Akinek van némi tapasztalata a politikusok beszédeivel, különösen az ünnepiekkel, az tudja, hogy ezeknek az emelkedettség a fő céljuk, a tartalmuk ritkán számít. Inkább azt szoktuk figyelni, hogy miről nem beszélnek.

István nevű olvasónk mégis úgy elmélyedt Áder János újévi beszédében, hogy még a megfogalmazások részletein is eltűnődött. A nekünk írt levelében így töprengett:

Azt szeretném kérdezni, hogy a köztársasági elnök 2013/2014 újévi beszédében hallottak kapcsán felmerült bennem az, hogy a szöveg egy részében hallottak/látottak nem e képzavarra utalnak. Idézet:

„A hazaszeretet egyszerre jelenti egymás tiszteletét és önmagunk elfogadását. Mindannak megbecsülését, amit eleink ránk hagytak, amit közösen őriztünk meg, és amit az utánunk jövőknek szeretnénk továbbadni. Azt a pillanatot, amikor egymásra ismerünk önmagunkban, és önmagunkra ismerünk egymásban.”

Szerintem egyszerre egymásra ismerni önmagunkban, és önmagunkra ismerni egymásban... ezen modatrész értelme (számomra) háááát finoman szólva is kétséges. Várom szíves véleményét.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Ha már István rákényszerít, hogy belegondoljak ennek a részletnek az értelmébe, én inkább a mondat elejét találom furcsának. Eszerint „azt a pillanatot [jelenti a hazaszeretet], amikor ...” – de hogyan jelenthet a hazaszeretet, ez az érzelem, beállítódás egy pillanatot? Én alig tudok „pillanatnyi hazaszeretetet” elképzelni, számomra a hazaszeretet kifejezetten tartós, szinte egy egész életre kiterjedő érzés, még ha nem jut is minden percben eszünkbe.

Ami István kérdését illeti: szerintem az utolsó idézett mondatot az elsőre tekintettel érdemes értelmezni. Áder szerint a hazaszeretet olyan érzés, ami „egymás tiszteletét és önmagunk elfogadását” jelenti. Amit önmagunk elfogadásáról mond, az rendben van, hiszen ebben a szövegkörnyezetben azt jelentheti, hogy önmagunk hovatartozását, magyar voltát fogadjuk el. De a mellérendelés első felét nem értem, hiszen az emberiesség azt követeli, hogy mindenkit tiszteljünk, ne csak honfitársainkat, márpedig a szövegkörnyezet azt sugallja, hogy itt egymáson a többi magyart kell érteni. Ha a hazaszeretet azt jelentené, hogy a honfitársainkat (válogatás nélkül) tiszteljük, másokat pedig ne, vagy kevésbé, akkor abból humánusan gondolkodó ember nem kérne.

Áder János köztársasági elnök
(Forrás: Wikimedia Commons / keh.hu / CC BY 2.0)

Nos, ennek az első mondatnak a „fényében” az utolsó mondat azt jelenti, hogy amikor önmagunkat tekintjük, felismerjük, hogy bizonyos tekintetben (a magyarságunkban) azonosak vagyunk a többiekkel („egymásra ismerünk önmagunkban”), ha pedig a többieket tekintjük, akkor felismerjük, hogy ők bizonyos tekintetben (a magyarságukban) azonosak velünk („önmagunkra ismerünk egymásban”). Egyszóval: én Istvánnal szemben nem érzem képzavarosnak ezt a megfogalmazást, bár én az egymás helyett bizonyosan a többi magyar vagy a többiek kifejezést használtam volna. Magában a gondolatban semmi furcsát nem látok, kivéve a mélységes mély ürességet, hiszen nem mond mást ez a mondat, mint hogy a hazaszeretet közösséget jelent, mert minden más magyar ugyanúgy magyar, mint mi, és mi is ugyanúgy magyarok vagyunk, mint a többiek. Ennél azért én többet értek hazaszereteten.