nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Levelek a Középnyugatról
Csak azért, mert piréz vagyok – mi fán terem az identitáspolitika?

„Csak azért szavaztak Obamára, mert fekete.” „Clinton egyetlen előnye, hogy nő.” „A zsidók általában balra szavaznak.”

Takács Bogi | 2016. december 2.
|  

Előző levelemben említettem, hogy az igazi csaták nem annyira a politikai korrektség, mint inkább az identitáspolitika körül dúlnak Amerikában. Az identitáspolitika az európai közbeszédben nem központi kérdés, de az Egyesült Államokban általános szervező elv, és ez gyakran megmagyarázza az amerikai pártok olykor teljesen érthetetlennek tűnő húzásait. De ahhoz, hogy ezeket részletesen áttekinthessük, előbb meg kell vizsgálnunk néhány fontos alapelvet.

Hatvanas évekbeli tüntető “Polgárjogi felvonuló vagyok” felirattal. Hosszú történelme van
Hatvanas évekbeli tüntető “Polgárjogi felvonuló vagyok” felirattal. Hosszú történelme van
(Forrás: Amerikai Nemzeti Archívum / Wikimedia Commons)

Unalmas pártok

Az identitáspolitika egyszerűen annyit jelent, hogy egy konkrét társadalmi csoport tagjai hasonló élettapasztalattal rendelkeznek, és ez jelentősen befolyásolhatja a szóbanforgó emberek viselkedését, gondolkodását – akár azt is, hogy kikre szavaznak. Általában az identitáspolitikát a különböző kisebbségekkel szokás társítani, „a fekete szavazók Obamára voksoltak” és így tovább. De mint azt a múlt héten láttuk, a többségi választópolgárokra is jellemző lehet, hogy identitáspolitikát folytatnak, és Trump győzelméhez is legalább részben ezek a tendenciák vezettek. Sőt, Európában olykor a hangsúlyosan nacionalista jobboldali szervezetekre használják ezt a fogalmat. Bármilyen politikai irányzat élhet az identitáspolitika eszközeivel.

Amerikában az identitáspolitika egyre hangsúlyosabb a hagyományos pártpolitikával szemben. Ebben valószínűleg közrejátszik, hogy a két nagy párt nem igazán nyújt széles választékot, de nem csak erre vezethető vissza a különbség. A rabszolgaság elleni, majd a színesbőrű polgárok jogai melletti harc az identitást a közbeszéd megkerülhetetlen elemévé tette.

 Fekete tüntetők a polgárjogi harc idején. Minden másként alakult
Fekete tüntetők a polgárjogi harc idején. Minden másként alakult
(Forrás: USA Kongresszusi Könyvtár / Wikimedia Commons)

Elhatárolódunk az elhatárolódástól

Habár a republikánusok is folytatnak identitáspolitikát – sőt ez mindig is igaz volt – azért a fogalmat mégis inkább a baloldallal társítják az amerikaiak. A jobboldalon az „identitáspolitika” leginkább szitokszó, és akkor kerül elő, amikor a kisebbségi választók nem hajlandóak jobbra szavazni.

A mérsékelt demokrata baloldal nem igazán tudja, hogyan viszonyuljon az identitáspolitikához. Egyfelől a különböző kisebbségek nemzedékekre visszamenőleg őket szokták választani, másfelől viszont az identitáspolitikának van egy negatív éle, hogy „csak azért voksoltak Obamára, mert ők is feketék” vagy a választások előtt többször elhangzott a párton belül is, hogy „Clinton egyetlen előnye, hogy nő”. Ennek a fajta megközelítésnek az az alapvetése, hogy a kisebbségi szavazók irracionálisak, nem gondolják át, melyik párt lenne jó nekik, csak a magukfajta arcot választják. Több demokrata politikus is igyekezett távolságot tartani az identitáspolitikától, mert hasonló kép élt bennük a jelenségről, és féltek, hogy elriasztják az ingadozó, inkább jobboldali fehér többségi szavazókat. Most már elmondhatjuk, hogy nem vált be a taktika, sok demokrata választópolgár inkább otthon maradt. A demokratáknak nem sikerült kihasználniuk egy olyan jelenséget, amely alapból nekik kedvezett.

Az amerikai liberális, helyi szóhasználattal „progresszív” értelmiség viszont általában nemhogy kiáll az identitáspolitika mellett, hanem gyakran alapértelmezettnek tartja. Ebben benne van egy jó nagy adag paraszti ész: ha például valaki fekete, akkor nyilván sokkal többet tud arról, milyen feketének lenni, és értelemszerűleg ezek a témák fontosabbak számára. A kisebbségi élettapasztalatok egészen más véleményekhez és politikai állásfoglalásokhoz vezethetnek, mint a többségiek. Nyilván nem lehet egyszerű függvénnyel kifejezni, hogy ha valaki például leszbikus, akkor baloldali, vagy ha kelet-európai bevándorló, akkor nem fog Trumpra szavazni, de korrelációk azért vannak.

Melania Trump, kelet-európai bevándorló. Ő a kivétel?
Melania Trump, kelet-európai bevándorló. Ő a kivétel?
(Forrás: Marc Nozell / Wikimedia Commons, CC BY 2.0 U)

Amerikával szemben Európában már az ilyen együttjárások óvatos megemlítése is a rasszizmus vagy általánosabb értelemben vett kirekesztés vádjához vezethet. Mivel az identitáspolitika mint értelmező keret nincs igazán jelen a közbeszédben, ha valaki felhozza, valószínűleg tényleg efféle hátsó szándéka van vele. Mi mire gondolnánk, ha valaki váltig állítaná nekünk, hogy „de hát a zsidók általában balra szavaznak”? Még ha igaz is, magyar kontextusban elsősorban a szélsőjobb szokta a különböző kisebbségeket konkrét politikai magatartásokkal összekötni. Az efféle teljesen eltérő alapállások miatt is értelmezhetetlen gyakran Európából az amerikai közbeszéd, és többek között ezért is nehéz az amerikai kisebbségi mozgalmak módszereit Magyarországra adaptálni.

Kirekesztősdi

De tényleg igaz, hogy a kisebbségi szavazók irracionálisak? Csak egy példa – Trump kampányának sarkalatos kérdése volt, hogy a mexikói határra falat fog építeni. Ezek után ki várja azt, hogy mexikói származású szavazók nagy tömegei fognak Trumpra voksolni? Ez részükről meglehetősen irracionális döntés lenne.

Az identitáspolitikát a republikánusok sokkal jobban ki tudták használni, a maguk céljaira. A különböző kisebbségi csoportokat veszélyesként tüntették fel, és ezzel a többségi szavazók csoportidentitását erősítették, majd úgy pozicionálták magukat, mint akik a többség védelmezői. Olykor egészen nyíltan tették ezt, mint a mexikói fal esetében.

Trump-ingatlan épül
Trump-ingatlan épül
(Forrás: Antonio Vernon / Wikimedia Commons)

A republikánusok gyakran azonban egészen furcsa módszerekkel élnek, amelyek elsőre teljesen értelmetlennek látszanak, de működnek. És nem azért működnek, mert az amerikaiak buták lennének, ahogy a magyar sztereotípia mondatja velünk. Ugyanezeket a módszereket teljesen más kontextusban Magyarországon is megfigyelhetjük. Az idei kampány egyik vehemensen taglalt témája volt például, hogy ki melyik nyilvános vécében pisil. Legközelebb terveim szerint arról írok, miért tematizálta a jobboldal ebben a kissé szürreális témában a közbeszédet!

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X