Sokszor igyekeztünk bizonyítani, hogy a kortárs magyar könnyűzene dalszövegei visszanyúlnak a magyar vagy épp a világirodalom hagyományaihoz. Többször kimutattunk szövegszerű, motivikus összefüggéseket, hogy cáfoljuk az egyik dalszöveg állítását, amely szerint „egyik Grimm-mese sem köszön vissza egyik rímbe sem”. De, igenis visszaköszön! Mai elemzésünk tárgyával kapcsolatban is magától értetődőnek tűnt az irodalmi párhuzam – és legnagyobb örömünkre egy kortárs szerző szövegeivel. Aztán nagyon hamar kiderült, hogy erre a bizonyításra ezúttal nem lesz lehetőség, de szükség sem...

Az oldal az ajánló után folytatódik...

A Kistehén elnevezésű formáció a Kollár-Klemencz László által vezetett utóda a Kistehén Tánczenekarnak; róluk már egy nyelvi vonatkozású dal kapcsán írtunk.

A Kistehén Ezt is elviszem magammal című dalának a szövegét ugyanis a kortárs líra egyik meghatározó alakja, Erdős Virág írta Kollár-Klemencz László (a Kistehén zenekar frontembere) zenéjére. Innen már nem olyan nagy teljesítmény megmutatni, hogy a dalszöveg hányféle módon kötődik más Erdős Virág-szövegekhez... Sebaj, az elemzés persze ettől még nem marad el. Még annak ellenére sem, hogy a dal egyelőre nem férhető hozzá az interneten stúdióváltozatban, csupán több (nem túl jó minőségű) koncertfelvételt találtunk, többek közt azt a változatot, amelyen Kollár-Klemencz László és Erdős Virág közösen adják elő a dalt. Ugyan már csak pár napot kellett volna várnunk arra, hogy a dal szimfonikus változata – az MR2 Szimfonik Live 2.0 keretében – elérhető legyen, de nem bírtuk ki. Hiába figyelmeztetett a Kistehén Melankolikusok, hogy „időhöz türelem kell”, az most épp nem volt. Hallgassuk meg a dalt koncertfelvételről! (A verset szokás szerint a cikk végén közöljük a Mozgó Világ honlapján elérhető verzióban. – Ettől a dalszöveg minimálisan, de eltér.)

A legelső kérdés, ami nem hagy minket nyugodni ezzel a  dallal kapcsolatban, az az, hogy mitől olyan hatásos, mivel éri el azt, hogy akárha egyszer meghallgatjuk, akkor is belemászik a fülünkbe, vagy még beljebb, az agyunkba, és ott zakatol egész álló nap. Egyébként ebben kísértetiesen hasonlít Erdős Virág többi, hasonló felépítésű szövegéhez: a Na most akkorhoz, a Holhoz stb. De mi is ez a hatásos felépítés?

Az ismétlődés varázsos hatásáról már több dalelemzésben írtunk; például a Magam adom, illetve a Hisz sztori  című dalok kapcsán. Talán a legszembetűnőbb az, hogy az egész dal szinte nem áll másból, mint egy hosszú felsorolásból: az egyes szám első személyű beszélő elősorolja mindazt, amit elvisz magával valahova, de azt nem mondja meg, hogy hova. A felsorolásokból álló versszakokat a refrén választja el egymástól, amelyben szintén az ismétlés a legfőbb szervező elem. Ha jobban megnézzük a versszakokat, azt is észrevehetjük, hogy a sorok rendkívül szabályosak: minden 5 + 5 szótagú megtört sorpárt egy 7 + 6 szótagú megtört sorpár követ. A sorvégek kivétel nélkül – legalább páronként – rímelnek, de az is előfordul, hogy a soron belül is van rím. Mindez pedig egy nagyon izgalmas, egyenletes lüktetést biztosít a szövegnek – néhol, egyébként főleg a szöveg vége felé, izgalmas áthajlásokkal fűszerezve:

viszek egy lassú burján-

                              zásnak indul sejtet

Az infantilis vagy annak látszó, sokszor nagyon filozofikus és tömör megfogalmazásokkal tűzdelt, szintén az ismétlésre épülő szövegek a Kistehén Tánczenekarra is nagyon jellemzőek. Gondoljunk csak a Ha én egyszer nagyon megöregszem vagy a Szerelmes vagyok minden nőbe című dalokra. Így technikailag már érthető, hogy miért zakatol egész nap a fejünkben. Olyan, mint egy mondóka: egyszerű, ritmikus, rendkívüli zeneiségű szöveg. Sokszor egyébként maga a kicsinyítőképzős szóhasználat is megidézi a gyerekes, családias nyelvhasználatot: naci–maci, nagyi–gagyi, Karcsi–Marcsi–Balcsi stb. (Ez egyébként nagyon jellemző Erdős Virág más szövegeire is.) Ettől egy pillanatra az lehet az érzésünk, hogy a beszélő gyerekes, naiv vagy infantilis. (Valójában egyáltalán nem az, később kiderítjük azt is, miért.) Azt is érezzük ezáltal, hogy nagyon bensőséges viszonyban van a tárgyával... De ez a fajta ritmikusság még valószínűleg nem lenne elég ahhoz, hogy megjegyezzük, vagy hogy – egyszerűen szólva – szeressük ezt a szöveget.

Ezt is elviszem magammal
(Forrás: Wikimedia Commons / Michael Krahe / GNU-FDL 1.2)

Ahhoz az is kell, hogy a felsorolásban megjelenő képek tömörek, és hatásosak legyenek. Hogyan hatnak ezek a képek? – Sokféleképpen; vannak olyanok, amelyek az ismerősségükkel fognak meg: a szentendrei HÉV, a (mindörökké) Moszkva tér, Buda helyett Pest. Vannak olyan képek is, amelyek éppen azért hatásosak, mert ismerősek, de a megfogalmazásuk tömör és újszerű; ilyenből nagyon sok van: a keletnémet származású maci, az otthonkában utcára tett nagyi, a megannyi némán átbliccelt év stb. Ezeket a képeket, jelenségeket is ismerjük, de nem ilyen szép és tömör megfogalmazásokban. Vannak aztán olyan képek, amelyek éppen a közhelyszerű, panelszerű megfogalmazásukkal hatnak, így ellentétben állnak az előzőleg idézettekkel: a felhalmozott kapcsolati tőke (származhatna akár egy PR-tankönyvből is), a csokoládébarna bőrű szerető (származhatna akár egy népdalból is) stb. Vannak tömör, absztrakt és filozofikus megfogalmazások is: ezernyi véglet közül a köztest. És végül vannak olyan képek, amelyek ismerősek is, de új megvilágításba is kerülnek, és mindenképp nyomasztóságukkal hatnak: minden igaz magyar ember álma, egy csontig lelakott test, egy lassú burjánzásnak indult sejt, a Duna-parton levettetett cipők stb.

A Duna-parton levettetett cipők. Can Togay és Pauer Gyula Holokauszt-emlékműve a pesti Duna-parton
(Forrás: Wikimedia Commons / GNU-FDL 1.2)

A versben megjelenített képek mindegyikéről hosszan lehetne beszélni, az összefüggéseikről, a jelentésrétegeikről is, de erre sajnos itt most nincs mód. Azt azonban már a fenti, szegényes felsorolásból is láthattuk, hogy a beszélő a lehető legszemélyesebb tárgyaktól és emlékektől, a legáltalánosabb dolgokon, a társadalmi-történelmi emlékeken, helyeken át a legelvontabb dolgokig nagyon sok mindent elvisz. Az is kiderült, hogy ezeket a felsorolt elemeket az köti össze egymással, hogy a beszélőnek, az egyes szám első személyű alanynak speciális, bensőséges viszonya van mindegyikkel, ragaszkodik hozzájuk. Most már csak az a kérdés: miért kell elmennie a beszélőnek? És hova kell elmennie?

Természetesen erről a vers, mivel csupa felsorolásból áll, nem szól, így többféle értelmezés is lehetséges. Feltehetjük, hogy valóban egy hosszabb utazásról van szó, és a beszélő a hazájától búcsúzik, és magával viszi az emlékeit.

elviszem gond nélkül a

                              hátamon a hazám

viszem a pirosat a

                              fehéret a zöldet

Lehet azonban, hogy ez a búcsú véglegesebb: a beszélő halni készül, és az élete emlékképeit sorolja. Ennek az utóbbi értelmezésnek az alátámasztására több szöveghelyet is tudunk idézni:

viszek egy lassú burján-

                              zásnak indul sejtet

viszem a Duna-parton

                              levettetett cipőm

A legérdekesebbnek mégis azt az értelmezést látjuk, amelyben az előbbi két lehetőség (az elutazás és a halál) összekapcsolódik. Azért kell elmenni, elvinni innen a felsoroltakat, mert ezen a helyen nem lehet megmaradni, élni, mert ezen a helyen különben meg kellene halni:

viszek egy kívül-belül

                              lakhatatlan tájat

viszem a legesleges-

                              legutolsó esélyt

aki ma büntet

                              az holnap lövet

viszek egy mindig vissza-

                              visszahulló követ

A vers zárlata egyébként szintén ezt az értelmezést erősíti meg. A vissza-visszahulló kő helyett Kollár-Klemencz több felvételen is fel-feldobott követ énekel. A változtatás valójában lényegtelen: mindkét esetben Ady Endre A föl-földobott kő című verse idéződik fel, amelynek a vershelyzete fordított, de nagyon hasonló élményt fogalmaz meg:

Föl-földobott kő, földedre hullva,
Kicsi országom, újra meg újra
Hazajön a fiad.

A fentiekben – reméljük – sikerült megmutatnunk, hogy az Erdős Virág szövegére íródott Ezt is elviszem magammal című Kistehén-dal nem szépirodalmi könnyűzene, hanem maga is szépirodalom. A dal léte bizonyítja, hogy a megkülönböztetésnek ebben az esetben sincs értelme. Addig is amíg a szimfonikus változat elérhetővé válik, dúdoljuk és skandáljuk magunkban.

Erdős Virág: Ezt is el…

dalszöveg Kollár-Klemencz László zenéjére

Ezt is elviszem magammal,

viszem magammal,

ha lehet,

ezt is elviszem magammal,

viszem magammal,

ha lehet…

.

viszem a régen

                              kihízott nacim

viszem a keletnémet

                              származású macim

ezernyi véglet

                              közül a köztest

viszem a Csokonai

                              Vitéz Mihály Összest

ott lesz az ágyam

                              ahova fekszem

elviszem alvókának

                              egy-két régi exem

viszem a barnát

                              viszem a szőkét

viszem a felhalmozott

                              kapcsolati tőkét

.

Ezt is elviszem magammal…

.

viszem a tutit

                              viszem a gagyit

viszem az otthonkában

                              utcára tett nagyit

megannyi némán

                              átbliccelt évet

elviszem magammal a

                              szentendrei HÉV-et

viszem a Marcsit

                              viszem a Karcsit

elviszem Kenesétől

                              Keszthelyig a Balcsit

kicsit a nyarat

                              kicsit a telet

viszem a mindörökké-Moszkva-

                              Moszkva teret

.

Ezt is elviszem magammal…

.

apuka titkát

                              anyuka aranyát

elviszem magammal a

                              Bácskát meg a Baranyát

viszem a bölcsit

                              viszem a temetőt

viszem a csokoládé-

                              barna bőrű szeretőm

viszek egy búval

                              bevetett földet

viszem a pirosat a

                              fehéret a zöldet

elviszem ezt is

                              elviszem azt is

viszem a jófiút de

                              elviszem a faszt is

.

Ezt is elviszem magammal…

.

viszem a bankot

                              viszem a pálmát

elviszem minden igaz

                              magyar ember álmát

viszek egy csontig

                              lelakott testet

viszont az nem kérdés hogy

                              Buda helyett: Pestet

viszek egy szívet

                              viszek egy májat

viszek egy kívül-belül

                              lakhatatlan tájat

naná hogy úgy van

                              ahogy azt sejted:

viszek egy lassú burján-

                              zásnak indul sejtet

.

Ezt is elviszem magammal…

.

viszek egy csúnyán

                              beszopott mesét

viszem a legesleges-

                              legutolsó esélyt

ki tudja, lesz-e

                              búcsúzni időm

viszem a Duna-parton

                              levettetett cipőm

mit bánom úgyis

                              elviszem lazán

elviszem gond nélkül a

                              hátamon a hazám

aki ma büntet

                              az holnap lövet

viszek egy mindig vissza-

                              visszahulló követ

.

Ezt is elviszem magammal…

(Forrás: Mozgó Világ)