A címben megnevezett közösség, a cigányság – a legóvatosabb becslések szerint is – mintegy 10-12 millió lelket számlál (Európában körülbelül 6 millió, más kontinenseken pedig még úgy ennyi emberről van szó, Ázsiában, Dél-Amerikában, Ausztráliában, Észak-Amerikában). Ha az egész világot tekintjük, láthatjuk, hogy általában romaninak nevezik önmagukat. Kivéve azok, akik nem!... A különféle népek, tehát azok a közösségek, illetve emberek, akikkel együtt élnek, a legkülönbözőbb nevekkel illetik őket. Zigeuner, heiden, cigányok, cigani, gypsies, gitanos, romany: ez a sok szó mind-mind ugyanazokra utal. Ezeknek a megnevezéseknek próbálunk utánajárni, lehetőleg (és ez nagyon nagy nehézség) csak annyi történelmi adalékkal, amennyi nélkülözhetetlen a megértéshez.

Név és identitás

Tény, hogy egy „megnevezés” használata egyúttal valamiképp a „megnevezett” tulajdonlását is jelenti. Ezért szólítja föl az Úr Ádámot, hogy adjon nevet teremtményeinek; ugyanez a mély gondolat munkált Cassius Clay fejében is, amikor kijelentett, hogy nem hajlandó a volt rabszolgatartóitól származó névvel élni: Muhammad Aliként ismeri a világ…

Számunkra még közelebbi, megrettentő példa József Attila története, aki ötévesen vidékre kerülve azt élte meg, hogy a befogadói egyszerűen kijelentették: olyan név, hogy Attila, nem létezik – attól fogva Pistának szólították… Ezt a „személytelenítést” soha nem tudta földolgozni a költő.

A cikk a hirdetés után folytatódik

A „dzsipszi” világ

A magyarban már nem gyakori a dszipszi szó, használatát eleve kerülendőnek, sőt, tabunak tartják. Ennek jól érthető oka az, hogy a szónak, illetve az ehhez hasonlatos megnevezéseknek a mi nyelvünkben kifejezetten negatív tartalma van: egyértelműen csak sértő és lenéző szövegösszefüggésekben bukkan föl. Aki ezt a szót (vagy valamely etimológiai társát – dzsipó, dszipp, dzsipus, dzsipi, dzsipicsa, adzsip, dzsiboló, dzsipás szemű stb.; további variációkat is bőven találhatunk a „megfelelő kulturális beállítódottságú” honlapokon…) használja, az jól tudja, hogy bántó, lekicsinylő, amit mond; valószínűleg a célja is épp ez.

Ez a megnevezés egy tévedésen  alapul. A dzsipszi szó maga, a sok más nyelvben is meglévő, vándorszószerű alakváltozatával együtt eredetileg ’egyiptomi’-t jelent. Márpedig, ahogy azt ma már mind jól tudjuk, a cigányok nem Egyiptomból, hanem Indiából származnak.

A hasonló formájú az újgörög ejiftos, giftoi, a román ţigan a francia gitans, a spanyol gitano, illetve a délszláv nyelvekben használt egjupci, gipcan, gupcan, az albán evgjit , és persze magyarban használt dzsipszi forrása,  az angol gypsy is. Ezek mind az 'egyiptomi' jelentésű szavakkal függenek össze (vö. angol egyptian) szóból alakultak ki, a XVI.-XVII. században. Így jelentek meg először ezek az átírások: gipcian, gypcian.

Miért alakult ki ez az Egyiptomot fölidéző sok forma? A középkori Európa gondolati-nyelvi világában az egyiptomi megjelölés igen általánosan használtatott minden ’idegen’-re. Ennek a szokásnak a hátterében valószínűleg az is tetten érhető, hogy a kor uralkodó keresztény vallásán keresztül (gondoljunk az Ószövetségre) az egyiptomiakról lehetett mint „különös, távoli, egzotikus” népről hallani. Természetesen a zsidóság is ilyen furcsa, kívülálló nép volt, ám őket jól ismerték, együtt éltek velük, már a kora-középkortól. (Haszálták 'idegen' jelentésben a mór szó etimológiai megfelelőit is: ez eredetileg Észak-Afrika lakóit, később kifejezetten az arabokat is jelölte.) Mindehhez hozzátehetjük, hogy Magyarországon, Romániában és Oroszországban a fáraók népe (a latin populus pharaonis fordításaként) kifejezést is használtak a romákra.

Bazileiosz volt a bizánci császárok hivatalos címe; a caesar, vagyis császár címet – némi egyszerűsítéssel kb. a mai ’herceg’ megfelelőjévé inflálódva – a bazileiosz adományozta: így lehetséges, hogy III. Béla királyunk is caesar volt!

Európába érkeztükkor a romani emberek hosszabb ideig éltek a Balkán-félszigeten, ahol egy nyugati, tengerpartközeli területet valóban úgy emlegettek, hogy Kis-Egyiptom, azaz Gippe. A cigányok egyik vezetője magától a bizánci bazileiosztól a Kis-Egyiptom hercege címet kapta, vélhetően az oszmán-törökök elleni katonai segítségért. Kis-Egyiptom tehát egy görögországi terület volt, ahol egyfajta cigány területi központ alakult ki. Ezt a törökök pusztították el, ami azért is figyelemre méltó, mert a cigányság története, ázsiai és európai mozgásaik nagyban összekapcsolódtak az Oszmán Birodalom terjeszkedésével.) A bizánci görög anyagokban találkozhatunk is az αιγύπτιοι [aigüptioi], azaz ’egyiptomi’ szóalakzattal.

Földrajzi eredetű a cigányok bohém (azaz 'csehországi') elnevezése is, mely később már nem a nemzetiséget, hanem a társadalmonkívüliséget jelölte.

Nyomós szempont az is, hogy valóban voltak olyan romani csoportok, melyek tényleg egyiptomiak voltak, s történelmi múltjuknak ezt a szakaszát jól meg is őrizték történettudatukban. Ők persze csak azért voltak egyiptomiak, mert az oszmán-török birodalom erőszakkal telepített cigányokat az akkor már meghódított Egyiptom területére. Az onnan Európába visszajutott cigányokról viszont joggal mondhatták, hogy egyiptomiak…

Mi hát a cigány?

A valamilyen formában a magyar cigány szóhoz hasonló (pl. a középkori latin cinganus, a cseh Cikán, a szlovén és szerb-horvát cigan, a svéd zigenare, a német Zigeuner, a francia tzigane, illetve tsigane alakok, az olasz zingaro, a portugál cigano, a spanyol zincal, a román ţigan, a török çingene stb.) népmegnevezések mindegyikének a históriája a Bizánci Birodalom koráig, körülbelül a XIII. századig nyúlik vissza, s a görög ατσιγανος – nagyjából [atsziganosz] – 'érinthetetlen' szó rejtezik benne. Sokan úgy gondolják, hogy ez az indiai kasztrendszer 'érinthetetlenek' csoportmegnevezésének bizánci görög megfelelője. Lehetséges, hogy valóban így van, de több érv is szól ezen etimológia ellen. A legnyomósabb érv az, hogy mai tudásunk szerint  a cigányok nem is az érinthetetlenek kasztjába tartoztak, hanem harcosok voltak! Talán ezért is tűrték meg őket a görögök. Ez az ατσίγγαυοι, ατσιγανος szerkezetpár talán inkább úgy fordítható magyarra, hogy ’ne-érintsd-meg’, ’ne-nyúlj-hozzá’, ’ne-illessed’. A formula nem arra utal, hogy valamiért a bizánciak „nem akartak” a cigányokkal kapcsolatba kerülni, hanem arra, hogy (éppenséggel tapintatosan és elfogadólag) a cigány közösségeket „tessék békén hagyni”. Mindezzel együtt, más komoly szakmai vélemények szerint, csakugyan épp azt jelenti a szó, hogy ’érinthetetlen’.De ez esetben is lehetséges, hogy a pogány közösségtől való elzárkózás motiválta az elnevezést. Az viszont tény, hogy a XI. század táján a cigányságot már azonosították valamiképp a pogánysággal.

A roma ember tényleg roma?

Trükkösebb a kérdés, mint az elsőre látszik. A roma szó egyre inkább elterjed, ezt „illik” előnyben részesíteni. A különböző roma szervezetek is előszeretettel használják a szót; a londoni, 1971-ben megtartott Első Roma Világkongresszuson a más-más cigányközösséget képviselő jelenlévők végül egyetértésben fogadták el, hogy a világ összes cigány emberének a közös és hivatalos elnevezése legyen a rom szó többes számú alakja, azaz a roma forma. Ugyanakkor egyáltalán nem mindenki által elfogadott a roma szó! Szimbolikus véleménykülönbség ez, bizonyítja, hogy milyen végtelenül nehéz a diaszpórában élő, több különböző kultúrához társult cigány csoportoknak egységes cigányságként megjelennie a világban, nemcsak a nem cigányok (a gádzsók) előtt, hanem saját nagy közösségük szemében is.

Nos, ennek a roma szó körüli problémának az egyik gyökere abból fakad, hogy a rom egyszerűen azt jelenti, hogy ’házas (romani) férfi’. Csakhogy a cigányság Európai megjelenése után a szó jelentése elágazott: sokaknak az eredeti tartalmat fejezi ki a szó, mégpedig (s ezért a zárójelben a romani elem) avval a tartalommal, hogy ez csak a cigány férfiakra értendő, szigorúan avval a gondolattal, hogy nős ember is. Mások számára viszont a roma magában csupán ’férfi’ értelemben használatos.

Maga a roma szó, a romani emberek nyelvén egy többes számú, hímnemű főnév: nehéz lenne az előbbi, valóban cigány nyelvi jelentések között értelmesen elhelyezni. A jelzőként használt alak a romani – ezért is írtuk az előző mondatban a romani emberek kifejezést. Szóval: a roma szó értelmezése, helyes használata nehezen definiálható a cigány közvélemény számára, ám a romani szót gyakorlatilag minden csoport használja önleírásakor (hangsúlyozzuk: ez nem pusztán egy konkrét szó problematikája – egy nép saját önmegnevezéséről beszélünk, ami az identitás világos fölmutatásához, az önazonosság megéléséhez, így bármiféle együttes társadalmi-politikai-gazdasági-kulturális föllépéshez nélkülözhetetlen!) A sajtó vagy épp a politika nyelvében pedig szinte automatikusan kialakult a káosz: a roma szó gyakran egyes számú főnévként értetődik a cigány nyelvet (legalább alapszinten) nem ismerők számára. A magyarban a szót már közönséges népnévként használjuk, előfordulhat jelzőként (roma kultúra), jelölheti a néphez tartozó személyt, s ilyenkor többes számba is kerülhet (romák).

Az USA Kongresszusa tíz éve, 2000 őszén hivatalos határozatot hozott, miszerint a Kongresszusi Könyvtárnak a Gypsies keresőszót Romanies-re kell cserélnie.

Más elnevezések

Németországban is, Franciaországban is olykor használják a cigányok megjelölésére a saracen szót (ez az arab szarkín ‘napkeleti’ származéka; az olasz scirocco [sirokkó] 'a Szahara felől érkező szél' is erre vezethető vissza). A hollandban régebben használták a Heidi szót, amely egyszerűen csak annyit tesz: ’pogány’.

Források

Hancock, Ian: We Are The Romani People, 2002. november Huntington, Samuel P.: A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása, Európa Könyvkiadó, 2008 Pinker, Steven: A nyelvi ösztön, Ponticulus Hungaricus, 1944 http://www.amarodrom.hu/archivum/2007/01/4.html

Grétsy, Zs.: Konszenzust? In: LAM 2001;11(10):650-1. Az Európai Parlament állásfoglalása a kisebbségek védelméről és a megkülönböztetés elleni politikákról a bővítés utáni Európában (2005/2008(INI)) http://www.aetas.hu/1999_4/99-4-17.htm

Magyar értelmező kéziszótár, MTA Nyelvtudományi Int., 2003

Bakos Ferenc (szerk.): Idegen szavak és kifejezések szótára, 2007

Poverty in Albania: a qualitative assessment

Kemény István (szerk.): A magyarországi romák (Változó Világ 31., Budapest, 2000)

Hauser, Thomas: Muhammad Ali: His Life and Times, Robson, 2004

Garai László: József Attila identitásai: alkotáspszichológiai esettanulmány Ismeretek a romológia alapképzési szakhoz, Pécsi Tudományegyetem, 2006

Prónai Csaba: A cigány közösségek gazdasági tevékenységeinek kulturális antropológiai megközelítései. In: Kemény I. (szerk.): A romák/cigányok és a láthatatlan gazdaság, Bp.: Osiris–MTA, 2000

Médiák? Médiumok?

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS) Az összes hozzászólás megjelenítése Az összes hozzászólás megjelenítése