A Klubrádió Szószátyár című műsorának hallgatóitól állandóan megkapom, hogy „túl liberális” vagyok, mert bármit elfogadok „helyesnek”, amit magyar anyanyelvűek mondanak. Nagyon sokan azt várnák tőlem, hogy harsányan mint „helytelent” megbélyegezzem azokat a kifejezéseket, amelyek az iskolai fogalmazásokban elvárt (történeti okokból gyakran irodalminak nevezett) normától, például mert újítások (főleg, ha divatos újítások) vagy mert más nyelvváltozatokból (például területi vagy társadalmi változatokból) emelték át őket a beszélők. Pedig a helyességnek nincs közvetlen köze ahhoz, hogy milyen nyelvváltozatokban mi van elterjedve. Hogy mi helyes, azaz magyaros, arra vonatkozóan Simonyi Zsigmond megállapítását tartom irányadónak (az indoklását persze nem másolhatom ide, mert az vagy tíz oldal a könyvben):

Nagyobb merészséggel nem-nyelvészek részéről, de nyelvészek részéről is több elfogultsággal sehol se találkozunk, mint a „nyelvhelyesség” megítélésében. Vannak, akiket valamely hibás okoskodás, egyéni logikájuk vagy egyéni nyelvszokásuk elfogulttá tesz még olyan szólásokkal szemben is, melyeket mind a régibb s újabb irodalom, mind pedig a népnyelvnek összes tájszólásai igazolnak. Imertünk például egy székely tudóst, akit senki a világon meg nem tudott arról győzni, hogy magyarosan s helyesen van mondva:megebédeltünk, megreggeliztünk, megvacsoráltunk; szerinte csak az helyes, hogy ebédeltünk, reggeliztünk, vacsoráltunk. [...]

Van, aki mai nyelvünket minden áron a régi nyelvszokás szemüvegével ítéli meg, s ahol a kettő ellenkezik, a réginek adja a döntő szavazatot. [...]

Már most: mit tartsunk általában irányadónak a nyelvhelyesség megítélésében? [...] Nyilván úgy kell felelnünk e kérdésre, ahogy már az ókorban felelt Horatius: „usus / quem penes arbitrium est et jus et norma loquendi”. Csakis nyelvszokás döntheti el, mi helyes, és mi helytelen. Általános szempontból csak az helytelen, csak az magyartalan, amit a romlatlan nyelvérzékű magyar nép sehol se használ, ellenben helyes, ami a népnél akármilyen csekély területen szokásban van.

(Simonyi Zsigmond: A magyar nyelv. 2. kiadás, Athenaeum, Budapest, 1905. 204–211. oldal.)

Persze Simonyi is tisztában volt a különböző normák létezésével, és én is csak annyira szoktam „liberális” lenni, hogy elmondom, tudtommal milyen nyelvváltozatokban van elterjedve az illető kifejezés. Azt hiszem, a liberális szót ilyenkor 'engedékeny' értelemben használják – pedig egy nyelvésznek egyáltalán nem dolga, hogy „szigorú” legyen (ahogy „engedékenységet” sem várhatunk el tőle). Az ilyen attitűdöket inkább olyanoktól várhatjuk el, akiknek az a dolguk, hogy egy nyelv beszélőit rászoktassák arra, hogy bizonyos normákhoz alkalmazkodjanak (pedagógusok, kommunikációs tanácsadók). Szereptévesztés lenne, ha a nyelvész ilyesmit tenne.

G. P. nevű olvasónk is egy kifejezés „helyességéről” érdeklődik – én úgy értelmezem, hogy ő is arra kiváncsi, hogy az „irodalminak” nevezett norma szerint fogalmazott szövegekben elterjedtnek lehet-e tekinteni.

Az alábbi mondattal kapcsolatban kérnék tanácsot: "A keretek azonban jobban le vannak fektetve." Kontextus: A felvételi beszélgetések során a szülőktől olyan véleményeket is hallani, hogy „itt majd megnevelik a gyereket“. Tehát egyfajta „patyolatnak“ gondolják az iskolát. A keretek azonban jobban le vannak fektetve. (...) Egy tanári megjegyzés szerint a nem a "kereteket" hanem az alapokat fektetik le. Azonban a "keretet lefektetni" kifejezést számos dokumentumban megtaláltam, és érdekel, hogy valójában helyes-e, elfogadott-e?

Lefektették a keretet
(Forrás: pixabay / CC0 Public Domain)

Nos, kedves olvasónk, jól érzi, a lefektetni a kereteket valóban nem tekinthető megszokott, elterjedt kifejezésnek. Én az interneten keresve nem túl sok dokumentumban találtam meg – és az a néhány előfordulás, amit találtam, mind kizárólag írott, jogi-közigazgatási szövegben szerepelt, márpedig ezek nem tekinthetők az „irodalmi” norma mintapéldáinak, ráadásul gyakran tele vannak nagyon ügyetlen megfogalmazásokkal. Olvasónknak igaza van abban is, hogy az alapokat szokás lefektetni – az építkezéseknél használt konkrét értelemben is, és metaforikusan is –, viszont kereteket csak megszabni, meghatározni stb. szokás. A keret szónak ugyanis (a 'képkeret' értelmezésén kívül) nincsen konkrét, fizikai tárgyra utaló használata, csak az, hogy 'valaminek a körülményeit meghatározó korlátok', ezért amit a keretekkel csinálni lehet, azok is csak ilyen elvont tevékenységekre utaló igék.

Ugyanakkor egy tervezési folyamat során az alapok lefektetése és a korlátok, a keretek meghatározása nagyon sokszor összefügg, vagy egybe is esik. Ezért nem csodálkozhatunk azon, hogy a két kifejezés összekeveredik. És ugyanígy nem csodálkozhatnánk, ha a kevert kifejezés, a lefekteti a kereteket elterjedne. Akkor már egy szavam se lehetne ellene.

Az oldal az ajánló után folytatódik...