nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Aki hosszabb ideig tanul, könnyebben helyezkedik el

Az MSZP azt kéri a kormánytól, hogy ne csökkentsék a tankötelezettség korhatárát, mert az állam feladata, hogy minél tovább az oktatásban tartsa a gyerekeket - mondta Kormos Kata, az MSZP szóvivője vasárnap, Budapesten, a párt Út a pokolba című sajtótájékoztatóján.

MTI | 2011. március 28.
|  

Mint megjegyezte, remélik, hogy a kormány megfontolja javaslatukat, továbbá azt is, hogy az eddigi kormányzati tervekkel ellentétben nem vonnak ki 38 milliárd forintot a felsőoktatásból.

Kormos Kata úgy fogalmazott: a kormány oktatáspolitikája még inkább szétszakítja a társadalmi rétegeket egymástól, ha a tankötelezettségi korhatárt valóban lejjebb viszik, és ez egyértelműen a hátrányos helyzetű családokat érinti majd a legérzékenyebben. Ezzel kapcsolatban idézte Lázár János, a Fidesz frakcióvezetőjének korábbi szavait: „Akinek nincs semmije, az annyit is ér”.

Beszélt arról, hogy sokkal inkább el tudnak helyezkedni azok, akiknek lehetőségük van a minél hosszabb ideig tartó tanulásra, s ezek az emberek a továbbtanulásban és az átképzésben is sokkal jobban meg tudják állni a helyüket. Igaz az a mondás, hogy a tudás hatalom, így nagyon fontos, hogy a tanulás lehetőséget biztosítson mindenkinek az elhelyezkedésre – tette hozzá.

A párt szóvivője rámutatott: „nem ördögtől való azt gondolni”, hogy talán a családi pótlékon szeretne a kormányzat takarékoskodni, amikor lejjebb akarja vinni a tankötelezettség korhatárát, ugyanis Magyarországon a tankötelezettségi korhoz van kötve a családi pótlék folyósítása. A korhatár leszállítása véleménye szerint nagyon sok családnak az eddigi nehézségekhez képest nagyobb problémát jelent majd.

Kérdésre válaszolva Kormos Kata elmondta: az MSZP szerint ma Magyarországon nincs alkotmányozási kényszer, ezért széles társadalmi egyeztetésre lenne szükség ahhoz, hogy az új alaptörvény „ne egy párt, hanem egy nemzet alkotmánya legyen”; ez indokolja, hogy nem vesznek részt az alkotmányozásban. Megemlítette, hogy szerdán Szegeden tartják részországgyűlésüket, ahol az emberek valódi problémáival szeretnének foglalkozni.

A szóvivő kitért arra, hogy azonnali intézkedésekre van szükség egyebek mellett a bankhitelüket törleszteni nem tudókkal, ám a problémát orvosolandó eszközkezelő még mindig nem állt fel.

Kormos Kata közölte: a Fidesz választási ígéretével szemben 3000 milliárd forintot vett el az emberektől, amikor az embereket lényegében megzsarolta a magánnyugdíj-pénztárakkal kapcsolatban, ugyanakkor még nem ismert a Fidesz nyugdíjrendszere.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X