nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
A gazdasági ismereteket hiányolják a Natból

Az alapvető pénzügyi-gazdasági képzésnek jóval hangsúlyosabb szerepet kell kapnia a közoktatásban - fogalmazta meg elvárását a formálódó Nemzeti alaptanterv (Nat) kapcsán a Pénziránytű Alapítvány a Tudatos Pénzügyekért, amely egy éven át minimum heti két órában önálló tantárgyként oktatná a gazdasági és pénzügyi ismereteket.

MTI | 2012. március 9.
|  

A Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére létrejött alapítvány üdvözli azt a szándékot, miszerint a pénzügyi-gazdasági ismeretek oktatása a korábbiaknál nagyobb hangsúllyal jelenne meg a középiskolai oktatásban, de kevesli az erre eddig szánt figyelmet – írták az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményben.

Az alapítvány a készülő kerettantervek kidolgozása kapcsán egy éves, minimum heti 2 órás gazdasági és pénzügyi ismeretek önálló tantárgy bevezetését javasolja, illetve a tervezetben három műveltségterületen (társadalmi, állampolgári és gazdasági ismeretek; földünk és környezetünk; valamint az életvitel és gyakorlat) megjelenő gazdasági és pénzügyi ismeretkörök összehangolását.

Indítványozzák a gazdasági-pénzügyi ismeretek oktatását vállaló tanárok részére akkreditált továbbképzési programok kidolgozását és indítását, a minőségi pénzügyi oktatás biztosításához oktatási és módszertani anyagok kidolgozását, amelyek az elméleti tudásanyag átadásán túl gyakorlati iránytűként is képesek támogatni a pedagógusok munkáját.

Kiemelték: az alapítvány minden eszközzel támogatja a mindennapi élethez elengedhetetlen pénzügyi-gazdasági képzés közoktatási kereteken belüli megvalósítását. Az elmúlt évek pénzügyi és gazdasági válsága a korábbiaknál is jobban ráirányította a figyelmet a lakosság pénzügyi kultúrájának alacsony szintjére, és világossá tette, hogy az alapvető pénzügyi-gazdasági ismeretek oktatása minden diák számára elérhetővé kell, hogy váljon, a közoktatásban is meg kell, hogy jelenjen.

A Magyar Adományozói Fórum pénzügyi munkacsoportja szerdán szintén az alapvető pénzügyi és gazdasági ismeretek hangsúlyosabb oktatását kérte a Nemzeti alaptantervben. Az MTI-hez eljuttatott dokumentumban a pénzügyi vállalatok, a civil, valamint az állami szektor képviselőiből álló munkacsoport azt írta: a gazdasági és pénzügyi nevelés eredményei már rövid távon is jelentkezhetnek. Az érdemi reform nem halogatható, mert az állampolgárok pénzügyi tudatosságának szintje alacsony, ami bizonyíthatóan hozzájárult a gazdasági válság elmélyüléséhez – tették hozzá.

Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár szerdán este egy rádióműsorban arról beszélt, hogy még mindig jönnek olyan vélemények is, hogy „tantárgyiasítsanak” ilyen vagy olyan ismeretet, amelyek korábban nem léteztek az oktatásban. Azt mondta: az ilyen igényeknek valószínűleg nem nagyon tudnak majd megfelelni, mert ez nem fér bele az időkeretbe. Az oktatási államtitkár szerint annak nincsen látszatja, hogy fél éven keresztül tanítanak heti egy órában valamit, így inkább csak annak van eredménye, ami visszatérően megjelenik.

A gazdasági ismeretekről szólva azt mondta, ennek lesz egy olyan területe, amit önálló tárgyként tanítanak majd, de a földrajz, a történelem, a matematika tananyagát úgy kell összeállítani, hogy ezek a fejlesztési követelmények is megjelenjenek.

A Nat társadalmi vitája múlt pénteken zárult. Kaposi József, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet vezetője az MTI-nek akkor azt mondta, hogy mintegy ezer hozzászólás, vélemény érkezett. Ezután a közigazgatási véleményezési szakasz következik, amelynek határideje március 9-e. Kaposi József közlése szerint egy-másfél hét múlva már látni lehet azokat az irányokat, esetleges változtatásokat, amelyek átvezethetőek lesznek.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X