (azaz az első kultúrát létrehozó ősemberek) ősükként tisztelték a Napot, a Magyar, más nevein Mag, Magor, Megyer, Magar, Makar törzs a nemzetség első fejedelmének tekintette az éltető arany energiagömböt. A Nap, azaz a teremtő energia szerves kiegészítője, párja a Földanya, a magyar mesék Tündér Ilonája: minden, ami bennünk földi, anyagi, anyai örökségünk, s minden, ami lelki, szellemi, azaz energiajellegű, az apai örökségünk.

A Magyar által elképzelt ősvallás tehát dualisztikus, de nem a fény és a sötét – vagy a jó és a gonosz – ellentétére, hanem az energia (erőny) és a matéria, az anyag együttműködésére, egymást föltételező egységére épül. Azaz nem a manicheizmushoz hasonló, vagy a zsidó–keresztény hagyományban megszokott, ellentétekre építő kettősség ez, hanem egymást kiegészítő, tehát a keleti vallásokra és filozófiákra, illetve a nomád népek vallására, a tengrizmusra jellemző kettősséget fedezhetjük föl benne.

Magor és Hunor, a Nap arcai

Magyar ősvallásképzetében a csodaszarvas mondája is a naptisztelet vallását őrizte meg. A Csodaszarvas szimbólum: a csillagos ég, a Mindenség jelképe, homlokán az Esthajnalcsillaggal, szügyén a Holddal, agancsai között a Nappal, oldalán pedig csillagok ezrével. Magyar szerint eredetileg a mondában nem két, hanem csak egy vadász űzte a szarvast, a Napisten, aki a vadászat révén jutott el a vízhez, s a szarvas segítségével úszott át a Boldogság Szigetére, azaz a Csallóközbe, ahol rátalált párjára, Tündér Ilonára. Vagyis az ifjú Napistent saját apja, az Ég vezette párjához, a Végtelenség Tengerében úszó Földhöz, akinek megszemélyesítője Tündér Ilona.

A monda későbbi változatában vált ketté Magor és Hunor személye – hozzáteszi, hogy talán Hunor egykor a Hold megszemélyesítője is lehetett. Az ikerpár azonban Magyar szerint nem valóságos ember volt, csak jelkép, alakjuk a Nap kétféle megszemélyesítése. Magor az erőny, vagyis az energia, az alkotó erő jelképe, Hunor viszont a romboló erőé, ezért Magor jelképe a gömb, a mag, az alkotás, a teremtés szimbóluma, Hunoré pedig a fegyver pusztítását, a behatolást szimbolizáló ék. Magor utódai, a magyarok békés földművelők voltak, Hunor utódai viszont, a hunok és a kunok, harcias katonanépek. Más mitológiák ikerpárjai – Kasztor és Pollux, Romulus és Remus, Héraklész és Iphiklész – az ősvallás Magor és Hunor szimbólumának utódai, elrontott változatai.

A Csodaszarvas borítója

A Nap jelképe a kerek aranytükör is, ez saját lelkiismeretünk. Az ősvallás alapja éppen ez, az önkéntes jóság, a tiszta lelkiismeret, az önmagunkkal való szembenézés szükségessége volt. A gonoszság, rossz és baj akkor köszöntött a világra, amikor a belső lélekparancsokat a külső törvények váltották föl, az erkölcsöt, tartást a dogmák és megcsontosodott hagyományok helyettesítették.

Ki volt Magyar Adorján?

A fenti rövid összegzés és a korábbi összefoglalók délibábkergető álmodozónak mutathatják Magyar Adorjánt – már saját korában is sokan gúnyolták –, életrajzát megismerve azonban egyrészt sok minden magyarázatot nyer, másrészt nézetrendszere annyira kidolgozott, alapos, belső világa annyira teljes, hogy élvezettel olvashatjuk munkáit. Ha nem tudományosnak tekintette volna saját munkásságát – a tudományosság szűrőjén már a maga korában sem ment volna át egyetlen romantikus ihletettségű gondolata sem –, hanem szépirodalomnak, ő lehetett volna a magyar fantasy megteremtője – kortársa volt egyébként Tolkiennek, A Gyűrűk Ura szerzőjének.

Magyar Adorján Budán született 1887-ben, apja huszártiszt volt. 3–4 éves korában költöztek Segesvárra, később Marosvásárhelyen élt a család, de a fiút Budára adták iskolába, legalábbis az első évre. A másodikat már Segesváron járta, közben egy szász tanítónál lakott, hogy németül tanuljon, aztán horvát iskola következett, majd Fiumében olasz, a negyediket pedig szerbül végezte – olyan könnyen tanulta a nyelveket, hogy ezt viccesen különleges tulajdonságnak, „táltosi adottságnak” magyarázták. Az alapképzés után Rómába, majd Firenzébe küldték művészeti iskolába, ezeket elvégezve csatlakozott Zelenikán, az Adriánál letelepedett családjához, ahol apja közben tengerparti szállodát nyitott. A fiatalember sokat volt a vízen, ott is, de a szárazföldön is szívesen vezetett kirándulókat, így keresett pénzéből aztán Budapestre utazott nagybátyjához, Madarász Viktorhoz. Később a kötelezőnél korábban jelentkezett katonának, mert így megválaszthatta állomáshelyét, és ő Erdélybe akart menni, tanulmányozni az ottani népművészetet.

Önéletrajzából kiderül, hogy egy-egy ember, élmény igen nagy hatással volt gondolkodására. Madarász lánya teozófus volt, a buddhista tanok elemeit – például hogy a jó és rossz tettek hatással vannak sorsunkra, hogy a lélek nem pusztul el – valószínűleg tőle ismerte meg Magyar. A magyarság európai őshonosságának hitét egy Fáy Elek nevű hotelvendégtől vette, aki ugyan a sumer-magyar azonosság híve volt, de Magyar az ő hatására lett az ázsiai származás tanának ellensége. A magyar ősnyelvre és ősvallásra vonatkozó nézetei egy másik hotelvendég, Désy Ferenc történetei hatására alakultak ki. Egy magyar népművészetről szóló könyvet lapozgatva jutott arra a gondolatra, hogy önálló formakincse csak a magyarságnak van, az európai népek művészeti stílusai, a gótikus, reneszánsz, barokk stílus nemzetköziek, nem egy-egy nép sajátjai.

Ugyanakkor művészi tanulmányai, a szecesszióhoz való vonzódása, a népművészet idealizálása, romantikus hőstisztelete, teljességre törekvése világosan látszik egész munkásságán, nemcsak képzőművészeti alkotásain, hanem nagyívű „őselméletében” is. Magánéletében is komolyan vette, életvezető elvvé alakította nézeteit. Ifjú korában fehér táltosruhát varratott húgával, s az adriai birtok egy sűrű erdei részén lévő kis tisztáson oltárkövet állított, áldozatott mutatott be a Napnak, és megfogadta, hogy egész életét a magyarság története kutatásának szenteli. Később gyerekeivel sem a keresztény, hanem a „magyar karácsonyt” ülte meg, december 21-én, a téli napforduló napján. Ekkor az ajándékot Jézuska helyett a csillagdíszes ruhájú, az agancsában a Napot jelképező lampiont hordozó Csodaszarvas hozta, és lelkiismereti vizsgálódásként a szintén a Napot szimbolizáló aranytükörbe néztek.

Magor és Hunor, és leendő feleségeik, a két tündér, Tündér Ilona és Temise
(Forrás: tomoryzsuzsa.weebly.com)

Magyar következetes volt elveiben. Egy időre kapcsolatba került Bencsi Zoltánnal, aki a Turáni Egyistenhívők mozgalmának motorja volt. A viszony azonban később kihűlt, mert a turániak – turániakhoz híven – a fehérlóáldozatot is vallásuk részének tartották. Ilyenekre persze ténylegesen nem került sor, mert költséges szórakozás lett volna, ezért az áldozati fehér lovat fehér nyúllal helyettesítették. Magyar azonban ezt sem helyeselte, az ő ősvallása nem tűrte az erőszak semmilyen formáját, ezért aztán fia híradása szerint nem bánta különösebben, mikor a nyúláldozatoknak egy fényképész véget vetett azzal, hogy kissé manipulált egy képet. Nevezetesen arról volt szó, hogy az egykori steppei népekről szóló leírásokból kiindulva a csecsemők arca fölött imitált vágást végeztek, a fényképész azonban szilvalekvárt kent egy gyerek arcára, ez kiderült, így az ősmagyar avatás története végül nevetségbe fulladt, amikor a lekváros trükk kiderült.

Amikor Magyar Adorján életművét megvizsgáljuk, ne felejtsük el, amire a család történetét feldolgozó könyvben fia is fölhívja a figyelmet: élete korszakokon ívelt át, akkor született, mikor Pest utcáin még lóvasút járt, és megérte, hogy az ember a Holdra lépett. Munkája nemcsak Tolkien részletesen kidolgozott alternatív világát idézi, hanem a másik kortárs, Verne fantáziáját mutatja – mint László Gyula írta róla –, Vörösmarty mitologikus tündérvilágát magába építve.

Irodalom

Magyar Zoltán: Volt egyszer egy pesti polgárcsalád