Mifelénk a "fől" elég gyakran használt alak, így természetesen mi itt "megfőlünk" és nem "megfövünk" nyáron, és biztos, hogy én jobban irtóznék a "fövök" alaktól, mint a "főlök"-től, amit teljes mértékben használunk bizonyos hőfok felett; pont azért, mert általában a beszélő is él :), gyakorta az "elevenen megfőlök" formában, persze sülhetnénk is, de ahhoz több zsír kell, mint verejték, mert vízben ugye főzünk. :) Mondjuk valószínűleg azért nem irtózom ettől, mert nem nyelvészetből szereztem diplomát, így bátran maradhatok göcseji parasztlány, és még merhetek is büszke lenni rá ;).

Van egy elméletem arról, hogy itt Göcsejben nagyobb fokban maradt nyoma a régi alakoknak, mint a "köznyelvben", de erre persze semmi bizonyítékom nincs, csak intuícióm.

Létezik a "főzet" képzett alak is.

Van "Gombócda" is, mégpedig a Bartók Béla úton a Hadik kávéháztól nem messze és egy

fagylaltozó neve. De láttam már "sörölde"-t is.

Gyakran hallani nyáron: Főlök/főlünk az izzadságban/verejtékben. Olyan meleg volt, azt hittem

megfőlök a saját levemben. stb.

@LAttilaD: „van-e precedens arra, hogy a nem használatos igealakokat mégis használták?” Nyilván nem arról van szó, hogy ezeket az alakokat egyáltalán nem használnák, de mivel nagyon ritkák, a nylevhasználók – mint olvasónk – bizonytalanok bennük (és lehet olyan, aki azt mondja, hogy ilyet nem mondunk, hanem helyette körüljírjuk). Egyébként a neten rákeresve is találunk adatokat a főlünkre, fövünkre, ami megint csak azt bizonyítja, hogy egyértelműen megszilárdult alak nincs.

Én máshonnan közelítettem meg a kérdést: van-e precedens arra, hogy a nem használatos igealakokat mégis használták? Akkor valahogy megoldották a dolgot. Rákerestem ezerkétszáz kötetben a fövök és fövünk alakra.

-- Te átkozott kocsmacégér, te latrok utolsója! -- köpködött Rebecca asszony. -- Én itt fövök kora hajnaltól késõ éjszakáig a konyha gõzében, hogy a vendégek minden kívánsága teljesüljön!

(Szentiványi Jenő: Fegyverdörgés és tengerár)

-- Megfövünk, mint homár a forró vízben -- mondta meglepõen nyugodt hangon Seymour.

(Lőrincz L. László: A gonosz és a fekete hercegnő)

-- Majd az igluban -- mondta Nancy --, míg ott fövünk az ebéddel. De most jégre, emberek!

(Arthur Ransome: Téli szünidő. Borbás Mária fordítása)

@tkis: Elvonódhatott a vannakból is, ez igaz, bár nem tudom, miből állapítható meg, mindenesetre ma már van vok is,ami aligha elvonás bármiből is. Persze a megy eredeti töve *men-, de jelen idejű kijelentő módban ennek már nincs sok nyoma, ráadásul a V nyúlását is magyraázni kéne, úgyhogy én valószínűbbnek látom a rövidülést. (Persze nyelvemlékes adatok megcáfolhatnak.)

Egyébként az ny > gy változásra milyen más példák vannak még?

Nekem az is furcsa magyarázat, hogy a felszólító módú alakok kerülnek be a kijelentő módba. A létige esetén még csak-csak el tudom képzelni (ti. eredetileg nem volt kopula, aztán valamiért – idegen hatás? – mégis kellett, és így pótolták), de a ’megy’ esetében?

@Roland2: Nem, az udmurtban vań [vany]. Természetesen nem teljesen véletlen egybeesés, hiszen etimológiailag ugyanaz, de az, hogy ennyire hasonlít, véletlen. Az udmurthoz közelálló komiban ugyanez [em]-nek hangzik.

@Sigmoid: Valóban nekem is az a benyomásom, h inkább a lövedék becsapódásáról szoktak beszélni, mint arról, h kilövik a lövedéket... Ugyanakkor a hirtelen rendelkezésemre álló szótárak szerint a jelentése ’töltény, golyó’.

Attól még, hogy valamit megértünk, nem biztos, hogy a szó létezik. Pl. ha azt mondanám, hogy húsoda, bizonyára mindenki érteni, hogy olyan helyról van szó, ahol húst lehet enni, venni vagy legalábbis húst tárolnak, de ettől még nincs ilyen szó. (A biztonság kedvéért azért rágugliztam, és ezen az oldalon kívül egyszer fordul elő: „Főzedék sütőtökből? Sütiről már hallottam, nade főzelék?” – ez pedig nyilván elírás.

@Fejes László (nyest.hu): Nem vagyok biztos a lövedék szemantikáját illetően... Legalábbis nekem az a percepcióm, hogy amikor a lövésnek pusztán eszköze, akkor még csak "lőszer", és akkor válik "lövedékké", amikor ténylegesen kilövik.

"Főzedék" meg elég ritkán, de előfordul, és nincs magyar ember, aki ne értené hogy mit jelent...

Én a magam részéről szeretem a nyelvhasználatot apró cafatokra szedni, és kreatívan alkalmazni. Ez persze már nem nyelvészet, hanem nyelvhasználói, írói lelemény, de annak kitűnő. Szóval fogni egy formát ami egy tőnél létezik, és egy másik tőre alkalmazni - szerintem ez a művi szóalkotás egyik legizgalmasabb és legszebb módja.

És ha ilyen - jól sikerült - szóalkotmánnyal találkozom újságcikkben vagy regényben, akkor sosem az jut eszembe, hogy "hát ilyen szó márpedig nincs", hanem hogy micsoda mestere a nyelvnek ez a fazon. :)

Az udmurtban is az E/3 személyű létige a "van".De akkor gondolom ez csak véletlen egybeesés.

Nagyon jó téma, és volna pár eltérő megállapításom, de erről idő híján lemondok:-) Helyette itt van egy másik -ő végű ige esete, a _jő_ 'jön': mnytud.arts.klte.hu/sorozat/igerag/08jon.doc

@Fejes László (nyest.hu): "Pontosan így van. A van a vagyonból jött létre, a mén a megyenből, kb. úgy, ahogy ma a tom a tudomból. Az -n pedig az E/3 felszólító módban maradt meg: legyen, menjen, tudjon stb."

1. A mén eleve n-es tövű, és van hosszú magánhangzós változata (mész, mégy), tehát nem kell feltenni a végén semmilyen -n ragot: a mén, bár nem lehetetlen az a magyarázat sem. (A megy ige gy-s töve egyébként egykor felszólító mód volt (n+j = ny > gy), ezért nincs toldalék E/2-ban, de van E/3-ban: megyek, mégy, megyen, megyünk, megytek, megynek.)

2. A van nem a vagyonből jött létre, hanem a T/3-ből vonódott el. A val-/vol- tő az eredetibb, itt is felszólító módú alak az előzmény (ez az ige még annyiban őrzi is ezt, hogy a van-nak nincs felsz. módja, a létige esetében ezt a lesz-ből képezzük). A felsz. mód így nézett ki: vagyok, vagy, vagyon, vagyunk, vagytok, vagynak. A vagynak hasonult (> vannak) és ebből vonódott el a van.

Érzésem szerint a magyar fonetika (?) nem visel el egymás mellett két olyan magánhangzót mint az -öé-, -őö-, -öü- föék..főök..főünk.

Ez a megoldás szerintem "tiltott".

@kalman: Pontosan így van. A van a vagyonból jött létre, a mén a megyenből, kb. úgy, ahogy ma a tom a tudomból. Az -n pedig az E/3 felszólító módban maradt meg: legyen, menjen, tudjon stb.

@Sigmoid: A lövedék csak eszköze, nem terméke a lövésnek. Viszont főzedék sincs, legalábbis a köznyelvben. Szerintem a löveék az olyanok mintájára jött létre, mint a maradék, rohadék, hasadék stb. Az az érdekes, h ezekben az -ad- az igető része, viszont az -ed- talán sosem: lepedék, menedék, jövedék stb. Ezt ellenőrizni kellene a szóvégmutató szótárban...

Viszont a lényeg itt nem az, h fövedék miért nincs, hanem hogy nincs.

@El Mexicano: "Szerintem lehetséges, hogy a "jön" végén az -n is analógiával keletkezett a "jő"-ből (pl. a van mintájára)." Nem értek a magyar nyelvtörténethez, de én úgy emlékszem, hogy az -n egy E3 toldalék volt (ld. még "leszen", "vagyon", "mén" stb.). A "jösztök" viszont izgalmas, az a "jössz" alapján jött létre. A "jöttök" ("lőttök, nőttök" stb.) se rossz, ott az az analógia érvényesül, hogy a -tok/-tek/-tök előtt mindig mássalhangzó áll a magyar igealakokban ("jőtök" lenne talán a történetileg indokolt). Ugyanilyen a "jönnek", "vannak" (de érdekes módon "lőnek, nőnek", nem hosszú "n"-nel).

Én eddig ebbe bele sem gondoltam, de nekem a "fövés, fövök, fövünk" változat tűnik a legtermészetesebbnek. :) Úgyhogy mostantól ezt fogom használni.

A "fővés" és a "főlést" nyakatekert, nekem az az érzésem, hogy ha valaki ilyet mond, arról alighanem az lenne az irracionális, tudattalan percepcióm, hogy műveletlen, primitív ember aki a nyolc általánost járta ki maximum.

"Fövedék" meg azért nincs, mert a "lövedék" a "lövés" - egy cselekvő ige - terméke. A "fövés" viszont szenvedő ige, tehát nincs olyan terméke mint a "lövésnek", az alany maga a termék. A "fövés" cselekvő párja a "főzés", és ebből már képezhető "főzedék". xD

Hehe imádom a kreatív nyelvhasználatot, olyan mint a hekkelés.

@Arisztid: Szerintem lehetséges, hogy a "jön" végén az -n is analógiával keletkezett a "jő"-ből (pl. a van mintájára).

A cikket olvasva nekem a "jön" ige jutott eszembe, aminek ugyanúgy létezik (igaz, ma már tájnyelvi) "jő" alakja, és ott is egyes- és többes szám első személyben "jövök", "jövünk". Ráadásul ezek az alakok ma nemcsak a tájnyelvben élnek. :-)

Ez az "elkeseredett analógiakeresés", ez nagyon tetszett. Azt hiszem megtaláltam a magyarázatot egy olyan jelenségre, amelynek már régóta kerestem az okát.

Jogász- és újságírói körökben elszaporodott a "súlyosít" kifejezés a köznyelvi "súlyosbít" helyett. Remélem, megértettem a jogászi észjárást: ha nem mondjuk, hogy "enyhbít", akkor nem mondhatjuk azt sem, hogy "súlyosbít", mivel a törvény előtt minden nyelvtani szerkezet egyenlő! Legyen tehát "súlyosít", ezzel legalább a jogban járatlan pórnéppel szemben is megkülönböztetjük magunkat.