Senki nem tanítja, hogyan nevessünk, egyszerűen csak megtesszük. Sokszor önkéntelenül is, meghatározott ritmusban, a beszélgetés bizonyos pontjain.

Akad tudós, aki a bevásárló központba megy megnézni, hogyan nevetnek az emberek. Ebben nincs semmi poén, elvégre a nevetés komoly tudományos téma, amelyet a kutatók még mindig tanulmányoznak.
Nevethetünk egy április 1-jei, bolondok napján történt ugratáson is. Ám Robert Provine baltimore-i idegkutató szerint – aki évtizedekig tanulmányozta a nevetést – meglepő módon a nevetésnek csak 10-15 százaléka fakad abból, hogy valaki tréfálkozik. A nevetés túlnyomórészt szociális, társasági gesztus, kevésbé egy vicc kiváltotta reakció. „A nevetés mindenekelőtt társas dolog, a nevetés megkíván egy másik embert” – húzza alá Provine.

A kutató, aki a Marylandi Egyetem munkatársa, egészen az alapokig vezette vissza a nevetést. „Minden nyelvcsoport alapvetően ugyanúgy, – ha-ha-ha-val – nevet. Akár mandarin nyelven, akár franciául, akár angolul beszélsz, mindenki megérti... Az agyunkban van egy mintázatalkotó, amely létrehozza ezeket a hangokat” – magyarázza. Minden egyes „ha” nagyjából a másodperc 15-öd részéig tart, és egyötöd másodpercenként ismétlődik. Maga a nevetés összességében ennél gyorsabb vagy lassabb, és inkább lihegésnek, zihálásnak hangzik – vagy valami másnak.

„A süket emberek úgy nevetnek, hogy nem hallanak, a mobilozó emberek pedig úgy, hogy nem látnak, ami azt illusztrálja, hogy a nevetés nem valamely érzékeléstől függ, hanem a szociális kölcsönhatástól” – állítja Provine, a Laughter: A Scientific Investigation (A nevetés tudományos vizsgálata) című könyv szerzője.

„Élvezet, az élettel való pozitív elkötelezettség kifejeződése. És mélyen szociális” – értékeli a nevetést Jaak Panksepp pszichológus professzor. Mint hozzáfűzi, ráadásul nemcsak emberi, hanem például a csimpánzok is nevetnek egymáson, sőt akkor is, ha egyikük úgy tesz, mintha csiklandozná őket.

„Szerintem a színlelt csiklandozás a legősibb tréfa. Tényleg ősi humor” – jegyzi meg a maga részéről Provine.

Panksepp a csiklandozás hatására nevető patkányokat tanulmányozza. Videofelvételeinek tanúsága szerint az állatok újra és újra visszatérnek a kísérletet folytató kutatók kezeihez, hogy csiklandozzák még őket. Munkatársaival a Bowling Green Egyetemen azt tanulmányozza, hogy mi zajlik a kísérleti patkányok agyában nevetés közben.

Jeffrey Burgdorf, az Illinois állambeli Északnyugati Egyetem biomérnöke azt állapította meg, hogy a nevetés egy olyan inzulinszerű növekedési faktor termelődését segítette elő a patkányokban, amely antidepresszánsként és szorongásoldóként viselkedik. Úgy véli, ugyanez történhet az embereknél is.

Margaret Stuber, a Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem (UCLA) pszichiátere azonban nem talált közvetlen előnyt önmagában a nevetésben, bár arra a következtetésre jutott, hogy a gondolatok elterelése és a hangulat javítása jót tett a pácienseknek.

A szakemberek szerint nehéz elkülöníteni a nevetést a jó érzésektől, ám vannak, akik szerint ez nem is számít, elég, ha jól érezzük magunkat miközben nevetünk.

A nevetést kutató tudósok mindenesetre kénytelenek komolynak látszani, ha pénzt akarnak szerezni vizsgálataikra. – A nevetésre mint olyanra nincs kutatási támogatás – ismeri el Panksepp. Burgdorf például a nevetés szót a „pozitív érzelmi válasz” kifejezéssel helyettesíti, amikor támogatásért folyamodik.