nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Tapírrel a hotelban, bocivel a háremban?
Határok helyett lépcsők

Tudjuk jól, hogy a dolgok nem feketék és fehérek. Első körben mégis érdemes úgy közelíteni a világhoz, mintha így lenne. Az egyszerűsítésnek ára van, egyre több dolgot nem fogunk tudni belepasszírozni a kategóriáinkba. Két példán mutatjuk ezt meg: a főnév és ige, valamint az illeszkedő és nem illeszkedő (semleges) magánhangzók közötti átmeneten.

Szigetvári Péter | 2012. május 22.
|  

Az ember szereti jól elkülönülő kategóriákban látni a világot. Egy dolog, egy jelenség legyen vagy fekete, vagy fehér, vagy jó, vagy rossz. Tudjuk ugyan, hogy ezzel durván leegyszerűsítjük a valóságot, mégis sok esetben hasznos a szigorú kategorizálás.

Az egyik fekete, a másik fehér
Az egyik fekete, a másik fehér
(Forrás: Wikimedia Commons / MatthiasKabel / GNU-FDL 1.2)

Kategóriák

Többnyire a nyelvészek is szigorú kategóriákban gondolkoznak: egy szó vagy főnév, vagy ige, egy hang vagy zöngés, vagy zöngétlen. Igaz, a szófajok esetében vannak további kategóriák, de azt gondolhatnánk, hogy ha egy szóról tudjuk, hogy a főnév és az ige közül valamelyik, akkor mindig el tudjuk dönteni, melyik, nincsen átmenet.

Az angol mistrust wounds két mondat azonos alakban. Ha a mistrust ige, a wounds főnév, akkor annyit jelent: ’ne bízz a sebekben’, ha fordítva, akkor ’a bizalmatlanság megsebez’.

Ez többnyire így is van, de nem mindig. Nem arra gondolunk, hogy bizonyos szavak előfordulhatnak igeként is, meg főnévként is. Pontosabban egy ige és egy főnév azonos alakban jelenhet meg. A legtöbb esetben a mondatban elfoglalt helyzet elárulja, melyikkel van dolgunk, de nem mindig. Pl. a vár mellett vár mondatban az első várról tudjuk, hogy főnév, a másodikat viszont így is, úgy is érthetjük. Azonban a szövegkörnyezet, amelyben a mondat elhangzik, ekkor is eligazít.

Átmenetek

Ennél különösebb az az eset, amikor ugyanaz a szó képvisel átmenetet a főnévség és az igeség között. Nézzük például a következő angol mondatokat.

  1. They love that he is singing this song.
  2. They love him singing this song.
  3. They love his singing this song.
  4. They love his singing of this song.
Imádják, hogy énekli?
Imádják, hogy énekli?
(Forrás: Wikimedia Commons / Kerosene Photography / CC BY 2.0)
Az angolban a „tárgyesetnek” is nevezett alak a jelöletlen: pl. who did it? me/him (nem I/he) ’ki volt az? én/ő’. Igaz csak a névmásoknál – és azok közül sem mindnél – különül el ez formailag az alanyesettől.

A négy mondat jelentése ugyanaz: ’imádják, hogy énekli ezt a dalt’. Az 1. mondatban a singing az igék jellemzőit mutatja: az alanya alanyesetű (he) és főnévi csoport a tárgya (this song). A 2. mondatban a tárgy változatlan, az alany azonban a jelöletlennek tartott alakban jelenik meg (him). Ennek az az oka, hogy az igének itt már nincs ideje, valamint személy és szám szerint sem egyezik az alannyal, szakszóval nem finit. Azaz kevésbé igeszerű. A 3. mondatban még egy lépéssel távolabb kerül a singing az igeségtől, és ezzel közelebb a főnévséghez: az „alany” itt már a birtokos esetű his alakban jelenik meg. Ilyen, birtokos esetű névmás jellemzően főnév előtt fordul elő. A 4. mondat singingje végképp főnévi: a „tárgy” elé is elöljárószó (of) kerül. (Vö. a klasszikus példával: destroy the city ’elpusztítani a várost’, de destruction of the city ’a város elpusztítása’.)

A vizsgált mondatnak nem minden változata fordul elő, nem használják például a *They love that he is singing of this song, *They love that him is singing this song, *They love him singing of this song mondatokat. Mindez nem véletlenszerű: minél igeibb a singing, annál inkább puszta főnévi csoport a tárgya és annál inkább alany (vagy a jelöletlen) esetben áll az alanya. Vannak azonban átmeneti esetek, ahol nem tudjuk kategorikusan kijelenteni sem azt, hogy a singing ige, sem azt, hogy főnév volna.

A semlegesség fokozatai

Ugyanilyen finom átmenetet találunk az ún. semleges magánhangzók esetében is. Ezekről Kálmán László írt korábban, itt viselkedésükből a fokozatosságot emeljük ki. A magyarban az elölképzett (hagyományosan magasnak nevezett) magánhangzók mutatnak semleges viselkedést. Míg az [i í]-ről minden fenntartás nélkül kijelenthetjük, hogy semlegesek, az [ö ő ü ű]-ről pedig azt, hogy nem azok, az [e] és az [é] átmenetet képeznek a két kategória között.

Három tulajdonságot vizsgálunk: (1) lehet-e átlátszó?, (2) előfordul-e változatlan alakú – azaz nem illeszkedő – toldalékban?, (3) lehet-e antiharmonikus?

Az [i] és az [í] mindig átlátszó: ha a tő utolsó magánhangzója ezek egyike, az előző pedig egy hátulképzett (hagyományosan mély) magánhangzó, akkor az illeszkedő toldalékok hátulképzett változata jelenik mindig meg: tapírról, bocira. Ha ugyanebben a helyzetben [é]-t tartalmaz egy tő, akkor az vagy átlátszó, vagy bizonytalan: bizonyos beszélőknél bizonyos helyzetekben átlátszó, más beszélőknél, más helyzetekben átlátszatlan. Előfordul tányérok és tányérak is, *tányérek viszont nem, tehát itt az [é] átlátszó. Ezzel szemben a szaténból mellett létezik a szaténből alak is (a Google szerint 2:1 arányban), vagyis ingadozik az [é] viselkedése.

Tapírboci
Tapírboci
(Forrás: Wikimedia Commons / Gunnar Hendrich / CC BY-SA 3.0)

Az [e] esetében vannak bizonytalan tövek és vannak csak átlátszatlanul viselkedő tövek: a hotelben mellett létezik hotelban alak is (13:1 arányban), a háremben viszont majdnem kizárólagos, 1000-szer gyakoribb, mint a háremban. Természetesen az utolsó szótagjukban [ö ő ü ű]-t tartalmazó tövek nem ingadoznak, ezek a magánhangzók kizárólag átlátszatlanként viselkednek. (A 70.000 sofőrtől mellett összesen 7 sofőrtól-t talál a Google, de ez is többször ugyanabban a szövegben ismétlődik, és joggal feltételezhetjük, hogy csak elírás.)

Egy másik tulajdonság, amit itt vizsgálunk, az ún. antiharmonikus tövekben való részvétel. Ezekben a többnyire egyetlen elölképzett, kerekítetlen tőmagánhangzót váratlan módon a toldaléknak a hátulképzett magánhangzós változata követi (pl. sírnak, héjról). Az ilyen tövek zöme [i]-t vagy [í]-t tartalmaz, kettő közülük (a héj mellett a cél) [é]-t, és van egy két szótagú, rövidült alakjában két [e]-t tartalmazó antiharmonikus tő is, a derek-. Természetesen az [ö ő ü ű]-t tartalmazó tövek soha nem ilyenek.

A felszólító [ja~je] (pl. lopja~lepje) váltakozással szemben, a kijelentő [ja~i] (pl. lopja~lepi) nem hangtani jellegű, hanem szuppletív alakok. Felvethető, hogy nem váltakozó toldalék az -őr (-őz) az ilyenekben: masszőr, hazardőr. Itt eltekintünk ezektől a rendszertelenül előforduló elemektől.

Végül nézzük az egyes magánhangzók váltakozásra való hajlandóságát. Toldalékokban az [i] és az [í] egyáltalán nem váltakozik hátulképzett magánhangzóval. Az [é] viszont előfordul váltakozó toldalékban is (pl. háznál~kéznél, házzá~kézzé), de egyalakúakban is (pl. házé, Ráczék). Ezzel szemben [e] csak váltakozó toldalékban lehet (pl. házban~kézben).

Összefoglalva:


i, í é e ö…
átlátszó   ✓   ✓/~ ~/✗   ✗  
antiharmonikus 2 (1)
változatlan ~

(A „~” jel azt jelenti, hogy ingadozik a tő, illetve van olyan toldalék, amelyre jellemző, és van, amelyre nem az adott tulajdonság.)

Lépcsőzetesség

A táblázatban látszik a lépcsőzetesség. „Ha… akkor…” állításokat — szakszóval implikációkat – tehetünk, de csak egy irányba: pl. ha egy magánhangzó antiharmonikus, akkor átlátszó. Fordítva nem áll a dolog: egy átlátszó magánhangzó nem feltétlenül antiharmonikus. A lépcsőzetesség – ahogy már az említett Kálmán-cikkből is megtudtuk – az elölképzett, kerekítetlen magánhangzó zártsága szerint is fennáll. Ha egy elölképzett, kerekítetlen magánhangzó antiharmonikus, akkor a nála zártabb is az. Visszafelé viszont nem feltétlenül igaz egy ilyen állítás.

 A nyelvben ennyi lépcsőt nem tapasztalunk
A nyelvben ennyi lépcsőt nem tapasztalunk
(Forrás: Wikimedia Commons / Eustaquio Santimano / CC BY 2.0)

Legutóbb azzal a rossz hírrel köszöntünk el, hogy a -ság toldalék paradox módon viselkedik. A magánhangzója illeszkedik, ami a tővel való szorosabb viszonyát jelzi. Ugyanakkor nem nyújtja a tővégi [a]-t és [e]-t, ami egy lazább viszony jellemzője. Fel kell adnunk azt az elképzelést, hogy egy toldalék vagy szoros, vagy laza viszonyban van az előtte levő tővel. Ez nem meglepő, hiszen azt az elképzelést is fel kellett adnunk, hogy egy magánhangzó vagy semleges, vagy nem, továbbá hogy egy szó vagy ige, vagy főnév.

Fontos azonban, hogy ebben az esetben is tudunk implikációkat megfogalmazni. Ha nyúlik a tővégi [a], akkor van magánhangzó-illeszkedés, de ez fordítva – amint a -ság példája mutatja – nem áll: az illeszkedés nem feltétlenül jár nyúlással.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
6 tkis 2012. május 22. 15:57

Kis Tamás, A veláris i a magyarban, Magyar Nyelvjárások, XLIII, 5–26 (2005): mnytud.arts.klte.hu/tkis/cikkek/velari.pdf

A hivatkozott tanulmányban nem különösebben fejtődik ki, de lényeges a hangrendi illeszkedés szempontjából, hogy az illeszkedés morfológiai (morfofonológiai) jelenség, és nem az egyes magánhangzók milyensége működteti közvetlenül, hanem a szavak hangrendje. A hangrend végsősoron összefügg a szóban található magánhangzókkal, de nem közvetlenül (csak a típusok alakulásában, az egyes szavaknak az egyes típusokhoz sorolódásában). A szónak van (vagy éppen nincs) hangrendje, és ez alapján alakulnak a toldalékolási minták. (Ez, hogy a szónak "van vagy nincs hangrendje" azt jelenti, hogy az illeszkedés vagy a szó hangrendje alapján történik (hangrendi illeszkedés: farmerban, fotelban), vagy a szóvég, az utolsó szótag alapján (szóvégi illeszkedés: farmerben, fotelben). Mivel a kétféle illeszkedés többnyire ugyanazt az alakot eredményezi, nem szokás tudomásul venni, hogy kétféle illeszkedés van a magyarban, jóllehet Szépe már 1958-ban részletesen kimutatta, hogy hogyan tolódik el a mai magyarban a hangrendi illeszkedés a szóvégi irányába. (Még a nyelvtörténeti okai is egyértelműek, a labiális/illabiális oppozíció középmagyar kori feltűnése okozza.)

Összességében, mint minden, az illeszkedés is prototípusokon alapul, ez magyarázza a módosulásait, az új szavak belekerülését egyik vagy másik típusba, az átmeneteket stb. stb.

5 szigetva 2012. május 22. 14:53

@Roland2: Az _ín_ meg a _nyíl_ finnugor pl. De eszerint meg az egész kérdés tárgytalan: „A magyar hangtörténetírás egyik nagy mítosza (vagy inkább széles körben elterjedt tévhite) annak feltevése, hogy az ősmagyar (de akár még az ómagyar) korban beszélt magyar nyelv hangrendszere tartalmazta a veláris i hangot. Írásomban amellett szeretnék érvelni, hogy ez nem több hiedelemnél, és azok a jelenségek, amelyek alapján a veláris i magyar nyelvbeli meglétét feltételezik, e hang feltevése nélkül is megmagyarázhatók.” Kis Tamás, A veláris i a magyarban, Magyar Nyelvjárások, XLIII, 5–26 (2005).

4 Roland2 2012. május 22. 14:20

@szigetva: Azt a bizonyos hátul képzett i-szerű hangot nem török jövevényszavakban ( vagy esetleg török hatásra jelent meg ) valószínűsítik ? Csak abból kiindulva,hogy a török nyelvekben van ilyen hang.

3 scasc 2012. május 22. 14:06

"(A 70.000 sofőrtől mellett összesen 7 sofőrtól-t talál a Google, de ez is többször ugyanabban a szövegben ismétlődik, és joggal feltételezhetjük, hogy csak elírás.)"

Vagy nem is elírás, hanem OCR-hiba...

2 szigetva 2012. május 22. 13:06

@Földönkívüli: Van ilyen elmélet, de tudomásom szerint vitatható. Az biztos, hogy nem minden antiharmonikus tőben volt korábban hátulképzett mgh, pl. a _nyír_ ma antiharmonikus, korábban nem volt az (úgy tudom, a Nyírség nem a nyír(fa) főnévvel, hanem a nyír igével van kapcsolatban, ami antiharmonikus). A _cél_-ban egészen biztosan nem volt ilyen mgh, hiszen német jövevényszó.

1 Sultanus Constantinus 2012. május 22. 12:55

"Egy másik tulajdonság, amit itt vizsgálunk, az ún. antiharmonikus tövekben való részvétel. Ezekben a többnyire egyetlen elölképzett, kerekítetlen tőmagánhangzót váratlan módon a toldaléknak a hátulképzett magánhangzós változata követi (pl. sírnak, héjról)."

Nekem erről olyasmi rémlik, legalábbis azt tanították annak idején, hogy ennek az az oka, hogy eredetileg a magyar nyelv valamely történeti korszakában az ilyen szavakban valamilyen i-szerű, de hátul képzett magánhangzó volt (mint az orosz jerü). Ez igaz?

Információ
X