-
Zeller Ede: @bloggerman77: #7 na legyünk hamariak. mert ugyebár, az indiánok szemében meg Cabeza de Va...2012. 05. 17, 16:20 7500 éves meleg ősember
-
Zeller Ede: kérem. ha több megoldás is elképzelhető, akkor mindig a legegyszerűbb a legvalószínűbben h...2012. 05. 17, 16:15 7500 éves meleg ősember
-
Zeller Ede: szvsz itt egy istenségről van szó, akinek van tisztes magyar neve, mégpedig tollaskígyó. e...2012. 05. 17, 16:07 Árják és ufók – a titokzatos kapcsolat
-
Fejes László (nyest.hu): @Savior: Persze, az sem helytelen, de az nem a magyaros átírás. Egyébként mi nem hibáztatj...2012. 05. 17, 15:59 Árják és ufók – a titokzatos kapcsolat
-
Fejes László (nyest.hu): @LAttilaD: A cikk az említett állításgyűjteményben szereplő kijelentéssel foglalkozik, ami...2012. 05. 17, 15:56 Hány magánhangzó van
a...
– Vannak-e káros nyelvi változások?
Küldje el kérdéseit a szerkesztoseg [kukac] nyest [pont] hu címre!
mi a különbség?
Ha a [ny]-t és a [ty]-t (illetve a valamikori [ly]-t) a n-ből, és t-ből (ill. l-ből) alapján alkotott betűkapcsolatokkal jelöljük, akkor a [gy]-t. dy-nek kellene írnunk, véli olvasónk. És igaza is van.
K. Mariann azt a teljesen logikus kérdést teszi fel, hogy a gy hangot miért gy-vel, miért nem dy-vel jelöljük:
Ipszilonos kettős mássalhangzóink a gy, ly, ny és a ty betűk. Ha jól hallom, akkor az y ezeknél a mássalhangzóknál egy lágyítást okoz, pl. az y betű az n betű lágyítását okozza az ny-ben, míg hasonló módon képezzük mindkét betűt. A gy betűnél ez nem így van, ugyanis a g betűt a garatnál képezzük, ezért az y hozzáadása nem a g betűt lágyítja meg. Ha jobban odafigyelünk a gy betű kiejtésére, akkor azt halljuk ki, hogy a d betűt lágyítjuk meg igaziból, tehát szerintem a gy betűt inkabb úgy kellene írni, hogy dy, mert így kapnánk a d meglágyított formáját, amit mi gy-nek ejtünk. Miért így alakult ez ki? Miért írjuk a gy betűt gy-nek, és miért nem úgy, ahogyan kellene igaziból (ha a fonetikára is gondolunk), azaz dy?
A cikk a hirdetés után folytatódik
Teljesen jogos kérdés, és majdnem pontos a megfogalmazás, bár sok apró, kevésbé lényeges hibát tartalmaz. Szakmai ártalom, hogy ezeket muszáj mindenekelőtt kijavítanom.
- Ne keverjük a betű és a hang fogalmát! Az n betűt nem lehet „lágyítani”, csak az n hangnak van „lágy” megfelelője, ugyanígy a g hangot, nem pedig a g betűt képezzük a szájpadlás hátsó részén (nem pedig „a garatnál”), és így tovább.
- Mint az előbb írtam, a k és a g hangokat a szájpadlás hátsó részén, a lágyszájpad (latinul velum) előtt ejtjük, ezért veláris hangoknak nevezzük őket.
- A „lágyítás” nagyon elterjedt kifejezés, nem is tartom hibásnak, de a hivatalos kifejezés palatalizáció, a szájpadlás kemény részének a latin nevéből (palatum). A szűk értelemben vett „lágyítás”, vagyis a palatalizáció lényege, hogy a képzéskor a nyelv szélesen szétterül a szájpadlás elülső részén. Így képezzük a ny, gy, ty hangokat. Mariann helyesen állapítja meg, hogy ezek képzéshelye és képzésmódja nagyjából megegyezik a nekik megfelelő n, d, t hangokéval, ezért mondhatjuk, hogy az ny, gy, ty ezeknek a „lágy” (palatális) párjai. (Persze a ly-t már rettentő régen, a középkorban elkezdték a j-vel azonosan ejteni, a mohácsi vész környékén már csak néhány palóc és erdélyi nyelvjárásban ejtették palatális l-nek.) Tágabb értelemben palatalizációnak neveznek minden előrébb és szélesebben szétterülő nyelvvel való képzést, illetve ilyen irányú nyelvi változást. Így sok nyelvben (például sok szláv nyelvben) a ny, gy, ty hangoknál hátrébb képzett s, zs, cs, dzs hangok is létrejöhettek palatalizáció révén, még hátrébb képzett hangokból.
- Nem jó fogalmazás, hogy „az y meglágyítja azt a betűt, amihez hozzáadjuk”, de persze érthető: azt jelenti, hogy az y-os betűk az y nélküli megfelelőik palatális párját szokta jelölni. Kivétel persze a ly (amelyik ma már nem palatális l-t jelöl, hanem j-t) és a gy, amiről itt szó lesz.
A gy történetének két fontos mozzanata van. Az egyik az, hogy mai kiejtése valószínűleg kései, bár a török hódoltság előttre tehető. A feltételezés szerint régebben dzs-szerű volt a kiejtése. Ezt onnan lehet tudni, hogy a magyar nyelv korai időszakában azokat a török jövevényszavakat, amelyekben az átadók dzs-t ejtettek, gy-vel vették át, vagyis hát azzal a hanggal, amelyet ma gy-nek ejtünk, pl. gyárt (török dzsarat). Később már inkább zs-vel vették át a török szavakat (pl. zseb,), ebből arra lehet következtetni, hogy ebben az időszakban a gy kiejtése már nem hasonlított annyira a dzs-re, különben továbbra is azzal a hanggal helyettesítették volna a török átvételekben a dzs-t, és ma gy-nek ejtenénk őket. A magyarban a dzs hang nagyon későn, a török hódoltság idején kezdett meghonosodni, ekkor már megtartották a török szavak dzs-it (pl. findzsa).
Ebből érthető a történet másik része: azt a bizonyos hangot állítólag olasz hatásra vagy olasz mintára kezdték gy-nek írni. Tudjuk, hogy az olasz különböző tájszólásaiban ma is dzs-, gy-, illetve dzsj-féle hangnak ejtik a g betűt, ha a helyesírásban e vagy i követi: giro (kiejtése kb. dzsíro) 'körözés, körverseny'; giorno (kiejtése kb. dzsorno) 'nap'. És az olaszban is palatalizáció hozta létre ezt a hangot, a latin g vagy d palatalizációja (a giro a latin gȳrus-ból, az meg a görög gyros-ból ered, a giorno pedig a latin diurnus-ból, ami 'nappali'-t jelentett).
Az is szerepet játszhatott a gy jelölés használatában, hogy számos olyan latin szót, amiben eredetileg a g-t e vagy i követte, a magyar nyelv gy-vel vett át (vagyis hát olyan hanggal, amit ma gy-nek ejtünk), pl. gyömbér (latin gingiber), gyehenna (latin gehenna). Mások szerint ezekben a szavakban a g palatalizációja már a magyarban ment végbe. Akárhogy legyen is, az írástudóknak tudomásuk volt arról, hogy a dzs-szerű és gy-szerű hangok egyik lehetséges forrása a g palatalizációja. Ennek megfelelően találunk geomber, gember, gÿmber, gyomber írásmódokat, mert persze a gy jelölés csak későn vált általánossá. (Ahogy az olvasónk is ékezetek nélkül írta le a kérdését, mert ilyen volt a billentyűzete, ezekben a régi szövegekben, amelyekben a gy-t először kezdék így írni, szintén nem használtak ékezeteket.) Az y helyett eleinte az i-t, j-t is használták, és nagyon gyakran az ij ligatúrájából (egy betűként írásából) származó ÿ jelet is. (A régi holland helyesírásban is az ij jelölésére használták az ÿ-t és az y-t, ez személynevekben fenn is maradt.)
Még egy szót a „kettős betűkről”, vagyis a ny, ly, gy, ty, cs, sz, zs jelölésekről. Az iskolában ezeket egyetlen betűnek tekintik, ahogy az olvasó is a levelében. Ugyanakkor helyesebb lenne két betűből álló jeleknek hívni őket, hiszen a betű (karakter) szokásos értelmezése szerint egyetlen betűhelyet foglal el. A már említett holland ij ebből a szempontból is érdekes: bár nyomtatott szövegekben két betűhelyet foglal el, kézírásban ma is ÿ ligatúrát szokás helyette használni, és ha nagy kezdőbetűs szó elején van, mindkét karakterét nagy betűvel írják, pl. IJssel (a Rajna egyik ága) és IJmuiden (kikötőváros az IJ folyó mentén).