nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Belgiumnak francia ajkú miniszterelnöke lehet

Jelentősen megemelkedett Belgiumban a kormányfői székre is esélyesnek tartott Elio Di Rupo vallon szocialista pártelnök népszerűsége - derül ki a La Libre Belgique című brüsszeli napilap hétfőn nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatásából.

MTI | 2010. szeptember 27.
|  

A nyugat-európai országban – amely mellesleg ebben a félévben, Magyarország előtt az Európai Unió soros elnökségét is betölti – a júniusi választás óta nem sikerült koalíciót alakítani, az ország és az EU ügyeit ügyvezető kormány irányítja.

Az eddigi koalíciókeresési tárgyalásokon Di Rupo és a választások flamand nyertese, az Új Flamand Szövetséget (N-VA) vezető Bart De Wever játszotta a főszerepet, de – főleg De Wever keményebb álláspontja miatt – nem sikerült közös programban megállapodniuk.

Mivel De Wever korábban azt jelezte, hogy nem kíván egy országos kormányt irányítani, megnyílt az út, hogy Belgiumnak négy évtized után ismét francia ajkú, azaz vallon miniszterelnöke legyen.

Ezt a lehetőséget erősíti tovább a most közölt felmérés, amelyből kiderül, hogy Di Rupo népszerűsége nemcsak saját régiójában, Vallóniában, hanem a kétnyelvű Brüsszelben, sőt a holland ajkú Flandriában is jelentősen megnövekedett a nyár eleji választások óta. Brüsszelben 14, Flandriában 16 százalékpontot ugrott az olasz származású politikus támogatottsága, és már a holland ajkú részen is csak De Wever népszerűbb nála.

Mindebből a La Libre Belgique azt a következtetést is levonta, hogy bár a koalícióalakítási – hétpárti – tárgyalások egyelőre zsákutcába kerültek, új választást sem igazán érdemes tartani, mert az nagyjából a júniusi voksolás nyomán kialakult erőviszonyokat erősítené meg.

Mivel Belgium egyik felében csak flamand, a másikban csak vallon politikai erőkre lehet szavazni, az országot szükségszerűen többpárti koalíció irányítja. Most azonban mindkét oldalon eltökélték, hogy közös kormányprogramról csak akkor döntenek, ha annak része egy megállapodás az ország államszerkezetének reformjáról, amelynek hiánya régóta nehezíti a belpolitikai jellegű egyeztetéseket.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X