A kutatásról a Yearbook of Physical Anthropologyban jelent meg tanulmány. A szifilisz (syphilis, lues), más néven vérbaj a legjelentősebb, idült lefolyású, fertőző nemi betegség. Az elnevezés Girolamo Fracastoro (1478-1553) veronai orvostól származik, aki Syphilus pásztor szenvedéseiről írt költeményt. Kórokozója a Treponema pallidum nevű spirochaeta baktérium, a betegség szexuális kontaktus révén, vagy transzplacentáris úton is átvihető. A Treponema pallidum családhoz tartozó kórokozók a pinta és a frambőzia bőrbetegséget okozzák trópusi országokban - olvasható az EurekAlert tudományos hírportálon.

Az Emory Egyetem, a Missouri Egyetem, a Mississippi Állami Egyetem  és a Columbia Egyetem kutatói azt az 54 újkori  csontleletet vizsgálták újra, amelyek alapján korábban a tudósok bizonyítottnak látták, hogy az Óvilágban Kolumbusz előtt is jelen volt a szifilisz.

„Ez volt az első eset, amikor mind az 54 leletet rendszeresen megvizsgáltuk és értékeltük” – emelte ki George Armelagos, az Emory Egyetem antropológusa, a tanulmány egyik szerzője.
Mint kifejtette, a vizsgálatok eredményei arról tanúskodnak, hogy a szifilisz elődje az Újvilágból származik, s Európába kerülve gyorsan elterjedt. Az első vérbajjárvány  1495-ben tört ki.

A cikk a hirdetés után folytatódik

„A szifilisz körülbelül 500 éve van velünk, ez volt az első globális betegség, eredetének és elterjedésének megismerése segíthet leküzdeni a jelenkori járványokat” – vélekedett Molly Zuckerman, a Mississippi Állami Egyetem docense.

Feltételezések szerint a Treponema egyik alfaja átkerülve a trópusi éghajlatú Újvilágból a sokkal hidegebb és szárazabb Európába, „akklimatizálódott”, s nemi úton terjedő kórokozóvá vált a túlélés érdekében. „A venerikus szifilisz a két népesség találkozásának és »kórokozócseréjének« a »mellékterméke« volt. Egy alkalmazkodási mechanizmusról van szó, természetes kiválasztódásról” – emelte ki Molly Zuckerman.

Az Óvilágban előkerült prekolumbiánus csontleletek kapcsán, amelyeken korábban a vérbaj kései stádiumára jellemző elváltozásokat vélték felfedezni, a tudóscsoport megállapította, hogy az esetek többségében hiányoztak a krónikus szifiliszre jellemző csontelváltozások.

Az a néhány csontlelet, amelyeken fellelhetők voltak a krónikus szifiliszes elváltozások, tengerparti régiókból kerültek elő, ahol a lakosság étrendjében bőségesen szerepelnek a tenger gyümölcsei. Ezek fogyasztása a mélytengeri „rezervoárokból” felszabaduló „idős” szénizotópok révén több száz, vagy akár több ezer évvel is „visszavethetik az időben” a csontokat a radiokarbonos kormeghatározás során.

A csontok kollagénszintjének az elemzésével a kutatók képesek voltak meghatározni a halfogyasztás mértékét, s ezáltal pontosítani a radiokarbonos kormeghatározás adatait. Ezekből kiviláglott, hogy a szifiliszes esetek kivétel nélkül a Kolumbusz utáni korból származnak.