nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Nincs haverem!
Hányféle vegyes hangrend van?

Bár már tombol a kánikula és a nyári szünet, olvasóink nem tudnak elszakadni az iskolától, és nyelvtanórát követelnek tőlünk. Házi szakértőnk rendet tesz a vegyes hangrendű tövek között.

Kálmán László | 2012. június 20.
|  

A magát Szemlélődőnek nevező olvasónk az úgynevezett vegyes hangrendű magyar szótövek toldalékolásáról érdeklődik. A fogalmak tisztázásának érdekében a kérdésre csak egy kicsit később térek rá, először néhány szót szólok a magyar magánhangzókról és a toldalékolásról.

A magyar nyelvnek közismert jellegzetessége, hogy a magánhangzóknak két sorozatuk van, az elölképzett („magas”) és a hátulképzett („mély”) magánhangzóké. Elölképzettek az e, é, i, í, ö, ő, ü és ű, hátulképzettek az a, á, o, ó, u és ú. (Ezt a magyar szakirodalomban úgy is nevezik, hogy a magyar magánhangzók hangrendje kétféle lehet: magas vagy mély.) A magyar szótöveknek és a toldalékolt alakoknak a sokaságára egyaránt jellemző, hogy vagy csupa elölképzett, vagy csupa hátulképzett magánhangzót tartalmaznak. Ezt hívják magánhangzó-illeszkedésnek (magánhangzó-harmóniának). A toldalékos alakokban a magánhangzó-illeszkedés azzal jár, hogy az eltérő hangrendű szótöveknek a toldalékos alakjai eltérő hangrendű magánhangzókra végződnek. Például a magas hangrendű tök szó toldalékolt alakjainak végén elölképzett magánhangzókat találunk (pl. tököt, tökkel, tökhöz), míg a mély hangrendű tok szó toldalékolt alakjainak a végződései hasonlóak, de hátulképzett magánhangzókat tartalmaznak (pl. tokot, tokkal, tokhoz).

Mivel a toldalékolt alakok végződésében ilyen értelemben váltakozást figyelhetünk meg a magas és a mély hangrendű magánhangzók között, ezeknek az alapján párba állíthatjuk a váltakozó magánhangzókat. Csakhogy a magyar magánhangzórendszer többféle szempontból is aszimmetrikus, ezért a párosításban is vannak furcsaságok:



Mély Magas Példa
Alsó
nyelvállású
Rövid a e -ban ∼ -ben
Hosszú á é -nál ∼ -nél
Középső
nyelvállású
Rövid o ö/e -hoz ∼ -hez ∼ -höz
Hosszú ó ő -ból ∼ -ből
Felső
nyelvállású
Rövid u ü -unk ∼ -ünk
Hosszú ú ű -jú ∼ -jű

A következő furcsaságokat figyelhetjük itt meg:

  1. Az e egyszerre a rövid alsó nyelvállású és a rövid középső nyelvállású párban is szerepel. (Azokban a nyelvjárásokban, amelyekben különbség van az alsó nyelvállású e és a középső nyelvállású ë között, ez a furcsaság természetesen nem áll elő.)
  2. A hosszú alsó nyelvállású á párja nem alsó nyelvállású, hanem középső (é).
  3. A rövid középső nyelvállású o-nak két magas hangrendű párja van (e és ö). Ezek ajakkerekítésben különböznek egymástól: az e kerekítetlen, az ö pedig kerekített. Ebben az egyetlen esetben az illeszkedés a kerekítettségre is kiterjed, például fűhöz (mert a tő utolsó magánhangzója, az ű kerekített), de gyephez (mert a tő utolsó magánhangzója, az e nem kerekített).
    Az a szép zöld gyep...
    Az a szép zöld gyep...
    (Forrás: Wikimedia Commons / Ed Yourdon)
  4. Hangtanilag az összes hátulképzett magánhangzó kerekített az á kivételével, míg az elölképzettek közül csak az ö, ő, ü és ű kerekítettek.
  5. Ezért hangtanilag a nem kerekített magas hangrendű magánhangzóknak, vagyis az e-nek, é-nek, i-nek és í-nek nincs mély hangrendű párjuk. Bár az e a-val, az é pedig á-val váltakozik (-ban ∼ -ben, illetve -nál ∼ -nél), ezeknek a pároknak a tagjai között hangtanilag nemcsak a hangrendben van eltérés.

Mindezt azért bocsátottam előre, mert Szemlélődő kérdésében a „páratlan”, kerekítetlen magas hangrendű magánhangzók játsszák a főszerepet. Íme, a kérdés első része:

Az iskolában ma is azt oktatják, hogy a vegyes hangrendű szavaink helyes toldalékolása bizonytalan és bonyolult, illetve mély hangrendű toldalékot javasolnak különösebb indoklás nélkül (amolyan „ez a szabály” alapon). Miért éppen mélyet kéne használni? Ha a magánhangzó-harmóniát vesszük alapul, akkor magas szótaghoz magas, mélyhez mély toldalék járulna, nem? Mi ez a magánhangzó harmónia pontosan?

Az az érzésem, az iskolában is jól összekutyulják a dolgokat. Valójában kétféle dologról van szó.

  1. Vannak olyan vegyes hangrendű szótövek, amelyeknek a toldalékolása teljesen egyöntetű, sem ingadozás, sem más változatosság nincs benne. Például sofőr ∼ sofőrrel vagy küklopsz ∼ küklopsszal. Ezeknek szépen az utolsó magánhangzójuk határozza meg a toldalékolt alakok végződésének magánhangzóit, és teljesen érdektelen, hogy egyébként (idegen eredetük miatt) maguk a tövek nem harmonikusak, nemcsak egyféle hangrendű magánhangzót tartalmaznak.
    Kép küklopsszal
    Kép küklopsszal
    (Forrás: Wikimedia Commons / Arnold Böcklin)
  2. Egészen más jelenség az, hogy a fent „páratlannak” nevezett magánhangzó, az e, é, i, í előfordulhatnak olyan szavakban, amelyek alapvetően mély hangrendűek, éppen azért, mert nincsen mély párjuk. De amikor éppen ilyen magánhangzó a tő utolsó magánhangzója, akkor nagy változatosságot, sőt, ingadozást is tapasztalunk:
    Utolsó tőbeli
    magánhangzó
    Mély toldalék
    Magas toldalék
    Ingadozó toldalék
    e haver-om
    (nincs sok ilyen)
    október-ben
    (nagyon kevés ilyen van)
    fotel-ben/fotel-ban
    (az esetek
    többsége ilyen)
    é karéj-jal
    (nincs sok ilyen)
    (ilyen
    talán
    nincs is)
    klarinét-en/klarinét-on
    (nagyon sok ilyen
    eset van)
    i, í radír-ok
    (szinte minden eset ilyen,
    ha csak egy i, í van a tő végén)
    (ilyen
    valószínűleg
    nincs)
    alibi-vel/alibi-val
    (a maradék
    esetek ilyenek)

Mit válaszolhatunk ennek alapján Szemlélődőnek? Ha az iskolában hallott „szabályt”, hogy inkább a mély végződést válasszuk, ezekre a szavakra alkalmazzuk, akkor ritkán fogunk nemlétező alakot mondani vagy írni (az október elég kivételes, kevés ilyen szótő van), de az igazságnak inkább az felel meg, hogy igen sok az ingadozás azoknak a töveknek a toldalékolásánál, amelyeknek „páratlan” az utolsó magánhangzójuk.

A fenti példákból az is látszik, hogy az e esetében több az ingadozás, mint az é, i, í esetében. Minél magasabb nyelvállású a tő utolsó „páratlan” magánhangzója, annál kevésbé tűri vagy kívánja meg az elölképzett végződéseket. Az is látszik továbbá, hogy ha egynél több ilyen „páratlan” magánhangzó követi egymást a tő végén, akkor hajlamosabbak vagyunk a magas végződéseket használni. A radír, tapír, csalit stb. tövek, amelyekben csak egy i, í követi a mély hangrendű magánhangzót, mindig mély végződést kapunk. Viszont az alibi, kompatibilis, plauzibilis töveket, amelyekben kettő vagy három i követi egymást, sokkal hajlamosabbak vagyunk magas hangrendűen toldalékolni.

Megemlítem még azt is, hogy mindez igaz a toldalékolt szavakra is, ha a toldalék magánhangzója „páratlan”: Vácon (a Vác mély hangrendű tő) és váciak (az -i toldalék, mivel magánhangzója „páratlan”, nem teszi magas hangrendűvé a tövet). Ingadozás is sokszor tapasztalható: Horváthnéval vagy Horváthnével (mert a -né „páratlan” magánhangzót tartalmazó toldalék).

Következzen most Szemlélődő kérdésének második része. Erre már rövidebb válaszokat tudok adni.

Kutakodtam és most olvasom, hogy eredetileg létezett mély i, í, e, é hangunk, amelyre a vegyes hangrendűnek tartott szavak visszavezethetőek. Ez magyarázná a férfi ∼ férfiak, derék ∼ derekam szavak toldalékolását. Például a Rétság helynév is őrzi a mély é-t.

Nos, a rövid válaszok következnek. Semmi bizonyíték nincs arra, hogy léteztek hátulképzett (mély) párjai a ma „páratlan” magyar magánhangzóknak. A csupa ilyen magánhangzót tartalmazó tövek némelyike magas, némelyike mély hangrendűként viselkedik (például a szív főnév magas hangrendű, a szív ige pedig mély), de hogy ez hogyan alakult ki, az nem tisztázott, és valószínűleg tövenként nem is egységes.

A határon és az Ipolyon átvelő vasúti híd Ipolyságnál
A határon és az Ipolyon átvelő vasúti híd Ipolyságnál
(Forrás: Wikimedia Commons / Szeder László / GNU-FDL 1.2)

A Rétság helynév viszont nem azért hangzik így, mert korábban lett volna egy mély hangrendű rét szótő, hanem azért, mert összetett szó, utótagja egy régi ság, sák, sáh alakú tő, ami 'dombot' jelenthetett. Ugyanez az utótagja például az Ipolyság helynévnek is (szlovákul Šahy).

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS) Az összes hozzászólás megjelenítése
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
35 bm 2014. augusztus 23. 15:07

Most csak kutyafuttában, mert a cikket (is, meg a kirzsa-gyökagymenés-flémben gazdag kommenteket is) csak felületesen olvastam: arról volt szó, hogy a toldalékolás hangrendi illeszkedése szempontjából az é/i/í mgh.-jú utolsó szótagok "átlátszóak"? (vagyis az előtte lévő szótag hangrendje számít) Mert a táblázatban csak annyi van ezeknél, hogy magas toldalék "valószínűleg/talán nincs is", és amikor több ilyen szótag van egy vegyes hangrendű szó végén egymás után (ld. 3. oszlop), akkor már azért jellemzően magas. Pedig ezzel az átlátszósággal szerintem azért érthetőbbé lehet tenni egy-két dolgot egy laikus számára. És máris eggyel kevesebb a bonyolult magyar nyelv "rejtélyes kivételeinek" a száma. :-)

(vö. Nádasdy sem átallotta megemlíteni: seas3.elte.hu/delg/publications/modern_talking/78.html )

34 Krizsa 2014. április 29. 16:04

Vulkán volt a Ság. A héber saág=ordított, sigá=megőrjítette. Ezzel azt akarom mondani, hogy a hánymillió éve (nem emlékszem rá, pedig megnéztem, mióta alszik) már kialudt Ság-ot még hallotta ordítani a mai héber szót használó KM-beli? Nem, ez nem lehetéges. De az igen, hogy a pár ezer (a tízezer?) éve ott élő ember is megismerte az alakjáról, a köveiről, stb. a nem működő vulkánt. Aha, ez egy ordító hegy volt - mondta rá.

33 Nem tudtam jó nevet kitalálni 2014. április 29. 15:39

"ság, sák, sáh alakú tő, ami 'dombot' jelenthetett"

Van Ság nevű hegy is Vas megyében

32 Krizsa 2014. április 2. 18:23

@szigetva: Nafene. Eleinte szerényen írogató hölgynek véltelek. Aztán kiderült, hogy fiú vagy és ráaadásul fonológus (nyelvész).

Most meg az is kiderül, hogy lélekgyógyász is volnál? Ja, mert arra célzol, hogy ha én a modern tudományt is a "tudományon kívüli hozzá nem értők" (az államok) által szponzorált ágazatnak tartom, akkor valszeg lelki zavarom lehet. Gyerek vagy még.

Én viszont nem szeretem a sumákolást. Írjad csak ki nyíltan, hogy mit gondolsz. Neked legalább ismert a valódi neved... mint ahogy az enyém is.

Jóvan na, csak nézz magadba és nem folytasd ezt a vonalat - mert emberi jogok is vannak a világon:-).

Igen, szigetva. Nekem szabad 30-szor is lenézni és értéktelennek tartani egy tudományos "intézményt", az IND-finnugor nyelvészetet)neked viszont nem szabad besározni egy valódi néven szereplő személyt.

31 Fejes László (nyest.hu) 2014. április 1. 21:05

@szigetva: Attól még tanulhatsz. :)

30 szigetva 2014. április 1. 20:23

@Fejes László (nyest.hu): Én tanár vagyok ☺

29 Fejes László (nyest.hu) 2014. április 1. 19:16

@szigetva: „Minden hozzászólásodból nyilvánvaló, hogy halvány fogalmad sincs a nyelvészetről” Te meg mindig elmondod neki, és sosem tanulsz abból, h nem érti meg. :)

28 szigetva 2014. április 1. 18:34

@Krizsa: Minden hozzászólásodból nyilvánvaló, hogy halvány fogalmad sincs a nyelvészetről, a nyelvtörténetről, vagy a nyelvészet történetéről. Mindenféle összeesküvéseket látsz mindenhol. Nem mondom ki, ez mire utal, de hidd el, akik itt követjük munkásságod, pontosan tudjuk.

27 Avatar 2014. április 1. 18:15

@Krizsa: "Eredetileg minden cselekvés: "éncselekvés" volt, vagyis a még ragozatlan ősige jelen idejű, egyes szám első személy "értelmű" volt. Mindent úgy fogott fel az ember, mintha azt egy "én" csinálná - akkor is, ha nem ő csinálta, hanem akár a... medve. Honnan lehet ezt tudni? A mai primitív, elzárt környezetben élő népecskék nyelvéből."

Konkrétan melyik nyelvekre gondolsz? Te melyikeket vizsgáltad?

26 Krizsa 2014. március 30. 22:11

@Avatar: A nyelvtanok kialakulásának is volt történelme. Csak a történeti grammatika - mint a nyelvtudományi ágazat - sem alakult ki. Eredetileg minden cselekvés: "éncselekvés" volt, vagyis a még ragozatlan ősige jelen idejű, egyes szám első személy "értelmű" volt. Mindent úgy fogott fel az ember, mintha azt egy "én" csinálná - akkor is, ha nem ő csinálta, hanem akár a... medve. Honnan lehet ezt tudni? A mai primitív, elzárt környezetben élő népecskék nyelvéből. Így lett a folyamatos / gyakori cselekvés kozmopolita -xk ragja egyrészt a magyar többesszám jele, másrészt a később kialakuló igeragozásunk -xk-ja is.

25 Krizsa 2014. március 30. 20:23

Én egy ember vagyok, és Te is. Lehet, hogy nyelvész képzettségű is vagy? Ha igen, nem tudtam, de az se változtat semmit

Az IND (FINN) nyelvészet: "intézmény". Amit én, a magyar nyelv szempontjából, nemcsak elavultnak, hanem teljesen értéktelennek tartok. Hogyan mondjam ezt, hogy ne érezd "kirohanásnak", hanem szimpla megállapításnak?

S az úgy-elnevezett "indoeurópai" nyelvek szempontjából is értéktelennek tartom? Elvileg azokra is, de azt én se tudom, hogy az ilyen, többszörösen pidginizált nyelvekhez milyen nyelvészet illene? A magyarhoz nem jó az IND nyelvészet - a többi meg nem érdekel.

24 szigetva 2014. március 30. 11:11

@Krizsa: Vicces, hogy a permanens nyelvész(et)ellenes kirohanásaid után udvariasságot kérsz számon…

23 Krizsa 2014. március 30. 10:25

Udvariasan érdeklődő kérdésre szoktam válaszolni. A válaszaim nyilván az eddigi 5 éves kutatásaimból szármanak - hiszen ide csak rövid probléma felvetéseket irhatok.

Most azonban dolgozni megyek - estig.

22 Avatar 2014. március 30. 10:00

@Krizsa:

"A vár, kár többes száma vár-xk, kár-xk, ahol az -xk (-ak, -ák, -ek, -ék, -ik, -ok, -ök, -uk, -ük) a többesszám jele/ragja. Magánhangzó nem számít, mert a magyar (és a többi gyök-) nyelv tőszavai 60-80%-ban flektáltak."

Hát nem tudom te milyen magyar nyelven beszélsz, de mifelénk a magánhangzó nagyon is számít, nem mindegy, hogy várak, (én) várok, vagy (az ő) váruk, illetve károk, vagy (az ő) káruk.

Az -xk egyáltalán nem csak többesszámot jelölhet.

"S az ige 1.szám 1. személyragja hogy került egy kupacba a többesszámmal? Úgy, hogy a a tsz. kronológiai eredete a gyakorítás és/vagy folyamatos jelenség-cselekvés kijelzése volt (tehát bármely névszón). És ez a funkció is fennmaradt."

Ennek semmi értelme. A saját kérdésed se tudod normálisan megválaszolni. Hogy lett ebből E/1 személyrag?

21 Krizsa 2014. március 29. 08:31

@Kormos: Na végre!

A vár, kár többes száma vár-xk, kár-xk, ahol az -xk (-ak, -ák, -ek, -ék, -ik, -ok, -ök, -uk, -ük) a többesszám jele/ragja. Magánhangzó nem számít, mert a magyar (és a többi gyök-) nyelv tőszavai 60-80%-ban flektáltak. S a flektált tőszavak magánhangzó illesztést dirigálnak!!!

MIÉRT dirigálnak? Azért, hogy a az értelem hordozó MÁSSALHANGZÓ VÁZ mindig domináns hangzat, vagyis "ütőképes" maradjon.

Természetesen most is flektált a WR váz:

(seb)var-ak, vár-ak, ver-ek (igen, ez ige, mindjárt...), vér-ek. Miért csak a-á, e-é -re flektáltak? Azért, mert ez nem a B/VR váz, amely a magyarban minden magánhangzóra flektál.

S az ige 1.szám 1. személyragja hogy került egy kupacba a többesszámmal? Úgy, hogy a a tsz. kronológiai eredete a gyakorítás és/vagy folyamatos jelenség-cselekvés kijelzése volt (tehát bármely névszón). És ez a funkció is fennmaradt. Pl. (én) vár-ok, vár-ak, vár-AK-ozás. Tár-ak, (én) tár-ok, ter-ek, (én) tér-ek, tor-ok (valójában T/S: sorok), tör-ek (gabona), tör-ök, én (tör)-ök, tör-ék-eni (=törékeny), túr-ok, tűr-ök.

Az Ny az persze legtöbbször =NI, ritkábban =NJ a magyarban is és más nyelvekben is. Pont úgy, mint a többi EGYSZÓTAGÚ rag, ez is kozmopolita - s akkor mért ne volna magyar az -xny rag?

A hivatalos nyelvészet - egy vicc.

Az összes hozzászólás megjelenítése
Információ
X