Ha 2014-nek a nekirugaszkodó vállalkozás, a tapipad vagy a punnyad lehet az év szava, akkor szinte bármi megtörténhet. Ha évről évre meg lehet választani az aktuális esztendő szavait, miért ne lehetne ezt visszamenőleg is megtenni: olyan évekre, amikor még nem voltak ilyen közönségszavazások? Igazából a szómániánknak hódolva szinte tökéletesen önkényesen megtehetjük ezt – csak találjunk valami korabeli dokumentumot. És ha megtehetjük, meg is tesszük!

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Ugyan Ottlik Géza nem említi az Iskola a határon című regényében, de az 1920-as évek elején a kőszegi katonai alreáliskolában is rendezhettek volna szavazást az év szavának. Mi most azokat a kifejezéseket gyűjtöttük össze a regényből, amelyek eséllyel indultak volna egy ilyen képzeletbeli versenyen. Olvasóinkat pedig arra kérjük, szavazzák meg, melyik legyen visszamenőlegesen 1923 katonaiskolai szava. És miközben ezeket összegyűjtjük, a regényben használt furcsa, számunkra idegen kifejezések magyarázatát is megadjuk. Mert a regény olvasásakor nem biztos, hogy egészen pontosan dekódoljuk, mi is az a vesztibül, mi a zenekari esztrád vagy éppen a főallé, a kuplerájozás-ról nem is beszélve.

Civil és kincstári

Már a regény első fejezetében előkerül a civil szó mint a katonaiskolát végzett, katona ellentéte. Eredetileg csak annyit jelent, hogy ’polgári’, a regényben azonban egy egész életformát, létmódot jelent. Civil mindaz, aki nincs beavatva a katonaiskolák, a katonaélet világába: jelent ez képmutatást, naivitást, széplelkűséget, világiságot.

A civilnek bizonyos szempontból ellentéte mindaz, ami kincstári. Míg a civil holmi kicsit nevetséges, érthetetlen, de általában értékes dolog a katonaiskolai közegben, addig a kincstári dolog a katonaiskola tulajdonát képezi, ilyen módon általában durva és értéktelen. De nemcsak a zubbony, a kapca vagy a bakancs lehet kincstári, van szó a regényben kincstári sétá-ról is, ami nagyjából olyan szabadidőt jelöl, ami végső soron a büntetés egy formája: a tiszthelyettes felügyelete alatt kötelező sétálni.

Tulp tanár anatómiája – Rembrandtnak ez a festménye lóg az iskolában az egyik lépcsőfordulóban
(Forrás: Wikimedia Commons)

Zubbony, kapca, zsávoly, búrkalap

A kincstári holmi között találunk jó sok olyat, aminek a jelentése ma már kicsit homályos. A zubbony-ról kiderül, hogy felsőruházat; egészen pontosan a katonai egyenruha rövid kabátját jelöli.

A kapcá-ról korábban már írtunk a kapcabetyár szó kapcsán, ami egyébként szintén előfordul a regényben. Ez a bakancsban zokni helyett viselendő rongy, amit a lábra kell tekerni. A regény hőseinek sok bosszúságot okoz, amikor kioldódik, kilazul, és belecsúszik a bakancsba és összegyűrődik.

Ahhoz már szinte katonai szakismeret kell, hogy tudjuk, mi a zsávoly vagy zsávolyruha. A regényben míg az újoncok fekete, úgynevezett waffenrock-ot hordanak, a többiek zsávolyruhá-ban vannak. A zsávoly az ruha anyagára vonatkozik: sávolykötésű len- illetve pamutszövet; ezt az anyagot használták a nyári katonai egyenruhák készítésére.

A búrkalap kicsit kilóg a sorból; egy, a fiúk által énekelt dalból származik, és meglehetősen civil dolognak tűnik. Valójában csak félig-meddig az: a búrkalap a cserkészek által viselt behorpasztott oldalú kalap, amit egyébként a dél-afrikai csendőrség egyenruhájából vettek át.

Búrkalap
(Forrás: Wikimedia Commons / National Park Service)

A ruhákhoz ugyan semmi köze, de az újoncokat a regényben többször bundás-nak nevezik; az Értelmező kéziszótár is hozza ezt a jelentést tréfás katonai szlengnek minősítve a szót. Annak azonban nem bukkantunk nyomára, hogy miért hívták így az újoncokat. (Ha olvasóink tudják, írják meg nekünk!)

Vesztibül, esztrád, főallé

A katonaiskolában az egyes helyek, helységek is furcsa nevekkel vannak illetve. A vesztibül-ről például kiderül, hogy a bejárathoz közeli nagyobb belső tér. A vestibulum ’előcsarnok’ jelentésű szó francia változatának (vestibule, e. [vesztibül]) a magyaros írásmódja ez.

Az esztrád vagy zenekari esztrád a regényben (megtévesztésből) az ebédlőben van; az derül ki róla, hogy ez egy kis emelvény, így az ott álló asztaloknál ülők könnyebben tudják elcsenni a lentebb ülők ételét. A kontextusból elég pontosan ki is lehet következtetni a valós jelentést: az esztrád valóban ’emelvény’-t, ’dobogó’-t jelent. Ez is francia eredetű szó (estrade); ma már csak esetleg az esztrádműsor szó őrzi.

A sokat emlegetett főallé is francia eredetű szót őriz. Az allé a francia allée magyar formája; a franciában az aller azt jelenti, hogy ’menni’. ’Fasor’-t, ’fákkal szegélyezett utcá’-t jelent. Ma újra gyakoribb a használata egy budapesti bevásárlóközpontnak köszönhetően...

Las Meninas (Az udvarhölgyek) – Diego Velázquez festménye; ez egy másik kép, ami az iskola folyosóján lóg
(Forrás: Wikimedia Commons)

Tanszerláda, kupleráj, csukló

A regény elbeszélője maga is belebonyolódik némi nyelvészeti fejtegetésbe, amikor a tanszerláda szó használatán vagy kerülésén mereng. A tanszerláda nem civil szó, ráadásul elég egyedi alkotásnak tűnik:

Nem padokban ültünk. Külön asztalkát kapott mindegyikünk, amelyek soronként egymás mellé voltak tolva, s felemelhető, zöld fedelük alatt tágas fiók volt a könyveink, füzeteink, írószereink, mindenféle holmink számára. Ki is lehetett támasztani fedezékszerűen ezt a fedelet; s ha lecsuktuk, enyhén lejtett a hasunk felé, mint az iskolapadok. A fedőlap egy kis vízszintes darabban folytatódott hátrafelé, s ez alatt a rész alatt szintén volt egy fiók. Alacsony, kellemes kis íróasztalka volt az egész mindenség, s úgy hívták, hogy „tanszerláda”.

[...]

 Ezenfelül azonban még azzal is megkülönböztettük magunkat, azaz megkülönböztettek bennünket a pongyola és laza civil világtól, hogy itt lehetőleg más neve volt sokszor a legközönségesebb tárgyaknak is, mesterkélt és félrevezető neve. Nemegyszer megtörtént, hogy odahaza szabadságon a szüleink nem értették a beszédünket, és kénytelenek voltunk a kérdésünket vagy feleletünket visszafordítani a polgári nyelvre, ahogy Medve Gábor is visszafordította a kéziratában. Mikor olvasni kezdtem, eleinte megütődtem ezen. Miért nevezi a kimenőköpenyt rézgombos télikabátnak? Miért ír a gyengélkedő, az ismétlés vagy a karabély helyett ilyen fura szavakat: beteg, tanulás, puska? Mintha nem is a közös gyerekkorunkról beszélne. Az én fülemnek süketen hangzottak ezek a meghamisított szavak. De aztán persze beláttam, hogy igaza van. S mégis, a tanszerládát ő sem tudta másnak nevezni. Az ő fülét is bántotta volna, ő is elviselhetetlen hazugságnak érezte volna, ahogyan írja, ha padnak, íróasztalkának vagy hasonlónak kereszteli el, s még talán leginkább azzal a megoldással kacérkodott, hogy szanlerdátának vagy lanterszádának nevezi, mert így legalább kiküszöbölné az eredeti kifejezés csekély, de sajnálatosan félrevezető értelmét, s ugyanakkor nem térne el túlságosan az igazságtól.

A kupleráj katonaiskolai jelentése számunkra nem annyira idegen, mint az elbeszélő számára, amikor 11 évesen először hallja: az ágyszomszédja megkéri, hogy ne csináljon kuplerájt a közös szekrényükben. Ma a kupleráj, illetve a kupi teljesen bevett jelölője a rendetlenségnek; lehet, hogy akkor is az volt, csak az akkor 11 éves regényhősök még nem ismerték.

A csukló a regényben nemcsak a testrészre vonatkozik, hanem a hajnali, részben fekvőtámaszozásból álló tornagyakorlatra is, ami talán nagyobb bosszúságot okoz az egyik főhősnek, mint az az eset, amikor ténylegesen bedagad a csukója. A csuklózik ige is sokszor szerepel a szövegben.

Ereklye, mint a patyolat

Végül, hogy ne csak a szómániának áldozzunk, fölidézünk a regényből két kifejezést is. Az egyik valójában csak egyetlen szóból áll, de egy egész történetet, és annak a tanulságát rövidíti. Ez az ereklye, amelynek az eredete és a jelentése a következő történetben fogalmazódik meg:

Egykori balfék osztálytársa, mikor a tanítójuk egyszer felelősségre vonta, hogy „ereklye” helyett miért írta azt: „a Várban láthatók Erzsébet királyné erkélyei”, méltatlankodva és öntudatosan így válaszolt:

– Mert annak nincs semmi értelme, hogy „ereklye”!

Az osztály nevetni kezdett, a tanító dühbe gurult.

– Ereklye? – kérdezte fenyegetően, s azzal piff! adott egy nyaklevest a gyereknek, így zárta le a vitát.

A másik kifejezés pedig a mint a patyolat, amit Bébé (az egyik elbeszélő-főhős) mond a regény egyik csúcspontján a katonai kórházban a féktelen jókedvében ráugró Medvének (a másik elbeszélő-főhősnek):

Ettől [ti. attól, hogy Medve ráugrott] egy percre mind a ketten zavarba jöttünk, amikor végre sikerült lelöknöm őt. Medve még sokkal jobban, mint én. Elkomorodott. Úgy tettem, mintha zajt hallanék a folyosón, és intettem, pszt, figyeljünk. Persze nem volt semmi zaj. De annyi időt nyertem, hogy természetes hangon tudjak megszólalni: „Ne kuplerájozzunk, öregem, mert úgy kirúgnak innen mind a kettőnket, mint a patyolat.” [...]

Nem csodálkoztam, amikor három évtized múlva újra olvashattam Medve hátrahagyott kéziratában; csupán az lepett meg, hogy szóról szóra emlékezett minden részletre: még a „patyolat” kifejezésre is, amit pedig máskülönben én sohasem használtam.

Március elsején mégis kirúgott bennünket az öreg, mint a patyolat, de hát így is csúcsteljesítmény volt részemről: tíz napot töltöttem a kórházban, Medve pedig nyolcat.

Olvasóink feladata most már csak az, hogy mindennek fényében válasszák meg az 1923-as év katonaiskolai szavát...

Felhasznált irodalom

Ottlik Géza: Iskola a határon

Értelmező kéziszótár

Idegen szavak szótára