A Michigani Egyetem kutatói ázsiai és európai származású egyének agyát vizsgálták, és megállapították, hogy a különböző hátterű résztvevők agyában mélyen van kódolva a másik emberhez való viszonyulás módja.

A pszichológusok évtizedeken át azt hitték, hogy az ember számára természetes, hogy bizonyos viselkedéstípust automatikusan összekapcsoljanak egy bizonyos személyiséggel. „Például amikor látunk valakit, aki éppen átadja a helyét egy idősebb embernek a vonaton, akkor levonjuk a következtetést, hogy az illető jólelkű. Pedig ezt a viselkedést számos tényező motiválhatja. Például lehet, hogy a fiatalabb férfi munkahelyi főnöke is ugyanazon a vonaton utazik, vagy köthetik nagyon szigorú társadalmi szabályok” – mondta Shinobu Kitayama, az egyetem kutatója, a tanulmány társszerzője.

A korábbi vizsgálatok szerint a fehér amerikaiak sokkal gyakrabban ítélnek egy másik embert „kedvesnek”, mint az ázsiaiak, akik viszont nagyobb hangsúlyt fektetnek a társadalmi körülményekre. Ezt a pszichológusok azzal magyarázták, hogy a személyiségre való következtetés automatikus folyamat, vagyis mindenkiben lezajlik, az ázsiaiak azonban ennél még tovább lépnek, ezért fókuszálnak a szociális viszonyokra.

Kitayama és munkatársa, Jinkyung Na azonban egészen más véleményen vannak. Kutatásukban európai és távol-keleti egyetemistáknak kellett arcokat és viselkedéseket memorizálniuk. Például láttak egy női arcot, majd egy feliratot, amely szerint „Julie minden este ellenőrzi a tűzjelző berendezést lefekvés előtt”. A kísérlet második felében a kutatók bizonyítékot találtak arra, hogy az európai származású diákok Julie személyiségére vonatkozó következtetéseket vontak le, míg az ázsiaiak nem.

A szakemberek a résztvevők agyhullámait vizsgálták a kísérlet közben. Például amikor előbb mutatták a mondatot, majd később Julie arcát, majd ezt olyan személyiségjegyek felvillanása követte, mint „bátor” és „derék”, vagyis olyanok, amelyek szögesen ellentétesek a mondat sugallta jellemvonásokkal, akkor az európai származású fiatalok agya meglepetést mutatott. Az ázsiai fiatalok ezt az agyi aktivitást nem mutatták, mivel ők nem vonták le azt a következtetést Julie viselkedéséből, hogy óvatoskodó vagy neurotikus volna.

Ez azt mutatja, hogy a valódi kulturális különbségek abban mutatkoznak meg, ahogyan a másik emberre tekintünk, ez pedig „nem egyszerűen szándékos és átgondolt folyamat; a másik személy viselkedése által kiváltott azonnali válaszreakciók nagyon különbözőek lehetnek” – magyarázta Kitayama.

„Gyakran érezzük úgy, hogy a kultúra olyasvalami, mint a ruha: ha levetkőzzük, alatta mind egyformán »meztelen emberek« vagyunk. Ebben van is némi igazság, de a mi kutatásaink és az ehhez hasonlók azt mutatják, hogy a kultúra azért mélyebben gyökerezik bennünk. Eszerint az emberi agy olyasmi, amelyet a kultúra alakít és formál” – tette hozzá.